A kezdetek

Ebben a sztoriban a legfontosabb kérdés, hogy ki is volt tulajdonképpen Anna Anderson. Ha őt kérdezted volna, egészen biztosan azt mondta volna, hogy ő Anasztázia nagyhercegnő, a meggyilkolt orosz cár, II. Miklós elveszett leánygyermeke. A legvalószínűbb forgatókönyvet mégis a cárné testvére megbízásából kutakodó szorgos magánnyomozó állította fel, aki kiderítette, hogy Anderson kisasszony igazi neve Franziska Schwanzkowska, aki az első világháború alatt egy lőszergyárban dolgozott Lengyelországban. Franziska története sem épp szívderítő. Amikor megtudta, hogy a vőlegénye a fronton elesett, kiejtette kezéből az éppen összeszerelt gránátot, a robbanás pedig súlyos agyi sérüléseket okozott nála. Ennek egyenes következményeként 1916 szeptemberében őrültté nyilvánították és elmegyógyintézetbe zárták.

Profil

Ugorjunk négy évet az időben! 1918-ban egy fiatal rendőr kiment egy öngyilkossági szándékkal a folyóba ugró nőt Berlinben. A hölgy nem válaszol semmilyen kérdésre és látszólag nincs eszénél, így az Elisabeth kórházba szállítják. Később az ismeretlen nő erős orosz akcentussal németül kezd beszélni és Anna Tchaikovsky-ként mutatkozik be, majd megsúgja kezelőorvosának, hogy igazából ő nem más, mint Anasztázia nagyhercegnő. A mese olyan gyorsan szárnyra kapott, mintha hősnőnk legalábbis a Facebookon cserélt volna profilképet. Az elhunyt orosz cárné egyik udvarhölgye meg is látogatta a kórházban, és hiába jelentette ki, hogy az ápolt szerinte nem a hercegnő, egy orosz emigráns magához vette a kórházból kikerült nőt. Anna ragaszkodott a meséjéhez. Elmondta, hogy egy Alexander Tchaikovsky nevű katona menekítette ki Oroszországból a sikertelen kivégzés után, majd Romániába vitte, ahol összeházasodtak, ám férje hamarosan elhunyt. A sztorijának legalább annyi hívője akadt, mint ahányan csalót kiáltottak, ami nem is csoda, hiszen Anna valamilyen rejtélyes okból olyan információk birtokában volt, melyet csak a cári család tagjai tudhattak. Hiába állította a család több életben lévő rokona, hogy a nő nem lehet Anasztázia, hősnőnk befolyásos barátokra tett szert és mindig kapott anyagi támogatást, többek között egy dán hercegtől is.

A cári család kivégzése

A forradalom után alakított ideiglenes kormány lemondatta II. Miklós cárt a trónjáról, majd több hónapos kálvária után a család a bolsevikok fogságába esett, akik egy Jekatyerinburgban lévő házba szállították őket. A végzetes éjszakán azzal az ürüggyel parancsolták le a családot a pincébe, hogy ott fényképet fognak csinálni róluk, a fényképész helyett azonban egy kivégzőosztag követte őket a lépcsőn. Az egymásnak néhol ellentmondó beszámolók egy pontban egyeznek; a sortűzben a cár és felesége azonnal életét vesztette, a hercegnők azonban csodával határos módon túlélték a lövéseket, ezért őket puskatussal verték agyon. (Az egyik katona beszámolója szerint a kis Anasztáziát bajonettel szurkálták halálra.) Az élettelen testeket aztán a város szélén lévő erdőben kiásott gödrökbe dobálták, majd savat locsoltak rájuk, végül pedig felgyújtották őket.

A nagy mutatvány

1928-ban Anna Amerikába utazott, ahol felvette az Anna Anderson nevet. A cári család egyik ismerőse, Gleb Botkin, illetve Anasztázia egyik távoli unokatestvére vették a szárnyaik alá. Hihetetlen, de ezek az emberek meg voltak róla győződve, hogy az elhunyt orosz cár lányával paroláznak, így mivel II. Miklós meggyilkolása óta eltelt tíz év, és a megmaradt cári vagyont rendezni kellett, megbíztak egy befolyásos ügyvédet, hogy sajtolja ki a rokonságból az „Anasztáziára” eső részt. Bár utólag nem lehet pontosan rekonstruálni, hogy Anna az elmebetegségéből kifolyólag maga is elhitte a történetét, vagy szándékosan vert át embereket, egy biztos: meséjének alapeleme volt, hogy “apja” mesés vagyont menekített át Oroszország határain kívülre.

Így végezte

Anderson 1931-ben visszatért Németországba, ahol a hatóságok vizsgálatot indítottak ellene. Még a Schwanzkowska famíliának is bemutatták, akik azonban nem ismerték fel. (Miért is tették volna? Ha felismerik, akkor a családtagjuk börtönben végzi.) Annát harminchét évig tartották el a különböző jóakarói, aztán egy ponton elfogadta Botkin ajánlatát és visszament az USA-ba. Itt 1968-ban férjhez ment és Virginiában telepedett le. Mivel 1984 februárjában elhunyt, ezért nem élhette meg a leleplezését. 1991-ben exhumálták a cári család maradványait, és gyorsan előkaparták hősnőnk szövetmintáját is, amit egy műtét során vettek tőle még ’79-ben. A DNS-vizsgálat kimutatta, hogy Anna Andersonnak (természetesen) semmi köze a meggyilkolt uralkodóhoz.

Ma működne a mutatvány?

Elképzelhető. Bár a személyazonosítás mára rutineljárássá vált, és a kóros eseteket orvosilag könnyen felismerik, a társadalom egyes csoportjaiban ugyanúgy megvan a “csodavárás”. Ez kitermelhet olyan elmebetegeket, akiket aztán egy kisebb közösség ész nélkül követ, mint például a többszörös gyilkosságért elítélt – és Anna Andersonnál nyilvánvalóan nagyságrendekkel veszélyesebb – Charles Mansont.

Legendás szélhámosok sorozatunkban elképesztő figurák tűnnek fel, remek történetekkel szolgálva. Erre gyere tovább a sorozathoz!