A kezdetek

Hamrák Jánosról csak annyit tudunk, hogy 1879-ben született Budapesten, és a Rottenbiller utcát 1909-ben adta el Székesfehérvárnak. Az biztos, hogy nem bűnözőzseniként jött a világra, de már elég korán előbukkant belőle a nagymenő. Egy alkalommal például megtetszett neki egy magas rangú tisztviselő ezüstözött faliórája a budapesti városházán, úgyhogy gyorsan beöltözött órásmesternek és egy karbantartónak álcázott iskolatársával besétált a városatya irodájába. A tulajdonosnak valószínűleg fogalma sem volt arról, hogy tulajdonképpen búcsúznia kellene a kakukkos órájától, hiszen még meg is köszönte hősünknek, hogy elvégzi a kényes szerkezet időszakos szervizét.

Profil

A kevés számú beszámoló alapján Hamrák mester jó kiállású, szimpatikus, határozott, arisztokratikus megjelenésű fiatalember volt, akinek egyszerűen nem lehetett nemet mondani. A hálás adottságokra emberünk általában egy gomblyukba dugott katonatiszti kitüntetéssel erősített rá, melyet látva a kor embere reflexszerűen vágta vigyázzba magát. Még élete fő műve előtt szintén nem kispályás módszerrel kopasztotta meg a Váci utca több előkelő üzletvezetőjét. (Egyes források szerint hét, mások szerint tizenegy boltostól csalt ki nem éppen zsebpénz-kategóriájú összegeket.)

Egy szép napon megjelent két munkással a híres-neves vásárlóutca egyik üzlete előtt, ahol a munkások méricskélni kezdtek, ő pedig elővett egy jegyzetfüzetet és számokat firkált. Egy idő után az üzletvezető kíváncsiskodni kezdett, hogy mit méricskélnek a boltja előtt, Hamrák pedig némi faggatózás után elárulta, hogy a városvezetésnek dolgozik és az a feladata, hogy javaslatot tegyen egy újonnan építendő nyilvános vizelde helyére. A boltos persze tudta, hogy a masszív húgyszag nem éppen vevőcsalogató tényező, ezért hátrahívta a „mérnököt” és egy kellemes összeget adott át neki, csak ne az ő placcán állítsák fel a budit. Hősünk persze továbbállt, majd ugyanezzel a mutatvánnyal levette a következő boltost is. Feljelentést senki nem tett. Miért is tettek volna? Lefizettek egy közszolgát, hogy ne az ő üzletük előtt legyen nyilvános WC… és nem is lett.

Egy fontos kellék

Bár a korabeli források nem térnek ki arra, hogy emberünk pontosan milyen kamu-kitüntetéssel hülyítette a jónépet, a rendelkezésünkre álló információk alapján mi erre a fentire tippelünk. Ezt a kitüntetést ugyanis az uralkodó meghatározott szolgálati idő után adományozta hűséges tisztjeinek. Becsületes neve: Katonai Tiszti Szolgálati Jel. Legalább 25 éves szolgálat kellett ahhoz, hogy a büszke offizier kitűzhesse dagadó mellkasára. Hamrák Jani bátyád 30 éves sem volt, amikor először átdugta a gomblyukán, valahogy mégsem kérdezte meg tőle senki, hogy „Komám, milyen volt öt évesen bevonulni?

A nagy mutatvány

Hamrák egy újságban olvasta, hogy Székesfehérvár vezetői megelégelték, hogy a piactéren vagy száll a por, vagy öles pocsolyákban tobzódnak a kofák, és elhatározták, hogy faburkolattal látják el a teret. Emberünk szépen levonatozott Fehérvárra, ahol egy kávéházban elhitette néhány fiatal városatyával, hogy a fa ára történelmi emelkedés előtt áll, ám neki van éppen tizenöt vagonnyi használt fatéglája, amit hajlandó 9000 aranykoronáért eladni. A hálás hivatalnokok rögtön a kezébe is nyomtak ezer aranykoronát előlegként, hősünk pedig már másnap munkásokat toborzott Pesten a Rottenbiller utca faburkolatának felszedésére.

A módszer egyszerű, de nagyszerű volt; innen-onnan összeszedett néhány úttorlaszt, amikkel a Baross-térnél és a Lövölde-térnél lezárta az utcát, aztán a munkásokat rászabadította a faburkolatra. (Ekkor még sok helyen a macskaköves megoldásnál sokkal olcsóbb fakockás útburkolatot használták.) Mindenkinek azt mondta, hogy a városvezetésnek dolgozik, mely a faburkolat bazaltkőre cserélése mellett döntött. A munkások hat nap alatt szedték föl a majdnem egy kilométeres útszakasz burkolatát, amit a Kelenföldi pályaudvarnál vonatra raktak és elszállítottak Székesfehérvárra. A legszebb az egészben, hogy az egész művelet alig került 600 aranykoronába, így még az előlegből is maradt, a sikeres üzlet után pedig megkapta Székesfehérvártól a fennmaradó 8000 aranykoronát is.

Így végezte

Legyen bármilyen elképesztő, a Rottenbiller utca hetekig állt burkolat nélkül, mire valaki megkérdezte a városvezetést, hogy mi a fene van már az újraburkolással. Az még szebb, hogy az érdeklődésre először az volt az illetékesek válasza, hogy bizonyára valamelyik munkatársuk hanyagsága miatt nem halad a beruházás. Mire észbekapott a városháza és végre valaki feljelentést tett a rendőrségen, Budapest összes napilapja címlapon hozta a sztorit és mindenki a töketlen vezetésen röhögött. Hamrák a nagy mutatvány után évekig dajdajozott a megszerzett pénzből, azonban miután kifogyott a pénzmag, valamihez kezdenie kellett, így elszegődött egy vándorcirkuszhoz, ahol az angol-búr háború veteránjának hazudta magát és kitalált sztorikkal kábította a nagyérdeműt. Egy ilyen előadásról vezették ki a detektívek, majd Budapesten hallgatták ki, ahol Hamrák részletes beismerő vallomást tett. Börtönbe került, aztán az első világháború káoszában nyoma veszett.

Ma működne a mutatvány?

Kizárt. A századelőn nem csak az segítette emberünket, hogy Budapesten megszokottak voltak az útkarbantartások (a fa gyorsan rohadt), de a bürokrácia útvesztőit és a hatóságok iránti köztiszteletet is az oldalára állította. Ma a trükk legfőbb ellensége a nyilvánosság, Budapest zsúfoltsága és az, hogy az emberek már nem esnek hasra a hivatalok és egy szépen csillogó kitüntetés előtt.

Olvastad a korábbi részeket? Itt a szélhámosok elsőmásodikharmadik és negyedik része is!