Néhány jó tanács, hogy az idegesítő kolléga ne menjen végképp az idegeidre. Megtudhatod, hogyan szállj szembe a légkondi uraival és az iroda pletykafészkeivel.

A munkahely az a szelete az életednek, ahol minden hétköznap nyolc-tíz-tizenkét órára össze vagy zárva ugyanazokkal az emberekkel. Legyen bármennyire is baráti a viszony köztetek, szinte lehetetlen, hogy egy idő után ne kerüljenek elő az idegesítő szokások. Olyan ez, mint egy párkapcsolat. Eleinte még viccesek, kedvesek a rigolyák, aztán idővel hajlamosak az őrületbe kergetni.

Ki ne találkozott volna még a mindig fázó kollégával, aki messziről kerüli a légkondit, az ablakot, és tulajdonképpen csak három pokrócba bugyolálva érzi jól magát? Ezen lehet jót nevetni, meg idegbajt is lehet kapni, amikor a folyosón közlekedve potyognak le róla a pokrócok. A hőmérséklet mellett állandó problémaforrás szokott lenni a közös hűtő is: ki mit tett bele, mit vett ki belőle, vagy éppen mit nem vett ki, a kombinációk száma tulajdonképpen végtelen.

Aztán persze vannak még az ordítva telefonálók, a térítők, a pletykálkodók, a mindig mindent jobban tudók, és így tovább. Aki dolgozott már emberek között, nagy valószínűséggel akadt már olyan kollégája, akivel egy szobában is nehezen maradt meg.

Bár természetes, hogy ezek a helyzetek kialakulnak, kezelésük nagyfokú körültekintést igényel. Néhány tanács, hogyan állj neki a munkakörnyezeted normalizálásának.

Jelezz vissza!

Senkitől nem várhatod el, hogy megváltozzon, ha nem is tudja, mi az, amivel a kollégái idegeire megy. Viszont nagyon körültekintően kell ezt a tudtára hoznod. Ha nem csinálsz mást, csak kritizálod őt, azzal jó eséllyel csak ellenállást váltasz ki nála. Megsértődik, és többet fel sem hozhatod a témát. Jobb eredményekkel kecsegtethet, ha magadról beszélsz. Mondd el, miért nem tudsz hatékonyan dolgozni, mi zavar téged az irodában. A kollégád valószínűleg lesz elég intelligens ahhoz, hogy megértse, az ő viselkedése is hozzájárul ehhez, és készségesen fog változtatni.

Ventilálj és vedd poénra!

Vannak helyzetek, amelyeken egyszerűen nem lehet változtatni. Vagy azért, mert már mindent megtettél, és semmi nem járt eredménnyel, vagy a helyzet természetéből adódóan nem létezhet jó megoldás. Ilyenkor már önmagában az is sokat segíthet, ha kibeszéled magadból a dolgot. Persze ne a többi kollégának, de például a barátoknak nyugodtan. Szőhetsz belőle egy vicces történetet, és még a feszültség is csökken, ahogy kiadod magadból.

Kerüld el!

Egyszerű szabály: minél ritkábban találkozol valakivel, annál kevesebb a lehetősége arra, hogy irritáljon. Persze az ésszerűség keretein belül, de minimálisra csökkenthető a kapcsolat. Ha például a légkondi beállításai miatt vesztek össze rendszeresen, akkor cseréljétek úgy az asztalokat, hogy ez ne lehessen probléma. Ha pedig egyszerűen látni sem bírod már, akkor figyelj rá, hogy ne egyszerre tartsatok ebédszünetet, és ne egy időben induljatok haza.

A főnököt ne vond be!

Kényelmes megoldásnak tűnhet a felettesek bevonása a vitás helyzetekbe, de nagy rá az esély, hogy rosszul jössz ki belőle. Könnyen kerülhetsz a problémagenerátor szerepébe, hisz amíg te nem árulkodtál, addig látszólag probléma se volt. A személyes jellegű konfliktusokban pedig a főnökök sem fognak szívesen állást foglalni, nagy valószínűséggel rátok hagyják a helyzet rendezését.

Vedd észre magad!

Az önismeret hasznos fegyver lehet a kezedben. Ha nagyon beleszorulsz egy munkahelyi helyzetbe, érdemes két lépéssel távolabbról is megszemlélni azt, vagy ha te nem tudsz objektív lenni, kérd ki olyanok véleményét, akik nem érintettek. Ha úgy tűnik, hogy az átlagosnál több konfliktusba kerülsz bele, érdemes mérlegelni, vajon te tudnál-e valamit változtatni, hogy ez ne így legyen.

Bármit is lépsz, mindig tartsd szem előtt tartani a lehetséges következményeket! Idegesítő lehet egy kolléga szokása, de ha úgy tűnik, hogy bármilyen beavatkozási kísérlet csak rontana a helyzeten, akkor talán nem érdemes kockáztatni. Bár tökéletes munkahely nem létezhet, érdemes mérlegelni, meddig éri meg elviselni az állandó feszültséget.

Végezetül pedig a létező legfontosabb tanács: próbáld meg végiggondolni, vajon te mivel mész a kollégáid idegeire!

Tovább a:
Legfrissebb cikkekhez
A rovat többi cikkéhez
Siker alapfeltételéhez: tudd, hogy mi az!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában