Nincs könnyű helyzetben, aki pályaválasztás előtt áll. Egy profi hr-es segítségével elmondjuk neked, milyen területeken lehet szinte azonnal vagy még sok év múlva is elhelyezkedni.

Mit tehetsz, ha nem érdekel a műszaki vonal, és nulla a nyelvérzéked? Márki Viktória, az elsősorban műszaki és IT-területtel foglalkozó hr-cég, a RecruIT Kft. ügyvezetője úgy gondolja, bármilyen terület legjobbjainak mindig is lesz helyük a piacon, de ennél jóval konkrétabb tanácsokkal is szolgál.

Büfészak helyett mérnöki

A szakember úgy látja, hogy rengeteg olyan szakon szereznek tömegek diplomát, amivel csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem találnak állást (ilyen a környezetmérnök, a művelődésszervező, a turizmus-vendéglátás vagy a nem nyelvspecifikus bölcsészszakok, a kommunikáció), miközben például az informatikai területen, amit telített piacnak szokás gondolni, olyan hiány van, hogy a közepes tudású vagy frissen végzett szakembereket szinte azonnal felszívja a piac.

Súlyosan igaz közhely: nyelveket kell beszélni

Márki Viktória szerint továbbra is megoldatlan a nyelvoktatás kérdése: aki jól beszél nyelvet, az mind magánszorgalomból, külön tanulja, rengeteg pénzért, ami aztán persze általában jó befektetésnek bizonyul – bár ebből sokszor nem részesül Magyarország, mert így külföldön is jobb esélyekkel – és jobb fizetésért – vállalhat munkát.

Kétszer is gondold meg az OKJ-t

Vonzó lehet néhány hónap alatt szakmát szerezni, de Viktória úgy tapasztalja, ennyi idő kevés egy szakma elsajátításához, az OKJ-s papírt ezért a munkaadók közül is sokan inkább csak tájékoztató jellegűnek veszik, mint garanciának. IT-területen – főleg a kisebb cégeknél – egyszerűbb a helyzet: adnak egy tesztfeladatot, ha azt meg tudja oldani a jelentkező, akkor nem nézik, van-e képesítése, nagyvállalatoknál viszont inkább felsőfokú végzettséget várnak el.

Nem ciki a hegesztő, nem elég a tucatdiploma

Először a fejekben kellene rendet tenni: sokszor jóval nagyobb értékkel rendelkezik egy tökéletesen elsajátított, kétkezi szakma (villanyszerelő, hegesztő, CNC-s stb.), mint egy tucatdiploma – mondja Márki Viktória. De ezeknek valahogy a társadalmi elismertsége is kisebb, és logikus is, hogy ha a közoktatásban kisebb hangsúlyt kapnak a reáltárgyak, sokan inkább a humán pályát választják.

A cégek nem várják meg a reformokat

Míg az állam legfeljebb törekszik a keretszámokkal, támogatás-átcsoportosításokkal szabályozni a képzést, a munkaerőhiánnyal küzdő, vagy a folyamatosan korszerű tudású munkatársakra szoruló cégek maguk is beszállnak az oktatásba: nincs más választásuk. Az IT-cégeknél pedig bevett gyakorlat, hogy egy adott terület specialistája tanítja a többieket mondjuk kéthetente egy délután, ami még a kieső munkaidővel együtt is a leginkább költséghatékony megoldás.

Van olyan, hogy garantált megélhetés?

Azért az fontos, hogy az embert érdekelje a munkája, különben úgyse fogja hosszú távon, magas színvonalon végezni – tisztázza először is Viktória, hogy nem lehet szigorúan statisztikai alapon dönteni. A műszaki ismeretekkel rendelkező, vagy sok nyelvet beszélő munkaerőre viszont biztosan szükség lesz évek múlva is. Mindig jön új technológia, amiben mindenki junior – magyarázza, és valóban, mutasson valaki egy fejlesztőt, aki már tíz éve is Android-appokat készített.

Informatikus (főként szoftverfejlesztő), mérnök (villamosmérnök, gépész, minőségbiztosítás), minősített hegesztő – ezek most az igazi hiányszakmák, és Viktória szerint a képzési keretszámok alapján biztosan azok lesznek még jó néhány év múlva is.

Jól el lehet helyezkedni a nyelvtudással is, ami ma már nem egy középfokú angolt jelent. Például hollandul vagy csehül kommunikálni képes emberre éppúgy szükség van, mint franciául és spanyolul és angolul, vagy németül és angolul és olaszul tudóra, és ez ugyanígy lesz az évtized végén is.

Megoldás cégeknek


HR-tudásbázis

  • Kiadott, nagy létszámú projektek határidőre való teljesítése
  • Speciális tudású jelöltek felkutatása
  • IT-cégek, delivery centerek, gyártócégek munkaerőforrás-igényeinek ismerete, valamint konkurens cégek ismerete
  • Kiváló és hatékony kommunikáció
  • Budapesti és székesfehérvári iroda

 IT-tudásbázis

  • Naprakész, aktív IT-tudás
  • Keresett programnyelvek szakértői, gyakorlati ismerete
  • Fejlődő technológiák gyakorlati ismerete
  • Nemzetközi ügyfélkör

2 in 1 előnyei partnereink számára

  • Releváns tapasztalat mind HR-, mind IT-szempontból
  • IT-szakemberek tényleges szakmai tudásának professzionális felmérése, az interjúkon minden esetben részt vesz az adott technológia szakmai vezetője
  • Nagy tapasztalat műszaki területeken
  • Költséghatékony megoldás (HR-szolgáltatás IT-szakmai támogatással egy áron)

Lépjen velünk kapcsolatba!

Aktuális állásajánlatok

(x)

(Nyitókép: Marion Doss, fotók: Tóth István)


Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában