November 24-én rendezik meg az első Reklámzaj – ügynökségi bulikát, ahol a reklámszakmában dolgozó zenészek és dj-k lépnek színpadra.

Az este folyamán kreatívok, accountok, médiaigazgatók, art directorok és reklámos ügyvezetők zenélnek, akik eddig főleg a céges bulik hangulatáról gondoskodtak. A több mint két órás koncerten a legnagyobb slágereket hozzák el a zenekarok; lesz OneRepublic, Foo Fighters, The Killers, Lenny Kravitz, U2, Morcheeba is.

# Bush and the remindeers (neo)

A Neo Interactive munkatársaiból álló együttes először karácsonyi bulira állt össze, innen jött a Reindeers név is, amit egyszer véletlenül elírtak, és így maradt. Azóta bővítették a repertoárt, megtanulták behangolni a dobot, és arrébb ültették néhány centivel a szintist, hogy most már jó akkordokat játsszon. A REKLÁMZAJ-on ők lesznek többek között Bono, Chris Martin és az Oasis magyar hangja – a szórakozás garantált.

# Mito Band (mito)

A zenekar 2011 őszén alakult, mikor véletlenül kiderült, hogy a Mitoban pont van minden posztra megfelelő ember. Először főleg a klasszikus ének-akusztikus gitárok-cajon szettóban zenéltek, de a próbákon néha azért előkerültek az elektromos hangszerek és a hangerő is. Ebben az időszakban már elkezdődött a koncertezés (a legemlékezetesebb egy faház teraszán egy siófoki kempingben - a többi lakó és a biztonsági őrök nagy örömére). Miután kiderült, hogy ez jó móka, a repertoár és a zenekar is egyre nőtt, rövidesen már hangos hangszerekkel, perkával, billentyűvel, több dobossal és énekessel léptek fel (ebben az időszakban döntötte meg a Mito az egy éjszaka alatt érkezett legtöbb feljelentés rekordját Balatongyörökön). A Reklámzajra különleges felállással és feszes setlisttel (benne többek közt Foo Fighters, Pink és Jamiroquai dalokkal) készülnek. Emberek, készítsétek a táncoló cipőket!

# Vad nyulak (White Rabbit)

Hogy a Vad nyulakat a magyar underground legmélyebb bugyrait kívül-belül ismerő vájtfülűek sem ismerik, az egyértelműen nem az ő hibájuk: a négy tagból álló formáció 2015 októberében alakult a White Rabbit reklámügynökség házi együtteseként - leginkább azzal a céllal, hogy a Reklámzajon ők is megmutathassák, mit tudnak. Szerencsére a hangszeres tanulásnak és a színpadi tapasztalatszerzésnek nem most álltak neki: az elképesztő hangú énekes-gitáros Zentai Anett rendszeres fellépései miatt már rendesen beleedződött a showbizniszbe az accountok kicsit sem unalmas hétköznapjai mellett. Mellette, a signature edition cajonján terpesztve gyakran láthatjuk fellépéseken a ritmusszekcióért felelős Kloó Dánielt. Az ő összeszokott csapatukhoz csatlakozott a csellón-zongorán-jogi karon-Photoshopon edződött polihisztor gitáros, Szőke Marcell, és a basszusgitárját hosszú évek után nagy örömmel leporoló szövegíró kolléga, Farkas Ádám. Jelenleg már jó úton járnak afelé, hogy a Nagy Fellépésen szereplő dalok előadásmódját tökéletesre csiszolják, amikről egyébként annyit mondanánk el, hogy nagy eséllyel mindenki ismerni és szeretni fogja őket!

A kezdeményezés a neo munkatársaiból álló zenekartól indult azzal a céllal, hogy az ügynökségeknél alakuló, és legtöbbször csak a céges bulikat feldobó együtteseket összehozza, illetve egy újabb lehetőséget teremtsenek a kötetlen találkozásra a szakma képviselői számára.

További információk a Facebookon:
https://www.facebook.com/reklamzaj
https://www.facebook.com/events/794202004019559/

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Több százezer horgászfelszerelés is lehet a magyarországi vizekben

További cikkeink a témában