A divat világa mostanában a kerekebb formákra is nyitott, amiért mi nem győzünk eléggé hálásak lenni. Íme, Kate Upton.

Kate Upton a Sports Illustrated magazin Swimsuit Issue-jában bukkant fel tavaly, amikor az év felfedezettjének választották. A modelleket fürdőruhában, egzotikus helyeken bemutató szám óriási siker minden évben, Upton pályafutását is egyértelműen beindította. A még csak húszéves modell egyébként a floridai Melbourne-ben nőtt fel, fiatalkorában lovagolt, sőt korosztályában bajnok is volt több alkalommal – feltehetőleg ez is hozzájárult bombasztikus alakjához.

Tizenhat évesen viszont fogta magát és New Yorkba költözött, ahol az IMG Modelstől kapott szerződést, amely többek között Gisele Bündchent is foglalkoztatja, és az egyik legnagyobb ügynökség a világon. A tavalyi év egyik Youtube-szenzációjának számító táncmozdulatai pedig rávilágítanak arra, miért lehet ennyire sikeres: ő az első modellceleb, aki az internet segítségével is növeli népszerűségét. Twitterén nem ritkák a parányi bikinis önfotók, amelyekhez persze kell ez a pinup-szerű bombázó külső, ami Marylin Monroe-t idézi meg. De hát elég is a szóból, lássuk a lényeget: jöjjön Upton néhány sorozata, amelytől garantáltan belénk szorul a levegő!

Spanyol Vogue

Modern, minimalista környezetben fotózták a kerek idomokkal és hosszú végtatokkal büszkélkedő modellt a Vogue spanyol kiadásának júliusi számához. Itt bizony van, ami kitöltse a fürdőruhát!

Contributor Magazine

Ezen a fotósorozaton már egész sok anyag fedi Kate testét, nem csak bikiniben láthatjuk. Ez nem jelenti azt, hogy itt kevésbé szexi, sőt! Luxus-vadmacskaként pózol – természetesen ezúttal is rendkívül hatásos.

GQ magazin

A GQ-nál is tudják, hogy egy jó vizespóló sose rossz, meg hát nyár volt, minek ruha arra, amit bűn eltakarni?

Tengerparti kampány

A Dylan George és az Abbot and Main kampányfotóin láthatjuk. Izmos csávó (aki egyébként Kellan Lutz színész), tengerpart, Mustang és persze Kate, aki ruhában sem rossz.

Terry Richardson fotóin

Terry Richardson fotói biztosítják az utat a popkultúrába. Természetesen Kate is megvolt neki, hál' istennek, itt sem öltözött fel túlságosan.

Tovább a:
Legfrissebb cikkekhez
A rovat többi cikkéhez
A legszexibb magyar modellek legújabb fotósorozataihoz

(Fotók: Fashion Gone Rogue, GQ, Highsnobiety)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában