A netes vásárlástól is sokan ódzkodnak, hát még attól, hogy ruhát rendeljenek anélkül, hogy felpróbálnák. Pedig sok előnye van a rendszernek.

Kényelmes

Bent ülsz a dolgozószobádban (nappalidban, irodádban, mellékhelyiségben, kedvenc kávézódban...), vagyis akármilyen internettel lefedett pontján a világnak, és máris tudsz válogatni a netes áruházak kínálatából. Nem kell kivárni a sort, a virtuális kasszák előtt ez a kifejezés nem létezik, nem kell lejárni a lábad egyetlen dologért, nem kell tömegközlekedni, nem kell parkolni, és nem kell elfáradni sem.

Saját környezeted kényelmét semmi sem tudja helyettesíteni. Egy helyen tudsz vásárolni olyan ruhákat, amelyekért adott esetben át kéne utaznod a várost, vagy szerencsétlenebb esetben az országot – ne felejtsük el, nem mindenkinek esik néhány kilométeres körzetébe egy nagy bevásárlóközpont. A szállítás a legtöbb helyen Európa bármely pontjára lehetséges, és ugyan várni kell a csomagra pár napot, de legalább házhoz hozzák. Ja, és sokszor még fizetni sem kell érte külön.

Célirányos

Elindulsz venni egy inget, aztán mire hazaérsz, két pulcsival lettél gazdagabb. Nem lehetett őket otthagyni, olyan jó áron voltak, meg hát az eladó csaj is kedves volt és a dekoltázsa még egy szkafanderre is rá tudott volna beszélni, viszont inged megint nem lett.

Nem azt mondjuk, hogy a neten nem tudnak eltéríteni az eredeti céltól az ilyen-olyan akciók, de sokkal könnyebb nyugodtnak és fókuszáltnak maradni ott, ahol nem nyüzsögnek körülötted ezren, ráadásul a webshopokat kategóriákra osztják, könnyebb megtalálni azt, amire szükséged van. Azonnali döntéskényszer nincs, ha tetszik valami, de csak egy hét múlva lesz rá keret, akkor azt félreteheted magadnak, nem viszi el az orrod elől senki.

Minden van

"Olyan nincs, hogy nincs. Akkó' van" – hangzik az ide is passzoló párbeszéd az Üvegtigrisből. A legnagyobb online ruhaáruházban körülbelül hatvanezer holmi közül válogathatsz. Elképesztő ez a számadat, és egyben garancia is arra, hogy akármit keresel, azt jó eséllyel meg is találod, a legegyszerűbb ruhadaraboktól a legdivatosabbakig, és ha épp nincs valami a méretedben, akkor találsz helyette tíz hasonlót.

Nálunk még nem olyan elterjedt a vásárlás e formája, ezért sokkal könnyebb olyan ruhadarabokhoz jutni, amiket másokon egyáltalán nem látni. Az egyedi cuccokért pedig biztosan be fogsz zsebelni egy-két elismerő pillantást.

Ruhapróba? Felejtsd el!

Őszintén, tedd a szívedre a kezed. Szeretsz ruhát próbálni? Lehetne a boltokban valamilyen szkenner, ami leveszi és kiírja a méreted a bejáratnál, aztán neked már csak a megfelelő polcokhoz kellene odavonszolni magad, és levenni a méretben passzoló ruhákat.

Ez egyelőre utópia (habár az ötletet levédettem), szóval próbálni muszáj. Mi sem vagyunk oda érte, főleg a nadrágvásárlást tartjuk kínkeservesen macerás dolognak. Na jó, túlzok, de ha a neten válogatsz, a méretet könnyen be tudod lőni úgy, hogy egyszer leméred magad, aztán bízol a mindenhol fellelhető mérettáblázatban. Nekünk eddig bejött.

Könnyű a csere

Ez mind szép és jó, de mi van, ha nem tetszik a cucc, vagy nem jó a mérete? Manapság már nem nagy probléma, tökéletesen gördülékeny az áru visszacserélésének folyamata, csak annyit kell tenned, hogy (saját költségen) feladod a csomagot az eredeti címre. Még megmagyarázni sem kell, miért küldöd vissza, és pár napon belül visszakapod a pénzt.

Tovább a:
Legfrissebb cikkekhez
A rovat többi cikkéhez
A szerző e heti kedvencéhez: Róma ősszel

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés