A Record után az A Bola is Nagy Ádámról, és azzal foglalkozik, vajon sikerül-e Portugáliába csábítani, pláne, hogy óráról órára emelkedik az ára.

Akárcsak a Record-nak, az A Bola-nak is nyilatkozott a Fradi 21 éves játékosa, mert nem bírnak magukkal ott az Ibériai félszigeten, már szeretnék Benfica-, vagy épp Braga-mezben látni.

Ádit esetleges elődjéről faggatták megint, meg a portugáliai lehetőségről:

“Hasonlóan őrült évem volt nekem is, mint Renatónak. Az U-21-ben kezdtem, aztán felkerültem az első csapathoz, bajnok lettem, bemutatkoztam a válogatottban, most pedig az Eb-n képviselhetem büszkén az országom. Persze a kategória kicsit más, mert én a Ferencvárosban, Renato viszont a Benficában érte ezt el.”

Sanches ehhez annyit fűzött hozzá, hogy Nagy “nagyszerű csapatba és családba kerülne”.

Csakhogy az A Bola úgy tudja, a Braga már mindenben megegyezett a Fradival, vagyis Ádámon múlik, odamegy-e. Azt írják, 1.5 millió euró körüli összeget fizethetnek, ám mi ezt keveselljük, Nagy lassan 4-5 millió körül ér.

Nagy Ádám: "Megtiszteltetés lenne Renato Sanchest pótolni a Benficánál"

Amúgy a magyarok Eb-győzelméért meg 90-szeres pénzt fizetnek, egy ezrest megér, nem?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Nem írtak jókat Szoboszlai Atalanta elleni teljesítményéről

További cikkeink a témában