Ha rendesen tolod az edzőteremben a súlyok emelgetését, vagy éppen a felnőtt játszótéren, vagyis az úgynevezett street workout pályán izzadod magad izmossá, akkor te már az út felénél jársz. A másik felét viszont a konyhádban kell megtenned. Segítünk, hogy ne tedd tönkre a kemény munkádat buta étkezésekkel.

Bár imádod a sajtburit, de magadban még te is keservesen röhögsz azokon, akik edzés után egyből a Mekiben tolják magukba ötösével a szendvicseket, mert egy kicsit sejted, hogy az nem éppen a legjobb választás.

Te nem is teszed, mert te nem az a puhapöcs vagy – ezt már azzal is bebizonyítottad, hogy a rendszeres mozgás lelkiismereti kérdés nálad –, aki a könnyebb utat választva eszement őrültként a pizza-gyros-mekis sajtburi kombóval táplálja férfias idomait, hanem szépen, odafigyelve étkezel (még ha néha nehezedre is esik), sőt, esetleg még főzöl is, amit a csajod legalább annyira szexinek talál, mint a bicepszedet.

Akkor te mit is eszel?

Pontosan tudod, hogy nagy ívben el kell kerülnöd a finomított szénhidrátok (a fehér cukrot, a fehér lisztet, a fehér lisztes tésztaféléket és a péksütiket) és a telített zsírok fogyasztását. Az energia- és a cukros üdítőitalokat pedig már örökre el is felejtetted.

Helyette változatosan és egészségesen táplálkozol és nemcsak azért, mert a csajod is mindig ezzel szekál, hanem mert okos vagy, és a TUDATOS és egészséges étrended alappilléreire támaszkodva étkezel, vagyis

  • fehérjét (tojás, húsféleségek, tejtermék),
  • szénhidrátot (köles, rizs, teljes kiőrlésű kenyér),
  • sok zöldséget,
  • jó zsírokat,
  • és természetesen gyümölcsöt fogyasztasz.

NE FELEDD! A sporthoz hasonlóan rendszeresség nélkül ez sem megy. Az ajánlott napi étkezések száma négy-öt, amiből háromnak főétkezésnek kell lennie. Ezt tartanod kell, és lehetőleg mindig ugyanabban az időben kell kajálnod, különben semmit nem ér az egész.

Ha pedig közben még zsírt is égetnél, akkor erre is van okos megoldás, például a Super Fat Burner tabletta

Kajatippek

Miután túl vagy az utolsó gyakorlaton is és már zuhanyzáshoz készülődve, bedurranva nézegeted magad az öltöző tükrében, már el is kezdhetsz gondolkodni a regenerálódáson és a feltöltésen.

Ezeket például pont neked és az izmaidnak találtál ki:

Előre szólunk, hogy a klasszikus csirke-barna rizs nem szerepel a listán.

#1 Tonhalas szendvics

Azt hinnéd, hogy a szendvics nem a legjobb választás. Pedig az lehet, ha megfelelő alapanyagokkal készíted el.

Teljes kiőrlésű kenyér/pirítós olivaolajjal és citromlével megkenve, plusz madársalátával és tonhallal kibélelve egészen tökéletes, hiszen a bucik adják a szénhidrát gazdag tápanyagot, a tonhal pedig nemcsak zsírszegény, de bőven el van eresztve fehérjével és omega-3 zsírsavval. Neked meg pont ezekre van szükséged, hogy feszüljön az az póló rajtad.

#2 Spenót főtt tojással

A menzás emlékeidet most tedd félre, és próbálkozz meg vele újra. A spenót, avagy paraj tele van vitaminnal, ásványi anyagokkal, antioxidánsokkal és rostokkal, plusz még némi fehérjét is tartalmaz, utóbbi bevitelét tojással – a fehérjék etalonjával – még jócskán fokozhatod is.

Ez a kombó segíti az izomszövetek regenerálódását és építését, és még az immunrendszerednek is kiváló, ráadásul könnyen emészthető.

#3 Zabkása

A spenót után gyermekkorod másik, fújj, zabkása! berögződését is engedd el. Valószínűleg azóta nem is ettél ilyet, hogy megpróbálták rád kényszeríteni még általános ötödikben. Mi lenne, ha most kipróbálnád, így felnőtt fejjel?

Rostokban, vitaminokban, ásványi anyagokban, szénhidrátban és fehérjében gazdag. Sovány tejjel elkészítve és gyümölccsel felturbózva egy egészen új zabkását fogsz kapni, mint rettegett emlékeidben volt.

Nemcsak reggelire ajánlott, de edzés után is.

#4 Hummusz nyers zöldséggel

Fogadjunk, hogy nem a hummusz az, amire elsőre gondolnád, hogy segíthet neked az edzésben. Pedig ez a csicseriborsóból készült krémes állagú étel tele van lassan emészthető szénhidráttal, telítő rosttal és fehérjével – szakértők már egészen a szuperkaja magasságaiba emelik.

Pita helyett viszont inkább zöldséggel (kaliforniai paprikával, uborkával, paradicsommal, sárgarépával és/vagy mondjuk zellerrel) fogyaszd, így extra mód segít pótolni a mozgás során elvesztett energiát, ásványi anyagokat, ezen felül rostot és vitaminokat, valamint az izmok épüléséhez szükséges fehérjét is viszünk be vele, és még a gyomrot sem terheli meg, vagyis lefekvés előtt is kiváló.

Egy nagyon fontos dolog a végére!

Ha éhezteted a szervezeted, akkor lelassul az anyagcseréd, a kiéheztetett szervezet pedig amint táplálékhoz jut, elkezd raktározni, vagyis hízni fogsz, és kezdhetsz mindent elölről. Kell ez neked? Nem!

ÉS A LÉNYEG: VEDD KOMOLYAN MAGAD! Ha te nem teszed, akkor más sem fog. Ez a srác például elég komolyan vette magát, és nézd csak a csajok reakcióit a kedvenc videónkban:

Ha pedig ezek után sincs meg a kitartásod és a lelkesedésed, kérj bátran segítséget tőlünk ITT vagy ITT!

(Fotók: muscleandfitness.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ideje boldog születésnapot kívánnunk Lolának

További cikkeink a témában