A Parkinson-kór az egy lassan előrehaladó, degeneratív idegrendszeri betegség, az egyik legismertebb mind közül. Az agysejtek károsodásával csökken a fő ingerületátvivő anyag, a dopamin termelése, ez pedig mozgásproblémákat okoz, a végtagok remegését, merevségét, a mozdulatok lelassulását, tartási nehézségeket, végül a memória gyengülését eredményezi.

Vannak kezelések, amellyel a dopamin mennyiségét próbálják növelni, ám az agysejtek tovább pusztulnak, a beteg állapota pedig rosszabbodik, és eddig úgy véltük, hogy ezt a folyamatot egyetlen ismert gyógymód sem tudja megállítani vagy megfékezni.

Brit kutatók azonban nemrég egy kísérletet végeztek 62 páciens bevonásával, amely során a Parkinson-kóros résztvevők felének exenatid nevű szert adtak, a másik fele placebót kapott. Amint várták, 48 hét elteltével a placebós csoport állapota rosszabbodott, az exenatidos csoport egészsége azonban nem változott. Három hónappal a teszt befejezése után az utóbbiak még mindig jobban érezték magukat.

A Parkinson-kór az egyik legismertebb degeneratív idegrendszeri betegség

„Ez az első, Parkinson-kóros betegekkel végzett klinikai teszt, ahol ilyen mértékű hatást tapasztaltunk. Megbizonyosodtunk, hogy az exenatid nemcsak elfedi a tüneteket, hanem a kiváltó okokra hat”

– mondta Tom Foltynie professzor, a kutatók egyike. Hozzátette, hogy az eredményeket meg kell még ismételni, valamint sokkal hosszabb időtartamon is tesztelni kell a szert, hiszen hatásos gyógymód az lehetne, ami évekre megállíthatná a kórt.

Ezt olvastad már?

(forrás: Health, BBC, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés