Az első CIA-ügynök, aki szolgálatban veszítette az életét, 1950-ben hunyt el. Egy rendes titkosszolgálathoz híven mindezt ötvenhat éven keresztül titokban tartották.

Van egy emlékfal a CIA,

vagyis a Központi Hírszerző Ügynökség központjában, a virginiai Langleyben, amelyen a szolgálatban elhunyt alkalmazottaknak állítanak emléket. 2014-ben 111 csillag állt a falon, ám ezek közül csak nyolcvanhoz tartozott név is, vagyis harmincegy elhunyt kilétét a mai napig titokban tartják. Ilyen volt az első csillag is, amely 1950-ben, elsőként került fel a márványfalra.

Ötvenhat évig, egészen pontosan 2003-ig maroknyi cégvezetőt leszámítva senki sem tudta, hogy ki volt az első CIA-ügynök, aki szolgálatban veszítette el az életét. Douglas Mackiernan már csak az elsőség miatt is az ügynökség legendája lehetne, de a története ennél sokkal izgalmasabb.

Valószínűleg soha nem derült volna fény a történetére, ha 2003-ban egy Nepálban élő amerikai újságíró véletlenül nem botlik bele a történetbe és nem rettentően makacs. Az már 2001-ben kiderült, hogy Mackiernan CIA-ügynök volt, de Thomas Laird volt az, aki 2003-ban levéltári kutatások és némi pereskedés után felderítette a teljes igazságot.

A CIA első atomkémje Ázsiában

Douglas Mackiernan 1947-től alkonzulként tevékenykedett a turkesztáni Urumcsiban, ami a kínai polgárháború idején egy távoli és ellenőrizetlen régió volt a szovjet határ közelében. Négy nyelven beszélt, a II. világháborúban kódfejtőként dolgozott, és a CIA megalapításának évében, 1947-ben belépett a szervezetbe. Az isten háta mögötti porfészekben működő amerikai konzulátusnak semmilyen gyakorlati értelme nem volt, ám mégis fontos célt szolgált: adatokat kellett gyűjteniük a pár száz kilométerre, nyugatra fekvő Szemipalatyinszkban zajló orosz atomkísérletekről. A Szemipalatyinszki Kísérleti Telep a szovjet határ túlsó felén működött, 1949. augusztus 29-én robbantották fel az oroszok az első atombombájukat, és ezt a tényt Mackiernan is meg tudta erősíteni.

Urumcsi vörössel jelölve. Szemipalatnyinszk nyugatra, a határ túloldalán feküdt
A kísérleti atomtelep légifelvételen. Közel ötszáz robbantást hajtottak itt végre az oroszok a kilencvenes évek közepéig

A kínai polgárháború azonban lehetetlenné tette, hogy tovább folytassa az adatgyűjtést, ugyanis a Mao Ce-tung vezette kommunisták győztek, a népi felszabadító hadsereg készült bevonulni a városba, és a konzulátus tagjainak menekülnie kellett. Szeptemberben küldte el az utolsó telegramját, megsemmisítette a konzulátus dokumentumait, és két társával, valamint helyi kísérőkkel útnak indult. Mivel nem akart a kínai kommunisták kezére kerülni, ezért azt tervezte, hogy Tibeten keresztül Indiába fog menni. Az amerikai külügy feladata volt, hogy felvegye a kapcsolatot az akkor még független tibeti kormánnyal, hogy engedjék át a határukon az amerikai csoportot.

A lovakkal, rádióval, gépfegyverekkel, aranyrudakkal, navigációs eszközökkel, élelemmel felszerelt csapat kommunistaellenes felkelők segítségével jutott át a Takla-Makán sivatagon, ez az út két hónapig tartott. A telet egy kazah hadúr, Osman Bator vendégeiként töltötték, majd átkeltek a Kunlun-hegységen, és a tél végével érkeztek meg Tibet határára. Mivel úgy tudták, hogy az amerikai külügy előkészítette a tibeti szakaszt, joggal gondolhatták, hogy a nehezén túl vannak. Mackiernan az út során végig naplót vezetett és rádión tartotta a kapcsolatot Washingtonnal.

Osman Bator hadúr (középen)

De nem ez történt,

ugyanis a tibeti határőrök azonnal lőni kezdtek rájuk, amint meglátták őket. 1950. április 29-e volt, vagyis hat hónapja voltak úton. A határőrök négy embert, köztük Mackiernant megölték, a többieket letartóztatták. Csak öt nap múlva engedték őket szabadon, amikor a dalai láma futárai megérkeztek a határállomásra a hírrel, miszerint ha amerikaiak érkeznek a határra, akkor át kell engedni őket, és minden segítséget meg kell adni nekik. Mivel Tibet az ötvenes években egy feudális állam szintjén mozgott, nem voltak rádiói, rendes úthálózata, ezért lóháton közlekedő futárok jelentették a postaszolgálatot. Mégsem ez okozta a tragédiát, hanem az, hogy az amerikai külügy hónapokig nem küldte el a kérését a tibeti kormányhoz, amely már nem tudott időben lépni.

Douglas S. Mackiernan és Pegge Parker az amerikai konzulátus előtt 1947 júliusában

Az eltitkolt első

Mackiernan alkonzul halálhíre 1950. július 29-én jelent meg a New York Timesban, de természetesen senki sem tudta, hogy valójában CIA-ügynök volt, azt pedig végképp nem, hogy milyen fontos küldetést bíztak rá. Az ügynökség Mackiernan naplóját és életben maradt útitársa beszámolóját titkosította. Mivel ő volt az első szolgálatban elhunyt CIA-ügynök, nem volt protokoll az ilyen esetekre, így Mackiernan feleségtől megtagadták a teljes özvegyi nyugdíjat. Csak 2000-ben, egy a család részvételével megrendezett titkos megemlékezés keretében feddték fel, hogy az első csillag az emlékfalon Douglas Seymour Mackiernant szimbolizálja, sőt, a CIA csak 2008-ban ismerte el nyilvánosan, hogy milyen küldetésben vett részt. Ebben nagy szerepe volt a már említett Thomas Lairdnek, aki Into Tibet - The CIA’s First Atomic Spy címmel egy teljes könyvet írt Mackiernanről.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art deco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés