Ugyanis a kézszárítók a legnagyobb mikrobaszórók.

A University of Westminster végzett egy kutatást, amely során a részvevők gumikesztyűt húztak és belemártották a kezüket egy az emberre teljesen ártalmatlan vírusos oldatba, majd papírtörlővel vagy meleg levegős vagy hipergyors (nagy erejű levegősugaras) kézszárítóval megszárították. Ezt követően pedig különböző távolságból mintát vettek az eszközökről és azok környezetéről, hogy aztán megállapíthassák, hogy

a nagy erejű kézszárítók 60-szor több bacilust szórnak maguk köré – így a kezedre is – a lassabb teljesítményű társaiknál, és 1300-szor többet, mint amennyi a papírtörlők felszíne tartalmaz.

A legdurvább viszont az, hogy a gyorsszárítók akár 3 méter magasba is felküldik a vírusokat – a meleg levegős gépeknél ez 75 cm, a kéztörlőnél pedig 25 cm volt.

Érdemes tehát kétszer is átgondolni, hogyan szárítod meg a kezed egy nyilvános mosdóban. Persze amíg rendesen kezet mosol, nem valószínű, hogy egy szárítótól betegednél meg, de most így koronavírus-járvány idején érdemes erre nagyon odafigyelni, főleg, amíg még nincs kijárási tilalom.

(Forrás: Fox News, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés