A prostitúció története - Orgia a templomban

Fejezetek a legősibb foglalkozás néha megdöbbentő múltjából, avagy minden, amit történelem órán nem mertek neked megtanítani.

Romlott világ ez – halljuk sokszor a tévében, és az ember néha hajlamos is elhinni, hogy manapság milyen visszataszítók a világ erkölcsei. Ha azonban egy-egy téma mélyére ásunk, gyakran kiderül, hogy minden viszonylagos. A prostitúció története nagyszerű példa erre: az állandóan változó szokások és normák néha törvényszerűen eljutnak egy-egy olyan fázisba, amikor az emberek többet engednek meg maguknak, mint sokak szerint kellene – aztán pedig a társadalom önszabályozó mechanizmusának köszönhetően egy időre minden újra visszafogottabbá válik.

Prostitúció van, volt, és vélhetően mindig is lesz – arról azonban sosem meséltek nekünk töri órán, micsoda vad dolgok zajlottak a példaként elénk állított társadalmakban. A legpompásabb példa erre az ókori Babilon, ahol nem a torony volt a legnagyobb probléma.

A prostitúció legősibb formája a vendégbarátság volt. Ez annyit jelentett, hogy ha a fáradt utazó betér valahová, a házigazda felajánlotta neki a feleségét egy kis hancúrozásra, hogy a vándor ne panaszkodhasson a szíves vendéglátásra. Az évszázadok során azonban a babilóniaiak kicsit emelték a tétet, és úgy döntöttek, hogy Melitta nimfa tiszteletére életében egyszer minden nőnek kötelessége elmennie Melitta templomába, és ünnepélyes keretek közt odaadnia magát egy vadidegen férfinak. A gazdag nők sem voltak kivételek, annyi könnyítést kaptak, hogy zárt kocsiban mehettek a templomba majd onnan haza, az aktus után pedig idegen többé nem nyúlhatott hozzájuk. A kevésbé gazdagok és szépek azonban sokszor arra kényszerültek, hogy évekig a templom mellett sátorozzanak, hiszen senki nem vitte el őket, addig pedig nem hagyhatták el a templomot.

Ezek a sátortáborok az idők folyamán valóságos kéjligetekké alakultak, és a nők immár önként érkeztek ide „lakni”, hisz rájöttek: szexuális szolgáltatásaikért cserébe a férfiak busásan megfizetik őket. Melitta temploma körül tehát a legelképesztőbb bujaság uralkodott, s ennek hamar híre is ment a világban. A férfiak mindenütt egyformák, így szinte szükségszerű volt, hogy Babilon után a Föld más tájain is elterjedjen a Melitta-kultusz: a feljegyzések szerint Ázsiától Afrikáig, Perzsiától Egyiptomig sok helyütt hódoltak a féktelen élvezeteknek a templomokban és a templomkertekben. Az egyiptomi prostituáltak messze földön híres mesterei voltak szakmájuknak, a babiloniakat pedig szentként tisztelték a városban.

Föníciában se akartak lemaradni, ha egy kis kéjelgésről volt szó: még ma is elpirulnánk azokat a vad orgiákat látva, amelyeket Astrarte, azaz Vénusz föníciai megfelelőjének tiszteletére rendeztek. Ezeken a férfiak nőnek, a nők férfinak öltöztek, és meztelen táncoslányok produkciója közben dorbézoltak napokon keresztül. Egészen a 4. századig (!) bevett szokás volt arrafelé az ilyen típusú vallási ünnep, amíg Nagy Konstantin császár az asztalra nem csapott, hogy Astrarte-orgiák után ideje végre a kereszténységet gyakorolni.

A legdurvább dolgok mégis Vénusz istennő szigetén, azaz Cipruson folytak. Nagyüzemben, pontosabban húsz templomban és templom körüli ligetben űzték a lányok a szent prostitúciót, és oly pompásan kerestek vele (hála a szigeten valamiért igen gyakran kikötő hajósoknak), hogy megunván az ősi mesterséget nagyszerű házasságokat kötöttek. Ahogy a fenti kép is mutatja: minden kényelmet kiszolgáló fürdők is álltak a templomkertben, hogy két orgia között (már ha azt épp nem a vízben tartották) a hölgyek tisztálkodhassanak. A férjek pedig, nyilván nem kis részben a pazar hozománynak köszönhetően, szemet hunytak az ifjúkori kihágások fölött - azzal indokolva mindezt, hogy a szent prostitúció tisztes forrásnak számít, hisz a nevében is benne van: szent.

Igen, eljött az a pillanat, amikor egy kicsit fázni szeretnénk. Megborzongani a hűvös szélben, és belebújni egy pulcsiba. Esetleg felvenni egy bélelt csizmát, anorákot, meg sapkát. Aztán irány az Antarktisz vagy Jakutföld.

Eismitte, Grönland

1931-ben egy sarkkutató expedíció hozta létre az Eismitte (kb: a jég közepe) bázist, ahol a leghidegebb mért hőmérséklet – 64.9 °C volt. Itt most, azaz júliusban is fel kell kötni a jégeralsót, az átlaghőmérséklet ugyanis – 12 °C. Turizmus Grönlandon is van, úgyhogy lehet becsomagolni a nagykabátot, sálat meg a kesztyűket.

Snag, Kanada

1947. február 3-án a Yukon folyó partján fekvő Snagben mérték a leghidegebb időjárást az észak-amerikai kontinens történetében, ami - 63°C volt. A falut a Klondike-i aranyláz idején, az 1890-es évek végén alapították, és már 1947-ben is csak 8-10 prémvadász lakta. Jelenleg csak egy meteorológiai bázis található errefelé 6-7 fős személyzettel, de alkalmanként fogadnak látogatókat. Arany is kevés található errefelé, hideg annál több. Jelenleg nincsenek mínuszok, a cikk megírásának idején kánikulai plusz 16°C-t jósolnak. Még mindig jobb, mint a 37 °C!

Ojmjakon, Jakutföld

Az oroszországi Jakutföldön található Ojmjakon hideg hely: 1933-ban – 71.2 °C-t mértek, és a tél csekély 9 hónapig tart. A kb. 520 fős helyi közösséget ez nem nagyon zavarja, az iskolát például csak akkor zárják be, ha – 50 °C alá megy a hőmérséklet. A videóban látható tanárnéni szerint - 40-ig teljesen normálisnak számít az idő. Idén januárban inkább a meleg volt a probléma, ugyanis szinte soha nem látott módon – 10 °C-ig kúszott fel a hőmérő higanyszála. (Bizonyára izzadtak is a derék jakutok rendesen!) Jelenleg ott is nyár van, plusz 14 °C.

International Falls, Amerikai Egyesült Államok

A Minnesotai város az Egyesült Államok leghidegebb városaként szerzett magának hírnevet, amit az itt mért – 46 °C-nak köszönhet. A korábbi két kísérleti teleppel ellentétben itt tényleg élnek emberek, a városnak saját reptere is van, kiépült infrastruktúrával. Az egyetlen rossz hír, hogy a 6424 lakosú városban pillanatnyilag meleg van – igaz, elviselhető szintű -, 21 °C. Érdekesség, hogy a városka becenevét – a nemzet mélyhűtője – 1986-ban megpróbálta elbitorolni a közeli Fort Francis, amelynek következtében 12 éves pereskedés vette kezdetét. A jogi eljárás International Falls győzelmével zárult, de szerintünk a viszony még mindig fagyos a két város között.

Vosztok állomás, Antarktisz

A bolygó történelmének eddigi leghidegebb hőmérsékletét az antarktiszi Vosztok kutatóbázison mérték 1983-ban: - 89.2°C. Az 1957-ben alapított tudományos kutatóközponton csak tudományos szakemberek élnek, kizárólag nyáron (ami ott decemberre és januárra esik) közel 25-en, amikor is kellemes – 30 °C körüli az átlaghőmérséklet. Jelenleg az átlaghőmérséklet – 60 °C és a Nap nem fog előbújni augusztusig.

Kaja, drogok, botrányok, siker. Elmondjuk, hogy miért ő a legkirályabb szakács, aki valaha írt.

Punk a konyhában

Anthony Bourdainnek nincsenek Michelin-csillagjai, sőt, mi több, soha nem is volt neki. Gasztronómiai kvalitásai alapján nem tartozik az elitbe, nem mutat új irányt a kulináris élmezőny számára, mivel sosem foglalkoztatta a kísérletezés. Bourdaint egy dolog érdekli: az evés, és valószínűleg szakács is azért lett, hogy minél többet tudjon meg arról az univerzumról, ami az evést körülveszi. 2000-ben írt bestsellere, A konyhafőnök vallomásai (Kitchen Confidential) minden idők legjobb könyve, amit szakács írt. Amíg a híres séfek és tévészakácsok évente jelentetik meg szakmányban gyártott, igényes, de halálosan unalmas illusztrált receptkönyveiket (van még olyan dolog, amiről Jamie Oliver nem adott ki könyvet?) , addig emberünk totálisan szétfeszítette a műfaji kereteket és megalkotta az évtized leghatásosabb alkotását, ami gyökeresen átalakította a közvélemény képét arról, hogy mi egy étterem és micsoda egy séf.

És hogy mi a trükk? Pofonegyszerű és brutálisan nehéz dolog: az őszinteség. Bourdain, a konyhai zsoldos és veterán olyan őszinte kitárulkozással írta meg a könyvet, mintha a halálos ágyáról diktálta volna. Hogyan szoktak lopni az éttermi dolgozók, miért drogoznak a séfek, hogyan szokott rá a kokainra, és milyen mélyre nyomta a drog, miért mentek tönkre éttermek, amikben dolgozott, ki kefélt kivel, miért nem szabad New York-ban hétfőn halat rendelni, milyen formában adják ki a romlott árut az éttermek, kiteregetett mindent, amiről a séfek, és étteremtulajdonosok a sírig hallgattak volna.

Bourdain később bevallotta, hogy némiképpen tartott a szakma fogadtatásától, de érdekes módon csak hátba veregetéseket kapott, és hirtelen a világ összes séfjének – legyen az Michelin-csillagos szent, vagy egy oklahomai hamburgerező szakácsa – automatikusan barátjává vált.

Bourdain a CIA soraiban

A CIA ezúttal nem az amerikai hírszerzést, hanem a Culinary Institute of Americát jelenti, amely az Egyesült Államok, sőt az amerikai kontinens legkomolyabb gasztronómiai iskolája. Kellőképpen nagy arccal fogott neki az életnek, ám a terepen, ami nem a New York-i csúcséttermeket jelentette, hanem huszadrangú BBQ grilleket, pizzériákat New Jersey-ben majd Floridában, az öreg rókák gyakran porig alázták a zöldfülű és szemtelen Anthonyt, aki szépen lassan beleszokott a gépházban töltött mindennapokba.

A könyvével egy csapásra híressé váló Tony nem is rejtette véka alá, hogy bár tiszteli a trendsetter séfeket, igazán csak a szakmai iparosait, a napi több száz tányért felrakó, névtelen zsoldosokat becsüli. Húszas éveiben belecsúszott az alkoholizmusba, aztán a munkahelyi pörgés miatt mindenféle bogyókat kezdett fogyasztani (ami Bourdain szerint gyakori jelenség a konyhákon), sok kokót szippantott fel, aminek következtében mára úgy néz ki, mint aki szétesett, de aztán gondos kezek összerakták. Rengeteg viszontagság után végül mégis sikerült tisztességes New York-i séffé válnia. Nagyjából 40 évesen higgadt le, lehorgonyzott a Brasserie Les Halles nevű manhattani intézményben, 2000-ben pedig megjelent a később 28 nyelvre lefordított A konyhafőnök vallomásai, ami új fejezet kezdetét jelentette, ugyanis kiderült, hogy Bourdain jobb író, mint séf, és jobb műsorvezető, mint író.

Punkrock mindhalálig

A Les Halles azt a konyhát viszi, ami a legközelebb áll hozzá, a franciát. Bisztrókonyha, de magas fokon, ráadásul Bourdainnek az étterem vezetői teljes szabadságot adtak. Már jópár éve nem vesz részt a napi robotban, tévéműsorokat forgat, és könyveket ír. 2010 őszén egy szép emlékű tévéműsor kapcsán volt szerencsém megfordulni a Les Halles konyhájában, legnagyobb szívbánatomra Bourdain nem volt benn, de jobbkeze, A konyhafőnök vallomásai elején is feltűntetett Carlos Llaguno igen, a derék dél-amerikai tag gyártott is egy remek borsos bélszínt. Amikor a forgatás után Bourdainról kérdeztem, mosolyogva ennyit mondott: – He’s a cool guy. A „laza srác” olyan menüt rakott össze, ami francia, ugyanakkor New York-i, ugyanis van itt boeuf bourguignon, de foie gras hamburger is (20 dollár, 4400 forint) – ilyet egy franciaországi francia sem tenne a libamájjal, legalábbis ezen a szinten.

Éppen nem szólt a zene, de a könyve óta tudjuk, hogy Bourdain konyhájában bárki hozhatta a saját zenét, igaz, ha valaki Billy Joelt tett fel, az a legenda szerint azonnali kirúgással járt. Tony a punkrockra esküszik, kedvence a New York Dolls, The Stooges, The Voidods és a Ramones. The Nasty bits című könyvét egyenesen Joeynak, Dee Deenek és Johnnynak, az együttes tagjainak ajánlotta.

Tévésztár

A konyhafőnök vallomásai egyenes folyományaként a Food Networkön megkapta első tévéműsorát, így folytathatta azt a két tevékenységet, amit a legjobb szeret: evett és mesélt. A 2002-es A bolygó amerikai (A cook’s tour) gasztronómiai világjárás Japántól Ausztráliáig, tacótól a hernyókig. Közben a Fox A konyhafőnök vallomásai címmel beindított egy sorozatot, amelyben a Bradley Cooper alakította főszereplőt, Jack Bourdaint teljes egészében hősünkről mintázták. 2005-ben leszerződött a Travel Chanellel, ahol nekikezdett Fenntartások nélkül (No reservations) című sorozatának. Bourdain körül mindig izzik a levegő, így nem csoda, hgy 2006 júliusában keményen belenyúlt. Bejrútban forgattak, és szokás szerint arra készült, hogy egy kamerától kísérve végigeszi a várost, amikor kitörték az évtized legsúlyosabb harcai Izrael és Libanon között. Tengeri és légi blokád, és a város stratégiailag fontos pontjainak bombázása. A világ leglazább séfje hirtelen egy háború közepén találta magát. A stábot a helyi segítők magukra hagyták, Bourdainék pedig ott álltak magukban, egy idegen városban, amit lőttek. Amíg a hoteljükben rostokoltak, Bourdain a feszültséget úgy vezette le, mint egy igazi szakács: bekéredzkedett a konyhára és főzött. Pár nappal később evakuálták őket, és egy amerikai hadihajó segítségével hazatérhettek. A tévéműsor negyede sem készült el, szóval a tévéséf és stábja úgy döntött, hogy készítenek egy filmet arról, hogyan nem készült el a film. A bejrúti epizód végül akkorát ütött, hogy Emmy díjra jelölték, ez pedig olyasmi, ami korábban egy tisztességesen végigforgatott műsorával sem történt meg.

Bolygó amerikai

Bourdain jelenleg is utazik, tegnap Barack Obamával evett a vietnami Hanoiban, Facebook profilján szépen szemmel lehet követni, hogy merre jár (tavaly megfordult nálunk is.) Híres arról, hogy bármit megeszik, valószínűleg még nem utasított vissza semmilyen helyi fogást. A legkeményebb cuccok: fókaszem, balut, egy egész kígyó,(ami még élt!), illetve az általa is legszörnyűbbként aposztrofált szavannai varacskosdisznó ánusz, illetve a grönlandi rohasztott cápahús.

Elmondása szerint a legundorítóbb kaja, amit valaha fogyasztott mégis a McNuggets. Nem rejti véka alá, ha kedvel valakit (pl: Thomas Keller, Ferran Adria, Mario Batali), de azt sem tartja meg magának, ha valakitől rosszul van (Alain Ducasse, egy tucatnyi kevéssé ismert tévéséf és az ABBA). Vigyázat, szókimondó szövegek!, olvasható műsorai elején, mivel nem állnak tőle távol a káromkodások és a szexista poénok.

Nem baj, Tony, mi így szeretünk.