Szexpartner vagy barátnő?

Egy kapcsolat kezdete gyakran nehezen körülhatároló, és az sem biztos, hogy mindent komolyan kell venni. Hogyan viselkedjünk újdonsült csajunkkal, hogyan kezeljük az új helyzetet?

Nem mindegy, hogy a próbaidőnek is nevezhető első pár hónap alatt mit és hogyan kommunikálunk a másik felé. A jó hír az, hogy vannak mankók a kezünkben mindegyik kérdésre. Íme!

Szavak nélkül - ideális esetben

Ma már tényként tekintünk arra, hogy testünk jelzéseiből áll össze a mondanivalónk legnagyobb része, és nem a szavainkból. A testbeszéd többet mond minden szónál, a másikban és a környezetünkben pedig ezek a jelzések rögzülnek, többnyire tudat alatt.
Ezeket az egyezményes jeleket nem lehet félreérteni. Kiindulásnak tökéletes, mivel egy adott kultúrán belül ugyanazt üzeni mind a két nemnek: az illető férfi és nő összetartozik. Kezdjük a legnépszerűbbel: a kézfogással. Ezeréves szokás, mégis kihagyhatatlan lépcsőfok egy kezdődő kapcsolatnál. Aztán ott van a csók, a váll simogatása és átkarolása, a haj és az arc érintése. Ha csak ezekből kellene kiindulnunk, könnyű dolgunk lenne...

És ha a látszat csal?

De mi van akkor, ha egy férfi és egy nő rendszeresen együtt tölti az éjszakát, de együttlétük mindig csak az egyik vagy másik fél küszöbéig tart? Ez vajon szintén párkapcsolat? Ha az előbb felvázolt logika alapján gondolkozunk, biztos, hogy nem. Pedig nem tudhatjuk, hogy az illető személyek mikor és hogyan, valamint milyen motivációval jöttek össze, mennyire érzik jól magukat együtt, illetve látnak-e hosszú távú perspektívát a másikban. Tehát megannyi kérdés és részlet feltáratlan előttünk, mégis úgy tűnik, ez biztos, hogy (még?) nem párkapcsolat. Gondoljunk csak bele, mi mindent kommunikál egy pár csak azzal, hogy testével „beszélget” egymással mások előtt: azt hirdeti magáról, hogy együtt vagyunk, összetartozunk – vagy épp mindennek az ellenkezőjét. Amint belép a külvilág, lehull a lepel és megmutatkozik a köztünk lévő viszony, identifikálódik a kapcsolat. Úgy is mondhatnánk nagyon leegyszerűsítve, hogy az utcára kilépve kiderül, hogyan tekinthetünk a kapcsolatra és ezáltal a másikra is.
Nem véletlenül örül úgy a nő, amikor először megfogod a kezét nyilvánosan!

Cicamica és Nyuszifül

Amint kezdetét veszi az egymás édesgetése a szavakkal is, az a benyomásunk támad, hogy fontosak vagyunk a másiknak. Mert ezzel azt is közli velünk, hogy kettőnknek sajátos nyelvünk van, a saját, privát világunkban ő és én ezeken a neveken létezünk. Egymásnak.
Verbális játék ez a másikkal, amivel a külvilágot finoman és észrevétlen ki is rekesztjük.
A becézés, becézgetés szintén valamiféle kötődési jelzés lehet, ami hozzájárulhat a bensőséges viszony kialakításához, nem kevésbé annak fenntartásához. Megkülönböztető jelzés a egymásnak és a környezetnek.

Intimitás

A vastag felkiáltójel a listán az intimitás. Ez a párkapcsolatok esszenciája, mégis nagyon nehéz körülírni. Talán az egyik legmegfoghatatlanabb láthatatlan erő, ami az együtt töltött idővel és az egymással szerzett jó tapasztalatokkal párhuzamosan növekszik. Legjobb barátja a bizalom. Nem meglepő, hogy ők ketten alkotják az alaptéglákat egy párkapcsolatban.

Szerelem?

Még mielőtt felhördülve hiányolnánk a szerelmet a listáról: nem véletlen, hogy ezt hagytuk a végére. Ugyanis bizonyára a legtöbb ember az érzelmei alapján hozza meg a döntést, miszerint a másikkal járni akar, de pontosan tudjuk azt is, hogy ez egy nem régi ismeretség esetén és egy kapcsolat elején még nem biztos, hogy szerelmet, sokkal inkább erős vonzódást jelent. Idővel pedig úgyis minden kialakul és eldől. Vagy nem - és akkor a válasz szintén adott.

Szakítópróbák

Viszont ha megvan az ideális társunk, aki örömet és boldogságot jelenet nekünk, és akivel úgy működik kapcsolatunk, ahogy szeretnénk, nem lehet hátradőlni és azt állítani, készen is vagyunk, sőt! Egy kapcsolatért tenni és dolgozni kell mind a két félnek ahhoz, hogy sikeres, működőképes és friss tudjon maradni.
Listát sajnos, ami tartalmazza a bölcsek kövét, nem tudunk adni, de valamelyest ez is tanulható. A kulcsszó a fordított gondolkodás, azaz el kell képzelni önmagunkat az adott helyzetben a másik helyében.

Szeretni tudni kell!

Ha azt szeretnéd, hogy hosszútávon is működjön vadiúj kapcsolatod, érdemes figyelni a részletekre és a saját viselkedésed kontrollálására is, legfőképpen az elején. 

A nők többsége szereti, ha udvarolnak neki. Ám túlzásokba akkor se essünk, ha életünk párjáról, akár jövendőbelinkről van is szó! Fontos alapszabály, hogy ne vigyük túlzásba szeretetünket, nehogy majomszeretetté váljon, ami terhes és kellemetlen mindenkinek. Ha meg akarod hódítani újra és újra szíved választottját, az szuper, de nem szabad, sőt tilos túlzásokba esned az imádatával. Mint ahogyan te sem szereted, ha egy nő a lábaid előtt hever folyton, a nőnek sem arra van szüksége, hogy egy állandó hódoló biztosítsa őt két percenként a csodálatáról és lesse minden kívánságát az együtt töltött idő alatt. Nagyon megterhelő tud lenni, ha valaki túlszeret minket: folyamatosan azt üzeni nekünk viselkedésével, hogy nem akar minket elveszíteni, magyarul görcsösen ragaszkodik. Motivációja is ez lehet ekkor, hiszen olyannyira félhet elvesztésünktől, hogy folyamatosan ad és ad. Csak hogy ezzel egyre kevesebbet is kap. Ördögi kör, ha csak fel nem ismeri saját hibáját! Ilyen esetben adjunk őszinte, de finom visszajelzést.

Dominancia mindenáron?

A dominanciaharcok és a játszmák többsége gyakorlatilag arról szól, hogy „ki hol ül” képletesen, azaz ki van a kapcsolat „nyergében”. Egy ideális kapcsolatban mind a ketten a nyeregben ülhetnek, illetve önként adják át szükség esetén egymásnak a nyerget.
Légy férfi abban az értelemben is, hogy tartásod és büszkeséged is legyen, de azt se feledd, hogy egyenrangú partnerként tekints a másikra, ha azt várod, hogy ő is így tegyen.

A vallomás

A szeretlek idő előtti elhangzása elég ijesztő lehet egyeseknek, főleg, ha az illetőnek régen volt hosszú távú kapcsolata, azaz régen engedett közel a bizalmába is valakit. Nem is gondolnád, hogy ez a szó még a nőknél is képes lehet ártani, pedig épp úgy működik nálunk is ez, mint nálatok. Ha idő előtt mondják nekünk, akkor mi is vesszük a nyúlcipőt, vagy legalábbis erősen gondolkozunk rajta. (Különösen tilos akkor kiejteni ezt a szót, ha nincs mögötte valós tartalom, hisz azzal meg csak hiú reményekbe ringatod a nőt.)

Önismeret, szerepcsere

Az iránytű tehát a másik szándékainak megértéséhez, valamint a friss párkapcsolat megfelelő kezdő lépéseinek az eltalálásához is, a kellő önismeret, az őszinte kommunikáció saját magunkkal és a párunkkal is, és a felmerülő problémák, szituációk megfordítása fejben, azaz a képzelt szerepcsere. Mert tulajdonképpen mindannyian boldogok szeretnénk csak lenni. Végső soron ilyen pofon egyszerű ez az egész.

A quiche (ejtsd: kis) egy francia tésztás lepényféleség, amerikaiak szerint igazi csajos kaja, szóval kitűnő választás, ha meg akarjuk lepni valamivel párunkat, vagy le akarjuk nyűgözni azt a szőkét, akit végre sikerült elhívni randizni.

A quiche-t sok mindenhez hasonlítják különböző fórumokon, nevezik francia pizzának, nyitott lepénynek, és a műfaja sem tisztázott, ugyanis van, ahol desszertként emlegetik, máshol főétel, egy harmadik helyen pedig a reggeli étkezés tipikus fogásának nevezik. Mi nem foglalkozunk a címkézéssel, szerintünk a quiche olyan valami, amit meg lehet enni, és finom. A töltelék ezerféleképpen variálható, mi ezúttal egy zöldséges verziót készítünk, hús nélkül, szóval ha vega a szíved választottja, akkor ez nyerő megoldás lehet.

Itt egy vizuális gyorstalpaló:

Kezdjük az alapoknál: ha elkészítésről beszélünk, akkor a quiche két fő részből épül fel: 1. van az alapot jelentő tésztalap, 2. minden egyéb, ami a tésztalapra kerül. Elsőként a tésztát fogjuk elkészíteni, mert ennek kell egy kis idő, hogy megkeljen. A tésztagyúrás általában sok hobbi szakácsnál egy komoly lélektani határt jelent, mert rejtélyes, misztikus dolognak tűnik, amit csak a beavatott kevesek képesek megalkotni egy titokzatos szeánsz során. A helyzet ennél egyszerűbb, ugyanis a tésztagyúrás alapjában véve egy igen mechanikus folyamat: az ember összerakja A-t, meg B-t és C-t, és kész a termék. Jó, jó, tudjuk, a főzés az művészet, meg kreativitás, meg minden, de ezt a szöveget hagyjuk meg a csajoknak.

Part 1. A tészta

Tésztát gyúrni egyáltalán nem nehéz. Kell hozzá pár dolog, például egy konyhai mérleg, ugyanis a tészta esetében a számok fontosak. Harminc dekagramm lisztet morzsoljunk el tizenöt dekagramm vajjal – vajról beszélünk, a margarint dobjuk ki, gyújtsuk fel, lőjük ki a világűrbe –, egy tojás sárgáját, egy csipet sót, majd lassan öntsünk hozzá annyi hideg vizet, amitől a tésztánk még nem lesz nyúlós. Kezdjük egy decivel, ez a minimum, majd a halmazállapotot figyelve öntsünk hozzá egy újabb decit, ha kell. Milyen a kemény tészta? Olyasmi, mint a gyurma, de annál azért egy árnyalatnyival puhább, szétmorzsolhatóbb. A nyúlós tészta meg úgy nyúlik, mint a megolvadt sajt, de ha itt tartunk, az már nem szerencsés. Ebben az esetben a mentőövet pár deka liszt és egy kevés vaj jelenti.

A tésztát tegyük egy tálba, takarjuk le, és tegyük fél órára hűtőbe. Vegyük elő a sütőformát, ami esetünkben egy kerek, általában hullámos szélű frizbihez hasonlító tárgy. (Nagy szupermarketekben is könnyen beszerezhetjük, olyan helyeken van, ahol férfiak általában nem szoktak megfordulni, nevesül a fakanalak, sajtreszelők, és hasonló tárgyak osztályán. Egy kb. egy centi magas peremű, béna fémtálcát keressünk.) A tésztát nyújtsuk ki, szokták mondani a szakácskönyvek, de mit jelent ez? Semmiképpen ne úgy nyújtsuk ki, mintha egy expander lenne! Ehelyett inkább tegyük a liszttel beszórt konyhapultra, és egy sodrófával, vagy akár egy üres borospalackkal (kipróbált módszer, ráadásul egy legénykonyhában előbb fogunk üres borosüveget találni, mint sodrófát, nem igaz?) és nyújtsuk ki. A tészta ne legyen papírvékony, inkább jó félcenti-centi vastag. Ezt követően tegyük be a sütőformába. Ha ezzel megvagyunk, akkor veregessük vállon magunkat, bontsunk ki egy üveg pezsgőt, mert megcsináltuk!

Vaksütés

Nem, a vaksütés nem azt jelenti, hogy innentől kezdve letakart szemmel sütünk tovább. Ennyire még a franciák sem furcsák. A vaksütés azt jelenti, hogy a tésztát töltelék nélkül elősütjük, hogy amikor élesben megy majd a dolog, akkor ne púposodjon fel, és ne ázzon szét a később belépakolt tölteléktől. Halmozzunk valami olyan súlyt a közepére, ami nem olvad meg, például egy marék szárazbabot. Az elősütés 190 °C fokon történjen, kb. 10-15 perc elég is lesz. Utána vegyük ki.

Part 2. A töltelék

Amíg vaksül a tészta, addig forrásban lévő vízbe dobjunk bele falatnyi darabokra vágott brokkolit, majd 2 perc után vegyük ki és öblítsük le hideg vízzel. Erre azért van szükség, hogy lehűljön, és ne főjön tovább magában. Keverjünk össze másfél deci főzőtejszínt, két tojást, meg 15 deka szétmorzsolt rokfort sajtot, majd sózzuk, borsozzuk. A brokkoli darabokat tegyük bele a tésztalapba, majd öntsük fel a sajtos-tejszínes keverékkel, utána vágjuk be az egészet a 180 °C fokos sütőbe és hagyjuk ott negyven percig, vagy amíg a teteje megbarnul.
Kifejezetten olcsó fogásról beszélünk, ráadásul a quiche jól elvan hűtőben is, és hidegen is fogyasztható. A tészta miatt időigényes az elkészítése, ráadásul a mosogató is meg fog telni, de megéri a fáradságot, mert a végeredmény mutatós és ízletes.

Hozzávalók

30 dkg liszt

15 dkg vaj

3 tojás

1 brokkoli

150 g tejszín

15 dkg rokfort



frissen őrölt bors

Bon apétit!

Mondtuk, hogy könnyű lesz, igaz? De ha még ez is túl fárasztó neked, akkor irány a Netpincér, ahol a címed megadása után már választhatsz is a jobbnál jobb opciók között. Mindent bele!

Kaja, drogok, botrányok, siker. Elmondjuk, hogy miért ő a legkirályabb szakács, aki valaha írt.

Punk a konyhában

Anthony Bourdainnek nincsenek Michelin-csillagjai, sőt, mi több, soha nem is volt neki. Gasztronómiai kvalitásai alapján nem tartozik az elitbe, nem mutat új irányt a kulináris élmezőny számára, mivel sosem foglalkoztatta a kísérletezés. Bourdaint egy dolog érdekli: az evés, és valószínűleg szakács is azért lett, hogy minél többet tudjon meg arról az univerzumról, ami az evést körülveszi. 2000-ben írt bestsellere, A konyhafőnök vallomásai (Kitchen Confidential) minden idők legjobb könyve, amit szakács írt. Amíg a híres séfek és tévészakácsok évente jelentetik meg szakmányban gyártott, igényes, de halálosan unalmas illusztrált receptkönyveiket (van még olyan dolog, amiről Jamie Oliver nem adott ki könyvet?) , addig emberünk totálisan szétfeszítette a műfaji kereteket és megalkotta az évtized leghatásosabb alkotását, ami gyökeresen átalakította a közvélemény képét arról, hogy mi egy étterem és micsoda egy séf.

És hogy mi a trükk? Pofonegyszerű és brutálisan nehéz dolog: az őszinteség. Bourdain, a konyhai zsoldos és veterán olyan őszinte kitárulkozással írta meg a könyvet, mintha a halálos ágyáról diktálta volna. Hogyan szoktak lopni az éttermi dolgozók, miért drogoznak a séfek, hogyan szokott rá a kokainra, és milyen mélyre nyomta a drog, miért mentek tönkre éttermek, amikben dolgozott, ki kefélt kivel, miért nem szabad New York-ban hétfőn halat rendelni, milyen formában adják ki a romlott árut az éttermek, kiteregetett mindent, amiről a séfek, és étteremtulajdonosok a sírig hallgattak volna.

Bourdain később bevallotta, hogy némiképpen tartott a szakma fogadtatásától, de érdekes módon csak hátba veregetéseket kapott, és hirtelen a világ összes séfjének – legyen az Michelin-csillagos szent, vagy egy oklahomai hamburgerező szakácsa – automatikusan barátjává vált.

Bourdain a CIA soraiban

A CIA ezúttal nem az amerikai hírszerzést, hanem a Culinary Institute of Americát jelenti, amely az Egyesült Államok, sőt az amerikai kontinens legkomolyabb gasztronómiai iskolája. Kellőképpen nagy arccal fogott neki az életnek, ám a terepen, ami nem a New York-i csúcséttermeket jelentette, hanem huszadrangú BBQ grilleket, pizzériákat New Jersey-ben majd Floridában, az öreg rókák gyakran porig alázták a zöldfülű és szemtelen Anthonyt, aki szépen lassan beleszokott a gépházban töltött mindennapokba.

A könyvével egy csapásra híressé váló Tony nem is rejtette véka alá, hogy bár tiszteli a trendsetter séfeket, igazán csak a szakmai iparosait, a napi több száz tányért felrakó, névtelen zsoldosokat becsüli. Húszas éveiben belecsúszott az alkoholizmusba, aztán a munkahelyi pörgés miatt mindenféle bogyókat kezdett fogyasztani (ami Bourdain szerint gyakori jelenség a konyhákon), sok kokót szippantott fel, aminek következtében mára úgy néz ki, mint aki szétesett, de aztán gondos kezek összerakták. Rengeteg viszontagság után végül mégis sikerült tisztességes New York-i séffé válnia. Nagyjából 40 évesen higgadt le, lehorgonyzott a Brasserie Les Halles nevű manhattani intézményben, 2000-ben pedig megjelent a később 28 nyelvre lefordított A konyhafőnök vallomásai, ami új fejezet kezdetét jelentette, ugyanis kiderült, hogy Bourdain jobb író, mint séf, és jobb műsorvezető, mint író.

Punkrock mindhalálig

A Les Halles azt a konyhát viszi, ami a legközelebb áll hozzá, a franciát. Bisztrókonyha, de magas fokon, ráadásul Bourdainnek az étterem vezetői teljes szabadságot adtak. Már jópár éve nem vesz részt a napi robotban, tévéműsorokat forgat, és könyveket ír. 2010 őszén egy szép emlékű tévéműsor kapcsán volt szerencsém megfordulni a Les Halles konyhájában, legnagyobb szívbánatomra Bourdain nem volt benn, de jobbkeze, A konyhafőnök vallomásai elején is feltűntetett Carlos Llaguno igen, a derék dél-amerikai tag gyártott is egy remek borsos bélszínt. Amikor a forgatás után Bourdainról kérdeztem, mosolyogva ennyit mondott: – He’s a cool guy. A „laza srác” olyan menüt rakott össze, ami francia, ugyanakkor New York-i, ugyanis van itt boeuf bourguignon, de foie gras hamburger is (20 dollár, 4400 forint) – ilyet egy franciaországi francia sem tenne a libamájjal, legalábbis ezen a szinten.

Éppen nem szólt a zene, de a könyve óta tudjuk, hogy Bourdain konyhájában bárki hozhatta a saját zenét, igaz, ha valaki Billy Joelt tett fel, az a legenda szerint azonnali kirúgással járt. Tony a punkrockra esküszik, kedvence a New York Dolls, The Stooges, The Voidods és a Ramones. The Nasty bits című könyvét egyenesen Joeynak, Dee Deenek és Johnnynak, az együttes tagjainak ajánlotta.

Tévésztár

A konyhafőnök vallomásai egyenes folyományaként a Food Networkön megkapta első tévéműsorát, így folytathatta azt a két tevékenységet, amit a legjobb szeret: evett és mesélt. A 2002-es A bolygó amerikai (A cook’s tour) gasztronómiai világjárás Japántól Ausztráliáig, tacótól a hernyókig. Közben a Fox A konyhafőnök vallomásai címmel beindított egy sorozatot, amelyben a Bradley Cooper alakította főszereplőt, Jack Bourdaint teljes egészében hősünkről mintázták. 2005-ben leszerződött a Travel Chanellel, ahol nekikezdett Fenntartások nélkül (No reservations) című sorozatának. Bourdain körül mindig izzik a levegő, így nem csoda, hgy 2006 júliusában keményen belenyúlt. Bejrútban forgattak, és szokás szerint arra készült, hogy egy kamerától kísérve végigeszi a várost, amikor kitörték az évtized legsúlyosabb harcai Izrael és Libanon között. Tengeri és légi blokád, és a város stratégiailag fontos pontjainak bombázása. A világ leglazább séfje hirtelen egy háború közepén találta magát. A stábot a helyi segítők magukra hagyták, Bourdainék pedig ott álltak magukban, egy idegen városban, amit lőttek. Amíg a hoteljükben rostokoltak, Bourdain a feszültséget úgy vezette le, mint egy igazi szakács: bekéredzkedett a konyhára és főzött. Pár nappal később evakuálták őket, és egy amerikai hadihajó segítségével hazatérhettek. A tévéműsor negyede sem készült el, szóval a tévéséf és stábja úgy döntött, hogy készítenek egy filmet arról, hogyan nem készült el a film. A bejrúti epizód végül akkorát ütött, hogy Emmy díjra jelölték, ez pedig olyasmi, ami korábban egy tisztességesen végigforgatott műsorával sem történt meg.

Bolygó amerikai

Bourdain jelenleg is utazik, tegnap Barack Obamával evett a vietnami Hanoiban, Facebook profilján szépen szemmel lehet követni, hogy merre jár (tavaly megfordult nálunk is.) Híres arról, hogy bármit megeszik, valószínűleg még nem utasított vissza semmilyen helyi fogást. A legkeményebb cuccok: fókaszem, balut, egy egész kígyó,(ami még élt!), illetve az általa is legszörnyűbbként aposztrofált szavannai varacskosdisznó ánusz, illetve a grönlandi rohasztott cápahús.

Elmondása szerint a legundorítóbb kaja, amit valaha fogyasztott mégis a McNuggets. Nem rejti véka alá, ha kedvel valakit (pl: Thomas Keller, Ferran Adria, Mario Batali), de azt sem tartja meg magának, ha valakitől rosszul van (Alain Ducasse, egy tucatnyi kevéssé ismert tévéséf és az ABBA). Vigyázat, szókimondó szövegek!, olvasható műsorai elején, mivel nem állnak tőle távol a káromkodások és a szexista poénok.

Nem baj, Tony, mi így szeretünk.