Amikor vége szakad egy kapcsolatnak, nagyjából 50 százalék az esélye, hogy sikerül normális körülmények között, kulturáltan lezárni. Néhányan igyekeznek aztán fenntartani a kapcsolatot az exükkel, mások pedig próbálják hermetikusan elszeparálni magukat. Vajon miért van ez, milyen indokok húzódhatnak meg a háttérben?

Persze sokak számára az egykori barátnővel fenntartott kapcsolat kimerül annyiban, hogy havonta egyszer dob neki egy hülye üzenetet, esetleg rácsörög részegen a kocsmából. Valahogy így:

Akadnak viszont olyanok is, akik tényleg igyekeznek fenntartani a barátságot, ami jogosan vetheti fel, hogy mégis miért? Miért akarna valaki barátkozni azzal, aki egyszer már dobta őt / akit egyszer már ő dobott?

Még jó, hogy itt van nekünk egy szakértő véleménye, Dr. Justin Lehmiller kifejtette álláspontját, miután néhány tanulmány eredményeit is szemügyre vette. Az első felmérésben 350 húszas éveiben járó fiatalt kérdeztek meg arról, hogy mégis miért akarna valaki barátságban maradni az exével. A megkérdezettek baromi ötletesek voltak, a brainstorming alkalmával több mint 2000 okot szedtek össze. Ezeket a kutatók végül 7 fő kategóriába sorolták.

1. Megbízhatóság és érzelgősség: "Odafigyelt rám"; "Élveztem a társaságát"

2. Pragmatizmus: "Szép ajándékokat vett nekem"; "Reméltem, hogy összejöhetek még egy-két ismerősével"

3. Szűnni nem akaró vonzalom: "Még mindig szerettem"; "Nem tudtam elképzelni az életem nélküle"

4. Gyerekek, közös javak: "Közös gyermekeink voltak"; "Együtt dolgoztunk"

5. Elmúló vonzalom: "Már nem érdekelt szexuális értelemben"; "Volt pár negatív érzésem a szakítás után"

6. Társadalmi kapcsolatok fenntartása: "Hogy ne legyen kínos a baráti körünknek"; "Továbbra is jóban akartam lenni a barátaival"

7. Szex, mint kapocs: "A szex az jó volt"

A következő tanulmányban egy másik csoportnyi fiatalnak (nagyjából 500 fő vett részt) azt a feladatot adták, hogy állítsanak fel fontossági sorrendet a fentiek közül. Értékelniük kellett tehát, hogy az egyes kategóriák mennyire fontosak a számukra, eközben pedig az ő személyiségjegyeiket is felmérték.

Az eredmények alapján kiderült, hogy a megbízhatóság/érzelgősség a legnépszerűbb ok, a legtöbben tehát azért maradnak jóban az exükkel, mert már jól ismerik és ez megnyugtató érzést biztosít,

míg a pragmatizmus végzett az utolsó helyen.

Voltak azonban különbségek a férfiak és a nők között. A pragmatizmust és a szex összekötő erejét a férfiak többre értékelték, mint a gyengébbik nem képviselői, tehát sok pasi bízik abban, hogy alkalomadtán még összejárhat a volt nőjével, vagy esetleg az exének a barátnőivel.

A tanulmányból az is kiderült, hogy a személyiségteszten

manipulatívnak értékelt személyek szívesebben maradnak barátságban az exükkel a szex reményében,

míg a legkevésbé manipulatív emberek inkább azért tartanak fent jó viszonyt az egykori párjukkal, mert az megbízható és szavahihető ember, és éreznek még valamit iránta.

Most, hogy mindezt tisztáztuk, vajon jó ötlet barátkozni az exünkkel? Dr. Justin Lehmiller szerint ez a szándékainktól függ. Ha önző okok vezérelnek, talán megkapod amire vágysz. Ha viszont eltitkolod az érzéseidet, nagy eséllyel meg fognak bántani, és szenvedni fogsz. Ilyen esetben jobban jársz, ha továbblépsz.

Az ideális persze az volna, ha egyikőtök sem dédelgetne alaptalan álmokat egy romantikus újrakezdésről, ugyanakkor egyikőtöknek sem lenne önző, hátsó szándéka sem. Ehhez mondjuk két érett, felnőttként gondolkodó ember szükségeltetik, akik higgadtan képesek menedzselni a váltást szerelem és barátság között. Ha ez megvan, akkor nincs akadálya a barátságnak, a gond csak, hogy ez egy ritka együttállás.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés