Csak a fővárosban akad ki a buliszenzor? A debreceni lányok tényleg kedvesebbek? Elhatároztuk, hogy futunk egy tiszteletkört Magyarország második legnagyobb városában. A cívisvárosba aztán majdnem beletört a bicskánk. Az arcunk viszont egészen biztosan.
Az éppen magam mögött hagyott csúnya megfázás miatt enyhe kaparással a torkomban pattanok föl a Debrecen felé induló Vércse IC-re. Nem mostanában vonatoztam utoljára, ezért kicsit megszeppenve foglalok helyet a makulátlanul tiszta kocsiban, melynek minden egyes ülése mellett külön konnektor és lehajtható tálca bámul vissza rám. Udvarias a kalauz, a járat percre pontosan érkezik az állomásokra, én pedig kezdem magam valami elszállt utópiában érezni. Ekkor még nem tudhatom, hogy a két nap múlva esedékes visszaúton egy tradicionálisan retkes, izzadságszagban pácolódó kocsi és egy veszélyesen életunt kaller fogja helyreállítani a MÁV becsületét.
A zötykölődés fáradalmait ezúttal lágy hangszínen ordibáló Busta Rhymes-szal és Halott pénzzel tompítom, majd két és fél órával később leszállok a debreceni Nagyállomáson, hogy egy rövid villamosozás után csatlakozzam a Fórum bevásárlóközpont mellett kultúráltan fröccsözgető bulikülönítményhez. Nem először vagyunk itt, hiszen a nyolcfős társaság nagy része a környékről származik, de ezúttal azzal a kifejezett céllal érkeztünk, hogy
A tenyerünket Debrecen partycsakrájára helyezzük
Egy gyors nagybevásárlás, a szállás elfoglalása, majd pizzarendelés foganatosítása után kezdetét is veszi a csoportos foglalkozás. A célállomás meghatározásában egy kedves helyi ismerősömet, Sofit hívom segítségül, aki vidáman közli, hogy csütörtök este csak egy helyre, mégpedig egy orvostanhallgatóknak rendezett buliba mehetünk, ami a klinika területén felállított sátorban zajlik éppen. Mivel eddigre már túl vagyunk édesapám világbajnok barackpálinkáján, a jelenlévők egy emberként pattannak föl a székükről.
A taxi a tüdőklinika mellett lévő sátorhoz visz minket, ahol valóban hemzsegnek az egyetemisták. Beállunk a csigalassúságú sorba, majd nem telik el két perc és beépített érzékelőink máris jelzik kettő darab brutálisan felpolcolt és közszemlére tett női mell jelenlétét, melyekre Peti barátommal olyan iramban repülünk rá, mint Speedy Gonzales és Flash szerelemgyermeke.
Sajnos a dolog a helyszínen hamvába hol, de javíthatatlan optimisták módjára gyorsan megnyugtatjuk egymást, hogy a leányzóban a dekoltázst leszámítva nem volt semmi érdekes. A buliban aztán folytatódik a pechszéria. Olyan hatékonysággal nyomjuk az ismerkedést, mintha ivócimborát keresnénk egy antialkoholista klubban. Gyorsan sorba veszem, mi lehet a baj: egyikőnknek sem verte a ki a ragya a fejét, nem lóg takony az orrunkból, nem ragadt WC-papír a talpunkra a ToiToi-ban, nem öltöztünk hajléktalannak, a szánk sem áraszt dögletes bűzt - már amennyire meg tudom ítélni - és nem fogdossuk idegből a csajok seggét, inkább a köszönés-bemutatkozás-bók kombót igyekszünk alkalmazni. Valamiért mégsem megy. Jobb esetben a kiszemelt szinte még azelőtt közli, hogy a barátjával van, mielőtt ki tudnánk nyitni a szánkat, rosszabb esetben viszont úgy pattanunk le a fintorgó medikusokról, mint egy falhoz vágott pöttyös labda. Feri barátom még egy darabig megpróbál bekérezkedni néhány körben táncoló csaj közé, de végül kénytelenek vagyunk belátni, hogy ez nem a mi esténk.
A szállásra érve Peti észreveszi, hogy a hamarabb hazaérkező bélpoklosok betermelték az összes kimaradt pizzát és ezzel valami legbelül meghal a lelkében. Az őrjöngését végül egy tízes Füstli felmikrózásával tudom csak csillapítani, aztán jön a filmszakadás. Egyértelmű, hogy egy ilyen lehangoló este után mit fogunk tenni:
A következő estére úgy felszívjuk magunkat, hogy Hulk hozzánk képest idegesen toporgó kisiskolás lesz csupán
Az Aranybikában 1100 forint az All You Can Eat, ezért dél körül betegre zabáljuk magunkat, aztán a szálláson feléljük a maradék bort, majd a gyönyörű időre tekintettel átsétálunk az alig ötven méterre lévő Kerekestelepi Fürdőbe. A tegnap este szégyenét némelyikünk már annyira le szeretné mosni, hogy elkezd célpontok után kutatni, de mivel kétszáz méteres körzetben csak az isiászukat a dögmeleg vízben kúráló nénikék és az itt mért bortól pettyet megzuhant pocakos bácsik héderelnek, ezért inkább a büfé kínálatára összpontosítunk.
Kisvártatva néhányan visszasorjázunk a szállásra rápihenni az estére, hogy néhány óra múlva a strandra visszatérve az őskáosz fogadjon minket. Távollétünkben a büfé borkészlete varázslatos módon szublimált társaim szervezetében, akik ennek hatására elkezdtek fűzni egy ránézésre is emberes ötvenes alkoholista nőt és lespanoltak a vízben lassan félpuhára fővő vendégek nagy részével. A délután sztárja egyértelműen Sanyi, aki nekifutásból ugrik seggest a gyógyvízbe, mely miatt egy virágmintás úszósapkában pusztító néni diszkréten lebuzizza.
Közben az is kiderül, hogy esti fürdőzés lesz, és csodák csodájára megjelenik néhány teljesen rendben lévő húszéves lány, akikre reflexből rá is megyünk. Sajnos egy addigra már nem szomjas társunk is belép a szituációba, a lánykák pedig a "Kurva jól néztek ki!"-ből pont a sértést vélik kihallani. Az emiatt erősen a nullához konvergáló esélyeinket végül a csajok időközben megérkező barátai rontják le végleg. Ekkor határozzuk el, hogy elég a pancsolásból, irány az éjszaka, ami ezúttal epikus lesz és kész.
www.csajozas.na!
A buli előtt még útba kell ejtenünk a Vesuvio nevű olasz éttermet, mivel Sanyinak van ott egy ismerőse. Egy csapat előre is megy, én pedig harmadmagammal negyed órával később érkezem. A pincér kétségbeesett arccal fogad minket. Kéri, hogy csináljunk valamit az egyik korábban érkező társunkkal, mert az illető zaklatja a vendégeket. Kiderül, hogy azért szerencsére közel sem akkora a baj. A srác csupán leült egy csapat leányzóhoz, ami először valóban okozhatott némi ijedtséget, de mire odaértünk menteni a szituációt, már mindenki nyugodt volt, mint Old Shatterhand jobb keze. A lányok később biztosan megbánták, hogy nem zavartak el minket tíz perc után, mivel röpke ott tartózkodásunk alatt Sanyi apránként letolta egy fél pizzájukat, Peti pedig egy masszív nyeléssel teleportálta a gyomrába az asztalon felejtett panna cottát.
Bár Sofi péntek estére a Mickeyz BarClubot javasolta, a többiek inkább a Roncsbárban folytatnák a bulit, így végül itt kötünk ki. Ez a hely egy az egyben hozza egy igényesebb budapesti romkocsma hangulatát és végre az átok is megtörni látszik, hiszen a barátnővel nem rendelkező csapattársaim mindegyike tud végre váltani néhány érdemi szót az itt bulizó hölgyközönség tagjaival. Velem például megtörténik az, ami tegnap még felért volna egy Jimi Hendrix-jelenéssel: az egyik leányzó a mosolyomat azonnali simulós tánccal honorálja. Ebben az esetben mondjuk ez pont nem akkora mázli, mivel sajnos nem rá, hanem a barátnőjére villantottam a bájmosolyt, ezért nem túl feltűnően elkezdem magam a háttérbe táncikálni. Később ugyanez a csaj betámad azzal, hogy mekkora szemétség már először őt fűzni, aztán a barátnőjére nyomulni, ahhoz pedig túlságosan udvarias vagyok, hogy ezt kikérjem magamnak.
Fél öt fele a lány megint megtalál. Kézenfogva kivezet a szórakozóhely elé, majd megkér, hogy segítsek féltékennyé tenni az exét, aki amúgy taxis, úton van érte, és hűdejó lenne, ha arra érkezne ide, hogy ő valakivel smárol a Roncsbár előtt. Egy úriember ahol tud, segít, de azért szerencsére sikerül a tervet egy szenvedélyes arcrapuszira szelídíteni, így én is megúszom a kalandot anélkül, hogy a debreceni taxisszövetség baseball ütőkkel tenne pontot nyomorult életem végére.
Néhány perc múlva a tánctéren lekapcsolják a zenét, ami igazából csak Ferinek, Petinek és nekem fáj, mivel rajtunk kívül már mindenki nyálbuborékokat eregetve horkol a szálláson. Peti szerint maradnunk kellene felszedni a Roncs előtt tébláboló lányokat, én viszont még bulizni akarok, így az érvek-ellenérvek ütköztetése után egyedül indulok tovább felderíteni a terepet. A Piac utca környékén viszont eddigre már akkora a pangás, hogy ennyi erővel a Hortobágyra is kimehetnék afterezni, ezért - miután a megkérdezett taxis is tanácstalanul tárja szét a karjait - fájdalmasan sajgó partyfrusztrációval vagyok kénytelen hazakullogni.
Utórengés
Másnap indulás haza, de azért még előtte bemegyünk a Mekibe egy kazalnyi Spicy Sertésburgerrel lefojtani a bennünk tomboló gyomorsavat. A Mekiből kifordulva olyat látunk, hogy egy pillanatra még az emésztésünk is megáll: egy középkorú ipse letolt gatyával fenyegeti a seggével az eget. Farmernadrágja a bokájánál, mindkét kezében egy-egy teli szatyor és csak a valagára húzott fehér alsógatya ment meg minket attól, hogy szívrohamban halálozzunk el mindannyian útban a Nagyállomás felé. A csávó lassan felhúzza a farmert és ebben a pillanatban tisztul a kép: feltehetőleg a mi két napos fogyasztásunkat tolta az arcába néhány óra alatt, és ettől annyira megmihálylott, hogy még az övét sem tudta becsatolni. Gyorsan csinálok egy elkésett képet a paliról (sajnos időközben sikeresen felhúzott gatyával), mert ennyivel tartozom az utókornak.
A debreceni tesztüzem tehát felemás eredménnyel zárult. Peti például a második napon már annyira lejött az életről, hogy a főtéren lévő szökőkút mellett kénytelen volt viccesen elnézést kérni az egyik fintorgó lánytól, amiért rá merészelt mosolyogni, pedig a mosollyal alapvetően ritkán szokott baja lenni az embereknek. Ennek persze számtalan oka lehet. Talán mi voltunk bénák (nem), de az is lehet, hogy csak a legendás krakkói életérzés után volt ennyire savanyú a szőlő. Mindent összevetve azért nem lennék annyira bátor, hogy ellenjavalljam a kálvinista Róma bulicélra történő felkeresését, de talán jobb, ha magaddal viszed néhány életvidám haverodat. Ha a csajozás és a pörgés nem is jönne össze, velük biztosan sikerül végigröhögni a hétvégédet.
