Nem kérdés, hogy a rendszeres testmozgás mennyire fontos az egészséged szempontjából. Eléggé. Ugyanakkor ne felejtsd el, hogy szervezeted közben használódik, így nem árt, ha kicsit megtámogatod. Ne aggódj, adunk pár tippet neked.

Az egészséges élethez nemcsak a tudatos táplálkozás tartozik hozzá, hanem a rendszeres testmozgás is. Itt nem kell feltétlenül nagy dolgokra gondolnod, heti két-három alkalommal beiktatott félórás mozgással – legyen az mondjuk futás vagy akár otthoni tornázás – már sokat tettél az egészségedért. A lényeg, hogy mozogj, rendszeresen ügyelve a fokozatosságra. Emellett az is bebizonyosodott már, hogy  a mozgás kedvező élettani hatásain túl, igazán jó stresszoldó is.

A mozgás szervezetedre gyakorolt hatása

  • Erősíti a mozgást végző izmokat és csontokat, javítja az ízületek mozgékonyságát, valamint elősegíti a kalcium beépülését a csontokban, vagyis segít a csontritkulás kialakulásának megelőzésében.
  • Javítja a tüdő és a szív működésének hatásfokát, a vérkeringést és az anyagcserét. Ez pedig azért fontos, mert az oxigén és a mindenféle tápanyagok gyorsabban jutnak el a sejtekhez, az elhasználódott anyagok pedig a vérkeringésbe kerülve gyorsabban találják meg a méregtelenítő szerveket.
  • Csökkentheti a zsírszövet mennyiségét és szabályozhatja a magas vérnyomást is. Mozgás hatására ugyanis csökken a rossz (LDL-)koleszterin szintje a vérben, a , vagyis a védő hatású (HDL-)koleszterin aránya viszont megnő.
  • Tágítja az artériákat, és csökkenti a vérrögök kialakulásának valószínűségét.

Persze mivel (rendszeresen) mozogsz, szervezted használódik. Az átlagosnál több energiát használ el, az elektrolitok (ásványi anyagok és nyomelemek) is gyorsabban ürülnek a testedből, az izmaid és ízületeid pedig ilyenkor a megszokottnál sokkal nagyobb terhelésnek vannak kitéve, ezekre pedig nagyon oda kell figyelned.

Ebben pedig kulcsfontosságú a helyes táplálkozás, amit a rohanó mindennapokban viszonylag nehezen lehet tartani, de például tökéletesítheted az étrendedet a korodnak, nemednek, céljaidnak és egészségi állapotodnak megfelelő táplálék-kiegészítő készítményekkel. Ez tényleg csak kiegészítés, mert ezek nem helyettesítik a kiegyensúlyozott, változatos étkezéseket és az egészséges életmódot.

Németh Sándor, a BioTechUSA táplálék-kiegészítő specialistája most megfogja a kezed és megmondja a frankót, hogy az ilyen készítményekből mit, miért, mikor és milyen mennyiségben érdemes pótolni a szervezetedben, ha viszonylag rendszeresen mozogsz:

  • MULTIVITAMINOK

Mire jók?

A multivitaminok komplex formában tartalmazzák a legfontosabb vitaminokat, ásványi anyagokat és nyomelemeket. Pontosan nyomon tudod követni, hogy egy változatos étrend mellett miből mennyit viszel be a szervezetedbe, hiszen a mennyiségek fel vannak tüntetve a termékeken található hatóanyag táblázatban.

Mikor és mennyit érdemes bevinni belőle?

Vannak alap multivitamin készítmények és sportolói igényekhez igazított, magasabb dózist tartalmazó termékek. A vitaminok bevitelét jellemzően reggel, étkezés előtt javasoljuk, fogyassz napi 1-2 adagot.

  • ÁSVÁNYI ANYAGOK

Mire jók?

A szervezetünk C-vitamin, kalcium és magnézium igénye magasabb, mint amennyit ezekből egy átlagos multivitamin készítmény tartalmaz, ezért ezt a három anyagot érdemes külön kiegészítőként alkalmazni, szezonális vagy célhoz (edzés) igazított jelleggel.

Mikor és mennyit érdemes bevinni belőle?

Bevitelét étkezések között és/vagy edzést követően javasoljuk, a napi kalcium bevitelünk ajánlott mennyisége 800-1000 mg, míg a magnézium esetében 350-500 mg.

  • IZOTÓNIÁS ITALPOR

Mire jó?

Az edzés alatt elvesztett makro- (szénhidrát) és mikroelemek (elektrolitok) pótlására szolgáló frissítő ital készíthető belőle. Bármilyen típusú aktív sporttevékenységhez, állóképességünk és teljesítőképességünk fenntartásához.

Mikor és mennyit érdemes bevinni belőle?

Fogyasszunk egy adagot 500-600 ml vízben feloldva. Alkalmazzuk frissítőként, igyuk kortyolgatva, edzés közben.

Mire jó?

A fehérje testünk fontos építőeleme, a benne lévő hasznos anyagok építik fel az izomzatunkat is. A szénhidráttal ellentétben nem raktározódik, ezért rendszeresen, napi szinten kell fogyasztanunk. Az edzés során mikrosérülések alakulnak ki, amelyek regenerációjához hosszú időre van szükség. Az edzés után elfogyasztott fehérjeturmix könnyen és gyorsan felszívódik, így felgyorsíthatja a regenerációs folyamatot.

Mikor és mennyit érdemes bevinni belőle?

Fogyasszunk naponta 1-2 adagot, akár egy gyors étkezésként és edzés után. A fehérjeturmixokon túl proteinszeletekkel is fedezhetjük fehérjeigényünket. A fehérjekészítményekből is mindig céljainknak megfelelőt válasszunk, pl. szálkásításkor alacsony cukortartalmú vagy cukormentes terméket.

Egy dologról még beszélnünk kell!

Azzal is feltétlenül számolnod kell, hogy a testmozgás eleinte, amíg a szervezeted hozzá nem szokik a terheléshez, az ízületek és izmok fájdalmával fog járni. Biztosan volt már izomlázad, vagyis ezzel kábé tisztában lehetsz.

Gyorsan fussuk át, mi is az az izomláz

  • Egészen sokáig úgy tartották, hogy az izomláz az izmokban felgyülemlett tejsavat jelenti, ami oxigénhiányos (anaerob) állapotban jön létre, amikor az izom nem jut elegendő oxigénhez. Ebben az állapotban ugyanis a tápanyagokat energetikailag igen kedvezőtlen módon csupán tejsavvá tudja lebontani.
  • Újabb elméletek szerint viszont az izomláz tulajdonképpen az izomrostok mikroszkopikus szakadását jelenti, aminek helyén gyulladás lép fel, és már meg is van a fájdalom forrása.

Aggódni természetesen azért nem kell, mert lehet ellene tenni. Például amikor annyira fáj valamid, hogy alig bírsz kikelni az ágyból, akkor nem érdemes ráedzeni, tarts néhány nap pihenőt, hidd el, segíteni fog. Kisebb fájdalom esetén viszont mozoghatsz, de akkor se vidd túlzásba, inkább átmozgató jelleggel kezdj bele a sportolásba.

A melegvizes borogatás és a szaunázás például kifejezetten jót tesz az izomláznak, a meleg hatására ugyanis javul az izom vérkeringése, vagyis gyorsul az izomrostok regenerációja.

Ezenkívül ebben az esetben is nagyon fontos a helyes táplálkozás, mert az izom elegendő tápanyag mellett tudja minél gyorsabban újjáépíteni a szakadásokat. Bizonyos készítményekkel rá tudsz segíteni a dologra, és most Németh Sándor megint megfogja a kezed és ebben is ad egy kis útmutatást:

  • C-VITAMIN

Mire jó?

A C-vitamin kollagénképző is, így segíti a regenerációt, az izom mikrosérülései esetén és a porcok visszaépítésében tud segíteni. Erősíti az immunrendszert, csökkenti a kifáradást. Kiemelkedő antioxidáns hatással rendelkezik.

Mikor és mennyit érdemes bevinni belőle?

Az ajánlott napi bevitele 500-3000 mg, lehetőség szerint étkezés előtt fogyasztva.

  • GLUTAMIN

Mire jó?

A glutamin az izomzatban legnagyobb mennyiségben megtalálható aminosav, rengeteg anyagcsere folyamatban vesz részt, például idegrendszer, immunrendszer, méregtelenítő folyamatok, izommegtartás és izomépítés.

Mikor és mennyit érdemes bevinni belőle?

Naponta többször is fogyaszthatjuk, kiegészítő étkezésekkor, edzés előtt és után, illetve lefekvéskor. Többféle formában elérhető, a poros állag szívódik fel a leggyorsabban, a tablettás, kapszulás forma pedig a leghatékonyabb. A fehérjekészítmények mind tartalmaznak glutamint.

  • BCAA

Mire jó?

A BCAA a legfontosabb három esszenciális aminosav (ezeket a szervezetünk nem képes előállítani) gyűjtőneve: leucin, izoleucin és valin. Funkciói az izommegtartás, izomépítés, anyagcsere optimalizálás. A tejalapú fehérjekészítmények (pl. tejsavó, kazein) magas BCAA tartalommal rendelkeznek.

Mikor és mennyit érdemes bevinni belőle?

Naponta többször is fogyaszthatjuk, a legoptimálisabb edzés előtt és alatt. A glutaminhoz hasonló formákban érhető el a piacon.

  • L-KARNITIN

Mire jó?

A zsírok szállítását végző, több aminosavból álló vegyület.

Mikor és mennyit érdemes bevinni belőle?

Kifejezetten edzés előtt javasoljuk nagyobb dózisban fogyasztani. Az edzés alatt így fokozottabb lesz a zsírtartalékok elhasználása, és növeli az állóképességet (izomláz csökkentés és savasodásgátlás).

Most már mindent tudsz. Ha pedig ezeket a termékeket szeretnéd beszerezni, akkor ITT meg is teheted.









Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés