Brit kutatók ezúttal azt derítették ki, hogy a túl sok cukrozott üdítőital, sütemény és más édesség fogyasztása növeli a depresszió kockázatát a férfiaknál – a csavar ugyanakkor nem ez a történetben.

A University College London (UCL) kutatói az étrend részeként elfogyasztott cukor és a mentális egészség problémái közötti összefüggést kutatták ötezer férfi és kétezer nő körében.

Azok a férfiak, akik napi több mint 67 gramm cukrot fogyasztottak, 23 százalékkal nagyobb eséllyel szenvedtek mentális rendellenességben, mint azok, akik beérték kevesebb mint 39,5 gramm cukorral.

Ezentúl érdemes lesz kétszer is meggondolni, hogy igent mondunk-e desszertre

A kutatók azt is megvizsgálták, vajon a férfiak azért fogyasztottak-e több édes ételt, mert depressziósok voltak, ám ilyen összefüggést nem találtak.

„A cukor nagymértékű fogyasztása többféleképpen hat az egészségre, de tanulmányunk kimutatta, hogy összefüggés lehet a cukorfogyasztás és a lelkiállapot rendellenességei között, különösen a férfiaknál”

említette Anita Knüppel, a UCL kutatója. A tudósok ugyanakkor nem találtak kapcsolatot a cukorbevitel és a lelkiállapot rendellenességei között a nők esetében, és nem igazán tudják, hogy ennek mi lehet az oka.

Valamiért a nőkre másképp hat a cukor

Knüppel szerint további kutatásokra van szükség, hogy nagyobb mintán tesztelhessék a cukor és a depresszió közötti kapcsolatot, ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy vélhetően nem nyúltak mellé, ugyanis a Scientific Report című folyóiratban közzétett tanulmány nem az első, amely utal erre az összefüggésre – már legkevesebb három korábbi kutatás során is hasonló következtetésre jutottak más tudósok.

És ha már a férfiak egészségénél tartunk:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés