Mindig fontosnak tartottuk, hogy naprakészek legyünk a legszebb, legsikeresebb modellekből, sőt, próbáljuk az új hullámot felkapni. De azért arról érdemes megemlékezni, aki hosszú ideje állócsillag. Mint Adriana Lima.

Adriana Francesca Lima Salvador da Bahiában született 1981. június 12-én, vagyis már 35 éves a szupermodell. Adriana több mint húsz éve kezdte a pályát, 13 éves volt, amikor meglátta őt a Ford modellügynökség alkalmazottja és azonnal szerződést ajánlott neki.

A Forbes magazin minden évben listázza a modelleket éves bevételeik alapján, ezen Adriana 2012-ben robbantott, amikor a negyedik helyre jött fel, évi 7,3 millió dollárral, aztán egy év múlva már dobogós volt, majd 2014-ben még egyet előzve már a második volt, potom nyolc millióval. Azóta ott van, 2016-ban 10,5 millió érkezett a számlájára, a másik brazil, Giselle Bündchen mögött stabilan a második.

Ezek után érdemes újra átnyálazni a portfólióját, ami elég bő, és még annál is izgalmasabb. Pláne, hogy rendre a Victoria's Secret angyalaként tipeg a kifutókon:

Meg fehérneműre vetkőzik:

És ha valaki ennyire népszerű és gyönyörű, akkor a paparazzik is követik mindenhova.

Mindezek úgy nézd meg újra, hogy Adriana Lima már kétgyermekes anya: a modell Marko Jaricsnak, a korábbi remek szerb kosarasnak a felesége volt, akinek két gyermeket is szült: Valentina Lima Jarics 2009-ben, Sienna pedig 2012-ben született. Ma már Joe Thomas párja.

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában