Barabás Henivel három éve találkoztunk, és mivel egyre több helyen látjuk, megkérdeztük, mi újság vele.

Három és fél évvel ezelőtt, nem sokkal a Player indulása után, Heni egyike volt annak a kéttucatnyi izgalmas, tehetséges és gyönyörű nőnek, akikkel leültünk beszélgetni egy ebéd erejéig.

Heni az első köröket 2010-ben futotta – az első divatanyaga a Marie Claire hazai kiadásában jelent meg –, majd az ügynöksége először Athénba, aztán Tokióba küldte, de a nagy kérdés az volt, megállja-e a helyét például New Yorkban.

Az eltelt három évben kiderült, hogy igen, és mivel folyamatosan jobbnál jobb anyagokban látjuk ezt az energikus lányt, úgy éreztük, ideje ismét meginterjúvolnunk.

– Hogyan alakult az elmúlt három éved a korábbi céljaid tekintetében?

– Alakul a dolog! Még rengeteg minden van, amit el szeretnék érni, úgy érzem lassan, de biztosan haladok ezen az úton. Annyi minden történt, hogy ez a kérdés elég nehéz, de megpróbálok válaszolni. Először is: kijutottam New Yorkba, most is itt vagyok, és itt töltöm időm nagy részét. Úgy tűnik, működik a dolog. Fotóztam már az Armaninak, Elle, Vogue, Glamour kiadásainak, együtt dolgozhattam Nick Knighttal, Ellen Von Unwerth-el, Rankinnel, Karl Templerrel szóval szakmailag elégetett vagyok. De őszintén szólva az ember mindig többet és többet szeretne elérni, úgyhogy nincs lazsálás! Rengeteg helyen jártam azóta Ausztráliától, Ázsián és Európán át Amerikáig. Nagy álmom volt Mexikóba eljutni, Chichen Itza városába, amit egyik nagyon jó barátnőmmel ki is húzhattam a bakancslistámról tavaly, amikor elmentünk Tulumba. Vagy a legjobb barátnőmmel együtt először nyaraltunk külföldön, Madeirán. És még sok-sok dolgot tudnék írni, de ha jól emlékszem időrendben legutóbb ezek történtek ami most épp eszembe jut.

Ellen von Umwerth-tel

– Jelenleg éppen New Yorkban vagy. Hogyan néz ki egy napod?

– A hétköznapok általában vagy munkával vagy castingokkal telnek. Felkelek, ha van energiám és időm edzek egy kicsit, elkészülök vagy munkába megyek és utána néha együtt vacsorázom barátokkal, mozizunk vagy pihenek, ha éppen egy hosszú nap után nincs már kedvem máshoz. Másik opció, hogy castingolok, és ha van időm, összefutok barátokkal ebédre, vacsorára, italra. Valahogy így!

– Megosztottál régebben egy posztot, ami arról szól, hogy a modelleknek már komoly Instagram- táborral kell rendelkezniük, legalábbis a kliensek értékelik ezt. Találkoztál ezzel a jelenséggel?

– A social media egyre nagyobb szerepet tölt be ebben a szakmában is. Ez egyfajta önreklámozás, self management. A márkának jó, ha egy olyasvalakivel dolgoznak együtt, akit sok ember követ, így még több emberhez jutnak el a képek, infók, márkák, stb. Minden a reklámról szól. Ennek is meg vannak a pozitív és negatív részei, mint mindennek. Vannak, akik tényleg magukat közlik a képek által, vannak akik teljesen hamis képet kreálnak. Így vagy úgy, de el lehet érni a követők bizonyos számát. Akár követő, like, vagy kommentvásárlással is. Bárhogy lehet játszani a játékot. De tény, hogy errefelé haladunk, lehet az emberből insta IT Girl vagy épp sminkes, fotós, blogger a lényeg, nem kell feltétlenül megállni a helyed a való világban… Szóval igen, vannak kliensek, akik kérik a követők számát, castingok, ahol le kell írni az instagrammodat és lehetséges, hogy azzal a lánnyal dolgoznak inkább, akinek elég követője van.

– Mi a helyzet a barátságoddal Vanessa Axentével?

– Nagyon jó barátok vagyunk és most, hogy végre én is sok időt töltök New Yorkban, mondhatom bőven bepótoljuk a kimaradt hónapokat, évet .

Még mindig barátnők

– Melyik a kedvenc anyagod, amiben részt vettél az elmúlt három évben?

– Sok ilyen van, a fent említett Glamour Magazine Ellen von Unwertel, az Ausztráliában fotózott anyagom Brydie Mackkel ami még nem jelent meg, a nem régen megjelent Miamiban fotózott ékszer kampány, maga az ott töltött idő is szuper volt. Az új Please Magazine képek Olivia Melone fotóssal. De igen, még sok anyag úton van!

– Jól látom, hogy az elmúlt egy-két évben több olyan anyagot vállalsz, ami sokat mutat az alakodból? Ez véletlen, vagy felfedezték ezt az „oldaladat”?

– Ez sosem előre tervezett dolog, mármint, ha jön egy munka, ahol többet kell mutatni es tudom, hogy a stáb szuper, ízléses, szép képek születnek, amiket használni is tudok, akkor nekem nincs ellene kifogásom. Előtte megbeszéljük az ügynökömmel, az ügynökséggel, de sosem vagyok köteles olyanba belemenni, amit nem szeretnék, vagy nem érzem jól magam miatta. Talán így, 22 évesen több ilyen munka talál meg, de még így is azt mondom, hogy az ilyenek ritkaság számba mennek. Van, hogy két év alatt csinálok három ilyen munkát, de két hónapon belül jelenik meg az összes. Így talán soknak tűnhet.

– Kire kell szerinted odafigyelni mostanában a divat világában?

– Őszintén én általában ugyanazokat az embereket figyelem, belőlük inspirálódom. Annyira nem vagyok képben. Persze itt bejöhetnek a képbe a social media sztárok, akik most mindenhol ott vannak, például Kendall Jenner, de hát embere válogatja.

– Hogyan alakul a karriered? Az elmúlt három évben ugyanolyan munkákra hívnak, mint mondjuk 2009 és 2012 között?

– Azt hiszem, egyre jobb munkákra hívnak. Legalábbis így érzem.

– Az Insta profilodból úgy tűnik, hogy a szabadidőd egy bizonyos része gitározással telik.

– Hát ez még nagyon az eleje, ha otthon vagyok, Apum tanítgat, mert megkértem rá. Ő nagyon jól nyomja, büszke vagyok rá, hogy türelmesen bírja a bénázásom!

– Mit csinálsz, amikor nem dolgozol? Már ha van ilyen…

– Van, van. A szabad napokat barátokkal (külföldön, otthon a családot boldogítom), rég nem látottakkal töltöm, ebéd, piknik, múzeum, MOZI! Nagy mozi fan vagyok, mondhatom, itt New Yorkban az a második otthon a vegán éttermeken kívül.

– Miből merít egy modell inspirációt? Egyáltalán olyan hivatásról beszélünk, amelyhez szükség van ilyesmire?

– Persze! Ezért is imádok utazni. Mindig új dolgokkal, emberekkel találkozni. Végtére is a modell szakma is inspirációkon alapszik. Rengeteg tehetséges ember vesz körül, sok ötlettel, elképzeléssel, naná, hogy én is inspirálódom. A mottóm: legyél nyitott!

Itt tudod követni Heni Instagram-oldalát. Szerintünk tedd.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés