Pitt a XXI. századi nemzetközi filmcsillag mintapéldája. Megnéztük, mit visel, hátha valamit le lehet nyúlni tőle.

William Bradley Pittet, azt hiszem, senkinek sem kell bemutatni, elég csak annyi, hogy ő az, aki nemrégiben eljegyezte Angelina Jolie-t, akivel hét éve tart a viszonyuk és egy Barca-cserepadnyi gyermekük van. Vagy például hogy ő játszotta a Harcosok klubjában Tyler Durdent, de nem ez volt az egyetlen emlékezetes, ikonikus szerepe.

Aki a filmográfia további felidizésére vágyik, az böngéssze az imdb-s adatbázist, aminél Pitt azért sokkal többnek tűnik: követendő példa napjaink hírességei számára, ugyanis népszerűségét próbálja arra használni, hogy jó ügyek mellé álljon és felhívja a figyelmet a társadalom problémáira. Elég csak a Maddox Jolie-Pitt, vagy a Make it right alapítványt említeni. A világ legmenőbb sztárja kategóriához természetesen tartozik egyfajta irigylésre méltó megjelenés is, aminek köszönhetően egyébként a People magazin már kétszer a legszexibb élő férfinak választotta. Három szerelését néztük meg az elmúlt évből.

Családi mozizás

Pitt annyira odavan a családjáért, hogy feltehetőleg bánja is, hogy egyszerre csak két gyerkőcöt tud kézen fogni, amikor egy családi mozizásra indulnak. A nadrágoknál szereti a bővebb megoldást, egyszerű színeket visel, a mintákat kifejezetten kerüli. A khaki vászonnadrág mindig nyerő, de ami feldobja ezt a kényelmes összeállítást, az a kedvenc napszemüvege.

ASOS Slim Chino £ 25 / ASOS Hoodie With Contrast Pockets And Hood £ 22 / H&M T-shirt 1290 Ft / Ted Baker Tulix Nubuck Trainers £ 85 / Jeepers Peepers Franz Wayfarer Sunglasses £ 16

Laza premier

Ez a kép remekül összefoglalja Pitt öltözködését: nagyon letisztult, nagyon egyszerű és többnyire egymáshoz nagyon hasonló színárnyalatokat használ. A vajszín és a szürke homogén hatást eredményez, de a kiegészítőkkel kicsit fel tudja dobni a szettet. Rendkívül sikkes. Szimpla ruhadarabokhoz egyébként bátran viseljünk nyakláncot, sokat dob az összhatáson!

Rampant Sporting Slim Fit Chinos £ 59 / H&M Shirt 6990 Ft / Carven Unstructured Wool Blazer € 490 / Gucci Square-Frame Sunglasses € 243,52 / ASOS Desert Boots in Suede £ 38

Páros premier

A Moneyball tokiói premierjén így néztek ki Jolie-val. Megint egy monokróm összeállítást láthatunk rajta, és ismét ott figyel az átmenetes szemüveg. Arányos, ízléses, és nincs túlvariálva. Szeretnénk több hasonlót látni a magyar utcákon is.

Farah Vintage Slim Trouser in Wool Mix £ 70 / John Smedley Bobby V-neck Merino Wool Sweater € 149,86 / Folk Blakey Wool-Blend Coat € 445 / Persol PO3013V optical frame / Vagabond Jim 29 990 Ft

Tovább a:
Legfrissebb cikkekhez
A rovat többi cikkéhez
A szerző múlt heti kedvencéhez: A divat piszkos kis titka

(Fotók: Just Jared)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés