Semmi sem áll közelebb hozzánk, mint ami egyszerre magyar és kúl, így aztán megdobbant a kicsi szívünk, amikor egyre több helyen futottunk bele nagyon trendi, de teljesen magyar pólókba az ország különböző pontjain. Kiderítettük, hogy a cuccot Balcsi Originalnak hívják, úgyhogy gyorsan meg is kerestük az alapítókat, Török Csabit és Hlavaty Tamást. Utóbbit kaptuk el egy beszélgetésre.

– Mikor és kinek pattant ki a fejéből az ötlet, hogy legyen egy ilyen brand? És főleg, miért?

– Picit több mint egy éve az @RCra ötleteltünk a Balcsi Original másik alapítójával, Török Csabival, aki ezúton is csókoltat mindenkit, és akivel akkor már pár hónapja együtt dolgoztunk egy reklámügynökségnél. A plakátpályázatra volt egy ötletünk, amire egy fikciós magyar pólómárkát találtunk ki és ott került elő ez a téma, vagyis hogy a Balatonnak nincs saját márkája, még pontosabban nincs olyan brandje, ami úgy illeszkedik a trendekhez, hogy közben abszolút a miénk. Ami pedig a miértet illeti, ez ösztönös volt: „Neked kéne ilyen, Csabi? Kurvára! Hát nekem is. Akkor csináljuk meg!” Aztán nem hagytuk nem megvalósulni a dolgot. És a legdurvább, hogy aznap este limonádét ittunk.

Álló sor balról jobbra: Hlavaty Tamás és Török Csabi

– Hogyan mutatnád be a Balcsi Originalt?

– Mi úgy fogalmaztunk: életérzés, amit magadra kaphatsz, vagyis a Balcsi esszenciáját próbáljuk varrógépek, sziták és grafikai programok segítségével megfogalmazni, hogy annyira szerethető legyen a termék, mint maga a tó és minden, ami hozzá kapcsolódik a fesztiváloktól a lángosig. Márpedig az emberek imádják a Balatont, felmegyek az Instagramra és minden második képen vízre meredő lábakat látok. De ha már az Instánál tartunk… #beach #style #fashion #festival #beach #summer #balcsioriginal

– Én úgy tudom, hogy te újságíró vagy és főleg filmekről írsz. Mi közöd neked a divathoz?

– Hát milyen jól öltözködnek ezek a hollywoodi gyerekek, nem? Igazad van, tényleg írok filmekről, meg dobolok is, főállásban reklámozok a Csabival, próbálok sok mindent csinálni, és megküzdeni az idővel, amiből minden nap pont két órával van kevesebb. A Balcsira azt szoktuk mondani, hogy nekünk inkább ötletünk volt, aminek a divat lett a kommunikációs csatornája és nem fordítva. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem szeretünk öltözködni, vagy, hogy nincsenek pontos elképzeléseink arról, milyen fazonokban gondolkodunk. Abszolút követjük ezt a történetet és imádjuk, ha valaki picit is jobban, vagy menőbbnek érzi magát, ha a mi termékünk van rajta.

– Ki tervezi a ruhákat és a mintákat? Melyik kínai gyárban készülnek a cuccok?

– A shijazhuangi gyártelep gyerekosztályán készülnek… Nem, viccet félretéve: szorgos magyar kezek varrják a termékeinket egyedi szabás alapján. Ha már a márka nevében szerepel az „original” szó, semmiképp sem akartunk szűk nyakú, kellemetlen anyagból varrt tucat-holmikat rendelni. Persze ez a nehezebb út mind előállítás, mind anyagi szempontból, de csak ezt az utat tartjuk járhatónak, ezért kézbe vettük a dolgokat és a mi elképzeléseink szerint alakultak a végleges fazonok. A jövőben pedig mindenképp szélesíteni szeretnénk a palettát.

– Gondolom, nem volt fáklyásmenet a brand megszületése. Mik voltak a legkeményebb pofonok az út során? Vagy cáfolj meg, ha minden simán ment.

– Nem tudlak megcáfolni, valóban nem ez az időszak az életünkben, amikor sokszor elhangzik a „nem is tudom, mit csináljak ma este” mondat. Voltak rázós napok, mivel nyár elejére mindennel el kellett készülni és persze két lépéssel magunk mögött jártunk különböző nehezítő körülmények miatt. Az viszont rendkívül jó tapasztalat, mennyi új munkakörbe tanul bele az ember villámgyorsan, és mivel a saját gyerekünkről van szó, megéri gürizni érte. Most már elkezdett járni, és ezt nagyon jó látni.

– Észak és Dél háborúja örök idők óta tart. Te északi vagy déli partista vagy?

– Ha háború lenne, valószínűleg dezertálnék és az aligai üdülő szellemvárosában bujkálnék, mert nem tudom, melyik part seregébe állnék be. A South Coast pólónk van többet rajtam, mert oda többet járok, de az északi részt is lenyűgözőnek tartom, Csabi pedig a North Coast tipós trikónkat koptatja gyakran Füreden. Én személy szerint legszívesebben köröznék egész nyáron a tó körül, mint egy Forma–1-pilóta.

– Melyik a legsikeresebb terméketek eddig?

– Számunkra is meglepő és tanulságos, hogy a saját logónkkal megnyomott cuccokra mozdulnak a legtöbben. Ez egyben remek visszaigazolás, mert kiderült, hogy abszolút van létjogosultsága a márkának, az emberek imádják a helyet és büszkén viselik magukon a Balcsi feliratot. Pedig még nem is tudják, milyen szép, színes, helyekhez kötődő kollekciót tervezgetünk, hogy ne kelljen azt látnunk állandóan, hogy Florida és Hawaii feliratú pólókban mászkálnak az emberek. Ezt leszámítva nagyjából azonos arányban fogy az összes mintánk, ami szintén biztató. Igyekszünk a jövőben is úgy tervezni, hogy a konkrét nyári üdülésekre hangolt pólók mellett (Let’s Go to the Tó) olyan grafikáink is legyenek, amik egy általánosabb nyári hangulatot ragadnak meg (Go With the Flow) és nem csak nyáron működnek a strandon, hanem télen, a munkahelyen is, vagy bárhol máshol. Nálunk 365 napig tart a nyár.

– Hol lehet kapni ezekből?

– Van saját webshopunk, de jelen vagyunk a shopping.hu és a onefashionbudapest.com netes boltjában is, illetve a kizárólag magyar tervezők termékeit forgalmazó ONE Fashion boltban lehet textilt tapogatni Budapesten, a Ráday utcában. Emellett volt pop-up boltunk Balatonfüreden, és tervezünk még hasonló kitelepüléseket egy-egy alkalomra, ahogy a 2015-ös balatonparti értékesítésen is dolgozunk.

– Láttuk, hogy már Flour Tomi és Odett is a pólótokban nyomul. Ki jöhet még szembe az utcán Balcsiban, és mik a terveitek a jövőre vonatkozóan?

– Igen, Fluor Tomi az elejétől nagyon lelkes és támogató volt, Odetten is jól áll a topunk, Soerii & Poolekék is posztoltak Siófuck pólóban, most pedig a Supernem brigádot öltöztetjük, hogy más, folyamatban lévő támogatásokról ne is beszéljünk. Jó látni, hogy mindenki azonnal ráharap a dologra és szívesen viseli a ruháinkat, mert többek között az ő segítségükkel építhetünk majd ki igazi közösséget, ami abszolút törekvésünk. Ami pedig a jövőt illeti: több szín, több fazon, több méret, több minta, több saját buli, több tag a Balcsi klubban. Télen sem vagyunk hajlandóak lapítani, most épp egy egyedi pulcsit tervezgetünk a hidegebb napokra, szóval hallotok még rólunk…

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés