Szakállas harcos

A francia fővárosból indulunk, mai első fotónk a Rue-Sant Honoré egyik utcasarkán készült. Ez a szakállas srác jó érzékkel párosította a terepmintát a teveszínű nadrággal, sőt annyira megvolt neki a harci feeling, hogy öv helyett egy kötelet kötött a derekára, amiből még a csuklóra is maradt – a cipőből viszont kihagyta a fűzőt. Érdekes, ötletes összeállítás, bohém szakáll: Párizsban erre kell számítani.

Williams őrmester Milánóig menetelt

A fotón szereplő olasz úriember nagyon hasonlóan fest, mint párizsi kollégája, mégis jobban sikerült a rajta látható összeállítás. A részletekben kell keresni a különbséget, ugyanis itt a dzsekit kiválóan ellensúlyozza a fehér ing, a szakálla ápoltabb, a sötétkék nadrág pedig jobb választás, mint a fenti, ráadásul a desert boot típusú cipő még nevében is passzol a képbe. Nélküle is jól festene a kép alanya, de egyértelműen a terepmintás dzsekitől lesz érdekes és különleges a megjelenése.

Terepnaci

Eddig felül láthattuk a terepmintát, de ezúttal a nadrágot szállta meg. Egy másik nadrággal teljesen elegáns összhatást kapnánk, itt nem ez a helyzet, a harci naci egyértelműen oldja a formális hatást. Egyre inkább az az érzésem, hogy a sötétkék az a szín, amivel kombinálva a leghatásosabb ez a minta.

A leglazább arc a vidéken

West side-jel, Yankees-sapka, kapucnis pulcsi, mintás sál, levágott ujjú homeless-kesztyű: van itt minden! Keith, New York város katonája valószínűleg a divat ellen harcol teljes gőzzel, de ez nem eredményez mást, mint egy kis öltözködési káoszt. Persze kétlem, hogy ez őt érdekli.

Skandináv, de nem jó

Rovatunk testületileg kedveli a skandináv stílust, mert tényleg létezik, a lehető legegyszerűbb elemekből áll, ezt a nadrágot viszont nem tudom jó szívvel ajánlani. Azért, mert túl bő, lóg az ülepe, és mert túlságosan vonzza a szemet, még ha ez a stockholmi srác ki is hozta belőle a maximumot. A bejegyzés végére pedig világossá vált, hogy aki a terepmintában gondolkodik, az inkább egy dzsekit, vagy valamilyen más jellegű felsőt szerezzen be, mert könnyebb felül viselni.

(Források: The Sartorialist, Stylesight, Streetpeeper, Thisisnotmyidea)

Múlt héten szörnyülködtünk egy kicsit, de sorozatunkban igyekszünk hetente jó példákat mutatni!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés