A kreatív igazgató

Jeremy Clarkson szerint a belsőépítészek Saabokkal járnak, ennek analógiájára tennék egy egyenlőségjelet a reklámügynökség kreatív igazgatója és a vastag keretes szemüveg közé. Mert a képen látható úriember éppen ezt a pozíciót foglalja el, az öltözéke alapján kis túlzással nem is lehetne más. A reklámfilmekben biztosan a legapróbb részletekre is kényes, erre utal a csíkos részlet a nyaknál és a világosbarna cipő.

Forrás

Harc a normandiai szemüvegért

A normandiai partraszállás a II. világháború egyik fontos hadművelete volt, ez a dél-koreai srác erre akarja felhívni a figyelmet. A 100%-ban hipszter szereléshez hozzádobni egy kis történelemtudatosságot csak még hipszterebbé teszi ezt a szerelést, aminek elengedhetetlen része a vastag keretes szemüveg és a kalap.

Forrás

A szemüvegtől menő lesz a hátizsák is?

A hátizsák visszajött a divatba valamikor tavaly. Ezt most biztosan egy szemöldökrándítással fogadtátok, mert bizony sokan utáljuk; többek között azért, mert benne vittük haza az első pecát az ellenőrzőben, nem rajongtunk a mindennapos ki- és bepakolásokért, meg amikor elő kellett venni a törikönyvet, ami alsó hangon testsúlyunk harmadát nyomta, vagy amikor a benne felejtett, háromhetes szendvics kezdett benne mozogni, de hát azok az idők már elmúltak. A hátizsák megint menő, legalábbis aki tudja hordani, annak biztosan, egy vastag keretessel párosítva meg direkt nyomathatunk egy fricskát az iskola minden sérelmének - úgy, ahogy ez a srác teszi. Ja, és a cipő-óra páros mellett se menjünk el szó nélkül: kifejezetten élénk, a nyári irányzatokat követi.

Forrás

Piros keretes páros

Mennyi szín látható ezen a pároson! Kék, piros, zöld, meg még egy kis flitter is. A srác szerelése egy tökéletes alternatívája a kis hazánkban oly népszerű farmer-póló kombónak, ráadásul a piros keret még fel is dobja. Már csak az a kár, hogy az arckifejezéstől nem lesz szimpatikusabb, pedig egy ilyen csajért mepróbálhatna valami mosolyszerűt magára erőltetni.

Forrás

Kyle a nap ellen

Az átlátszó felsőre talán az egyetlen elfogadható példát láthatjuk, a határon mozog, de ez kell a kissé szakadt hatás eléréséhez. A szakadtságot jól ellensúlyozza az érdekes kerek napszemüveg, ami John Lennont idézi meg és láthatjuk, hogy a vastag keret nem csak optikai lencsével mutat jól.

Forrás

George Clooney-nak vajon jól állna a vastag keret?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés