Tíz karóra súlyos árcédulával

Azt mondják, aranyba fektetni mindig megéri. A súlyos és ormótlan aranytömbök helyett mi azonban egy sokkal elegánsabb módját javasoljuk az üzleti tranzakciónak, a következő órák ugyanis nem szűkölködnek sem aranyban, sem karátokban, némelyik még gyémántban sem. A luxuskategóriás tárgyak árcéduláit elolvasva az ember elmond magában egy csendes imát, aktuális válogatásunk azonban olyan darabokat tartalmaz, melyeknek puszta látványától is rögtön eldobod az agyad.

Chopard L.U.C. Lunar Twin

A Chopard karórák története 1860-ban kezdődött egy kis svájci faluban, Sonvilierben, amikor is Louis-Ulysse Chopard, a fiatal és tehetséges mesterember megalapította órás műhelyét. A manufaktúra rendkívüli gyorsasággal fejlődött, kezdetben a kelet-európai, később pedig a skandináv piacokat is meghódítva. A brand ma már ékszereket, klasszikus-, és luxuskivitelű órákat is forgalmaz, mi ez utóbbiból választottuk ki a nevében is gyönyörű, Lunar Twin modellt, mely tökéletes kombinációja a tudománynak és az álomvilágnak. A költőinek is tekinthető holdciklus mérő mögött azonban semmi varázslat nincs. A szerkezet annyira precíz, hogy az eltérés az aktuális és mutatott holdfázis között 122 év intervallumban mindössze egyetlen nap. Bár módunkban állna ellenőrizni ezt a tényt.

Emporio Armani AR4647 Meccanico Stainless Steel Automatic Watch

Ikonikus, klasszikus és kifinomult. Emporio Armani órájában egyetlen szívfájdalmunk a széria neve. A tökéletes mechanikai tervezés, a kvarc szerkezet, a rozsdamentes acél keret és szíj együtt olyan alkotás, aminek pechére olyan nevet dobott a gép, mintha a Star Wars olasz verziójának egy tragikus sebességgel szétrobbanó droidja lenne: AR4647 Meccanico. A stílus és a minőség ettől függetlenül Armani, a legendás sas előtt pedig feltétel nélkül és mindig fejet hajtunk.

Jaeger-Lecoultre Hybris Mechanica Á Grande Sonnerie

A Jaeger-Lecoultre nagy múltú manufaktúra, története ugyanis 1833-ig nyúlik vissza. Hybris Mechanica kollekciója azonban nagyon is új, melyről mi is csak felsőfokon tudunk beszélni. A Grande Sonnerie nevet viselő modell tizennyolc karátos fehéraranyból készült, bézs színű számlapja mögött pedig izgalmasan megmutatkozik az óra lelke, maga a szerkezet is. Vízállóságának valószínű semmi köze ahhoz, hogy alligátorbőrből készült szíjjal rendelkezik ez az ékszer, melyhez hasonló kézi gyártású órát nem sokat hord még hátán a Föld.

Louis Vuitton Tambour Forever LV277

A Tambour Foreverrel a kezünkön minden perc értékes idővé válik, és ezt szó szerint értjük, a fehérarany váz ugyanis gyémántokkal van kirakva. A mai világban a férfi és a női szerepek a klasszikus értelemben összemosódni látszanak. Épp ezért csak óvatosan, ezt az ékszert maga előtt látván még a legmegrögzöttebb agglegény is igent mondana jóformán bármire. Elvégre is ez egy Louis Vuitton.

Rolex Yacht-Master II

A Rolex Yacht-Master II nem csak azok számára tökéletes választás, akik egy regattán kívánják átszelni a világot, a Rolex neve ugyanis biztosítás a tökéletesen szinkronizált életre. A szabadalmazott programozható visszaszámláló és a mechanikus memória ugyanis elméletileg lehetetlenné teszi, hogy bárhonnan is elkéssünk, a tizennyolc karátos aranyozás és acélkék keret pedig a mindenkori stílusos megjelenés biztos tudatát kínálja számunkra.

Spórolj időt!

Ismerj meg néhány szakkifejezést az órák különböző funkcióival kapcsolatban, és spórolj meg magadnak egy kis időt!

  •  Éves naptár: Ez a funkció automatikusan nyomon követi a hónapot, hetet és napot.
  • Kronográf: Olyan óra, mely mutatja a pontos időt, ugyanakkor stopperként is alkalmazható.
  • GMT (Greenwich Mean Time): 1884 óta használatos idő meridián, amely a londoni Greenwichen fut keresztül. Az időzónák szabványa az egész világon.
  • Öröknaptár: Naptárfunkció, mely lehetőséget nyújt tetszőleges számú ugrásra a naptárban, időben előre vagy hátra egyaránt. Gyakran névvel tünteti fel az aktuális napot, és mutatja a holdfázist is.
  • Energiamérő: Funkció, amely figyelemmel követi az elem energiatartalékait, és figyelmezteti az óra viselőjét, ha elemcserére van szükség.
  • Sebességmérő: A kronográf karórák számlapján gyakran fellelhető funkció, amely beolvassa a sebességet, mellyel viselője éppen halad.
  • Tourbillon: Rendkívül kifinomult funkció, amely kompenzálja a Föld gravitációs vonzását, ezzel biztosítva az óra pontosságát.

Issey Miyake Chronograph Watch

Issey Miyake neve egyet jelent a tokiói designnal. A mesternek joggal nevezhető tervező hetvenes években tett úttörő stílustörekvései a mai napig éreztetik hatásukat, talán nem is véletlenül, hiszen a máig aktívan felügyeli a brand kreatív irányítást. Ennek tudatában az sem meglepőt tehát, ha az élvonalbeli esztétika és a minimalista fegyelem ilyen szokatlan, mégis ragyogó stílusban egyesül az olyan technikai területeken is, mint az óragyártás. Issey Miyake kronográf karórájának egyszerű megjelenése senkit ne tévesszen meg. Az utolsó csavarig átgondolt darab kör alakú vázának könnyedségét a számlap tizenkétszöget formáló külső kontúrjával kívánja megtörni. A minimális kronográf mutatók ideális arányban vannak hangsúlyban egymással, ezt az esztétikusságot csakis egy egyszerű bőrszíjjal lehetett megpecsételni.

Hublot Skeleton Tourbillon King Gold

Az órakészítés történetében az 1980-as év minden bizonnyal mérföldkőnek tekinthető, ekkor jött ugyanis létre a Hublot, mely első ízben komponált órát a nemes arany és a hétköznapi gumi ötvözetéből. A kerek formájú órák a csiszolt és matt arany, a minimalista fekete számlap, és a természetes kaucsuk együtteséből váltak a Hublot órák szimbólumává. A kezdetben pusztán királyi családok kiváltságának számító órák a ’90-es évekre már világsztárok kedvelt viseletévé váltak. A híres brand minden jellegzetességét magán viseli a Skeleton Tourbillon King Gold, melynek tizennyolc karátos aranyból készült váza, zafírból, valamint aranyból készített szerkezete és alligátor bőrből varrt szíja maximálisan kiütötte érzékeinket.

Chanel Calibre 3125 Matte

Az órakészítés hagyományai előtti tiszteletadás ékes példája a Cnanel órája. A méltán híres márka természetesen semmit sem bízott a véletlenre, amikor a szerkezet kialakítását a legrangosabb svájci szakértőre, Audemars Piguet-re bízta. Piguet neve garancia a hagyományos kézművességre, szakértelmének köszönhetően a legnagyobb figyelemmel ügyel a részletekre. A high-tech fekete kerámia és a tizennyolc karátos arany együtteséből tervezett külső pedig tradicionális Chanel dizájn, mely önmagában is presztízs értékű.

Breitling Transocean Chronograph QP

A Breitling összekapcsolt két – a mindennapi élet során is hasznos – alkalmazást, és beépítette legújabb modelljébe, a Transocean Chronograph QP-be. Az öröknaptár és a holdciklus mutató precizitását a magas frekvencián működő szerkezet biztosítja, az ebben a kategóriában standardnak számító tizennyolc karátos váz pedig öt bár víznyomásnak is képes ellenállni. A fekete krokodilbőr szíj szériasajátosság, a számlap színe azonban opcionálisan választható fekete vagy fehér színekben.

Junghans x Max Bill Stainless Steel Automatic Chronograph Watch

A német precizitás minden bizonnyal senki számára nem ismeretlen, és azzal a megállapítással sem vitatnák sokan, hogy egy csapat német mérnök előtt gyakorlatilag nem létezik a lehetetlen. A kételkedők számára itt egy bizonyíték a Junghans x Max Bill karóra képében, mely a mérnöki tudomány és a funkcionalista design tökéletes remekműve. Ez a darab megjelenésében egy 1960-ban megjelent óra újragondolásának eredménye, a klasszikus külső azonban nagyon is naprakész technikát foglal magában. Szofisztikált külső, szignifikáns tartalom, ez a német ipar csodája.

 

Tízes listáinkban mindent megtalálsz, ami piszkálja a fantáziádat, mindössze egy kattintást kell megejteni értük. Ide.

Player Autószalon

A nyáron a színek kapják a főszerepet a nadrágok esetében is, és mivel testünk elég nagy felületét borítják, nem árt, ha megfelelően vannak párosítva. Eheti utcai divat kitekintőnkben körülnéztünk, hogyan hordják a nagyvárosi férfiak a színes nadrágot.

Milánói zöld

Friss nyári szerelés ez az olasz fővárosból, mindössze három szín fehasználásával, a legdominánsabb egyértelműen a zöld. Örök kedvencünk, a fehér ing ugyan hosszú ujjú és a nadrág sem rövid, de a könnyű anyagból fakadó nyári szellő kellemes, hűsítő hatása felbecsülhetetlen, főleg egy fülledt nyári napon, ami Milánóban sem kevésbé rohasztó, mint nálunk. Ja, és középkorban sem ciki a vászoncipő!

Forrás

Krakkói borszín

Az ősz egyik slágerszíne lesz a borszín, de ez a fiatal krakkói srác a divat előtt jár egy lépéssel. Ezek a színek elviekben nem illenek egymáshoz, de mégsem zavaróak együtt, sőt érdekes elegyet alkotnak. A wayfarer-forma még mindig menő, csakúgy, mint ezen a nyáron London, szóval ennél trendibb nem is lehetne második alanyunk - akármennyire is próbáljuk kerülni a kifejezést, ezúttal egyszerűen nincsen találóbb szó a srácra.

Forrás

Firenzei eperszín

Az eperszín egy halványabb verziója látható ennek az olasz srácnak a nadrágján, amihez az inget kiválóan választotta meg. Halvány, kissé feminin színeket láthatunk, amiket jól ellensúlyoz a Nike sportcipő - ehhez hasonlókat egyébként mostanában előszeretettel viselnek mediterrán barátaink. Talán olvasták a témához kapcsolódó cikkünket?

Forrás

Égszínkék arányok

Esett már szó arról, hogy az öltözködésben mennyire fontosak arányok, illetve írtunk már az alkathoz öltözésről is - ez esetben álljon itt ez a kép negatív példaként. A nadrág feltűrését alapvetően támogatjuk, de a magasszárú cipővel nagyon megrövidíti ennek a férfinak a lábait, ami a képen rendkívül előnytelen. Ráadásul a nagy V kivágástól és a keskeny válltól olyan hosszúnak tűnik a nyaka, mintha lenyelte volna az ereszcsatornát. Akármilyen divatos ruhadarab van rajtad, a tested arányaira mindig figyelj! (A lógó üllepű pamutnadrágot meg hordja az, aki kitalálta.)

Forrás

Zöldben tekerő cseh

Ivan a cseh utcákat ezzel a kétkerekűvel járja, legyen szó arról, hogy a boltba ugrik le, vagy hogy fiát kíséri el a legközelebbi játszótérig. Alkatra nem egy Brad Pitt, de ez nem jelenti azt, hogy meg kell fosztania magát az eleganciától, amit ráadásul egy élénkzöld nadrágban is képes elérni. Kisfia előtt pedig jó példa lesz az édesapa öltözködése, mert aki egy ilyen zöld nadrágot jó ízléssel visel, az bármit képes megfelelően hordani.

Forrás

Hetente megvizsgáljuk az utca emberét; az előző részeket itt éred el!

Cinikus énünk mondathatja velünk, hogy az első randevú nem más, mint egy állásinterjú italokkal. Ha ezt a szemléletet követjük, különösen fontos az első benyomás, melynek része az illat is. A nyári hódítások idejét éljük, amikor mindenkinek adnia kell egy esélyt a romantikának. Ha utóbbi nem kimondottan az erősséged, hagyd, hogy az illatod beszéljen helyetted. Segítségképp összeszedtük a hódításra termett parfümöket, melyektől minden csaj szíve hevesebben ver majd.

Lanvin Avant-Garde

Lanvin Avant Garde, Edt, 100 ml

Párizs a szerelmesek fővárosa, nem meglepő tehát, ha a párizsi férfi mást sem tud jobban, minthogy miként vehet le egy nőt a lábáról. Pechünkre nem franciának születtünk, azonban nem kell több mint egy kackiás bajusz, egy svájci sapka, egy, a hónaljunk alatt szorongatott baguette, valamint két fújás a Lanvin Avant-Garde-ból, és máris javítottunk a helyzetünkön. Az üveg dizájnja hűen nevéhez minimalista esztétikát hordoz, a tartalom azonban korántsem ilyen visszafogott. Feketebors, olasz bergamot, és levendula tökéletes kompozíciója keveredik benne, mely illat atyja Shyamala Maisondieufor, a hamisítatlan modern dandy, aki sajátosan közönyös eleganciával csempészett érzékeny romantikát a palackokba.

DSquared2 Potion

Dsquared Potion, Edt, 30 ml

A világhírű parfümfejlesztő, Annick Mernando munkájának eredménye a Potion, akinek olyan más utánozhatatlan illatok fűződnek még a nevéhez, mint a Bvlgari Black vagy éppen az Armani Attitude. Az üveg szokatlan dizájnját egy letűnt korszak gyógyszeres palackjai ihlették, de ahogy a könyvet sem a borítója alapján ítélünk meg, parfümöt sem a csomagolás alapján választunk. Annál is inkább, mivel a Potion merész illatát az olyan rendkívüli módon válogatott illatanyagok teszik teljessé, mint a menta, a kakukkfű, a pézsma, és a fahéj, melyeknek egytől egyig egyértelmű célja, hogy mint egy szerelmi bájitalként meghódítsuk vele a kiszemelt hölgyet.

Jaipur Homme by Boucheron

Jaipur Homme by Boucheron, Edp, 30 ml

A legendás francia ékszerház, a Boucheron több mint egy évszázadig várt, hogy piacra dobja első férfiillatát, melynek üvege - minden bizonnyal egy fatális véletlen folytán – emlékeztet a brand jól ismert óráira. Az illatot Louis Boucheron Jaipurban tett látogatása ihlette, az indiai város romantikával fűszerezett levegője köszön ugyanis vissza a szegfűszeg, fahéj és szerecsendió koktéljában. Az intenzív keleti illat még vállalható trükk annak érdekében, hogy egy hölgy se legyen közömbös irántad.

212 Sexy Men Carolina Herrera

Carolina Herrera 212 Sexy Men, Edt, 50 ml

Ebben az illatban több szikra van, mint egy férfi és nő közötti beszélgetésben egyáltalán lehetséges. Foglalj asztalt két személyre, de desszertet már ne rendelj, a 212 illatában ugyanis érzéki citrusok és édes vanília esszenciák dominálnak. Egyes férfiak számára ez talán túlcsorduló illat kompozíciónak tűnhet, de a hölgyek kivétel nélkül ellenállhatatlannak találják.

Versace The Dreamer

Versace Dreamer, Edt, 30 ml

Minden valószínűség szerint ez az illat, mely egyforma mértékben ajánlott a romantikus álmodozó, valamint a realista férfitípusnak. Előbbiek fokozhatják, utóbbiak pedig megtalálhatják szerelmes énjüket. Már amennyiben vágynak rá. Az viszont tény, hogy megjelenése óta a legnépszerűbb Versace illatról van szó, melyet a liliom és a boróka ártatlan kettőse visszafogottan édesít, a dohány és a borostyán vadházassága pedig kellően fűszerez.

Annak érdekében, hogy illatod kibírja a randi végéig nem kell sok dolgot tenned, pusztán olvass tovább!