A.P.C. Crepe Sole Derby Shoes

Az A.P.C. minden adandó alkalommal kihasználja a lehetőséget, hogy átmenetet teremthessen a smart és a casual viselet között, nem véletlenül, hiszen ebben a legjobbak. A Crepe Sole Derby nevet viselő cipő tökéletes példa erre, a luxusnak számító borjúbőr felsőrész és a krepp gumitalp közötti egyensúly ugyanis hibátlan megjelenést eredményezett. A készítők a részletekre is nagy hangsúlyt fektettek, de ez el is várható egy prémium kategóriás párizsi brandtől. Mindközül kiemelnénk a belső kialakítást, mely a borjú - és velúrbőr bélésen túl, párnázott sarokrésszel bír, ily módon biztosítva az egész napos kényelmes viseletet.

Santiago Gonzalez Crocodile Backpack

Amikor az anyagválasztásra került a sor, méteráru üzlet helyett egyenesen a kolumbiai mocsárvilágig mehetett el az elszánt tervező, ahol is úgy tűnik, egy kartell folyóméterben árulja a kétéltűeket. A következő, luxus kiegészítőnek számító hátizsákért ugyanis kizárólag kolumbiai krokodilok áldozták bőrüket, a mellékelt példa szerint azonban legalább nem hiába. A közel húsz literes űrtartalmú táska mindent összevetve mégis egy hétköznapi deszkás hátizsák. Az utcai stílus és a prémium kategória ötvözése sokat elárul Santiago Gonzalez fekete humoráról és egzotikus stílusáról, aminek azonban megvan az ára, az olajzöld hátizsák ugyanis nem olcsó mulatság.

Jil Sander Fall/Winter Eyewear Collection

A héten egy sovány, viszont annál jelentősebb lookbook képében elhúzta szemünk előtt a mézes madzagot Jil Sander, aminek mi természetesen nem bírtunk ellenállni. Az őszi/téli kampány részeként megjelent fotókon tisztán látszik mely tartományon belül feszegette saját stílusának korlátait a tervező. A minimalista megfogalmazásban tálalt képanyag központjában két, merőben különböző keret áll. A világos és színezett lencsék, valamint a fehér és fekete keretek jól szabott választékról, de ami ennél is fontosabb, hordhatóságról árulkodnak.

General Knot & Co. 1950’s Leaf  Floral Print & Navy Chambray Necktie

Mi a Playernél azt valljuk, hogy bármilyen trendről is legyen szó, nem szabad engedni, hogy teljes mértékben bedőljünk neki. Ennek egyik lehetséges módja, hogy a szezonális darabokat ruhatárunk időtálló darabjaival párosítjuk. Az 1950-es évekből egyszer csak napjaink kifutóján termett, és a férfidivat szűk piacán magának jelenleg is folyamatosan teret hódító virágminta kiváltképp ebbe a kategóriába sorolható. Virágmintás baseballsapkákat látván az ember azt gondolhatja, itt valaki alaposan szétszórhatta a magokat, létezik azonban köztes megoldás, aminek köszönhetően a férfi nem fest majd úgy, mint egy két lábon járó arborétum. A General Knot mély tónusú, barna és őszibarack színekben pompázó virágmintás nyakkendője kiváló példa erre, egy sötétkék öltönyhöz viselve ugyanis megjelenésünk egyszerre lesz divatos és szignifikáns.

J. Crew Ustica Striped Cotton Sweater

A hűvös augusztusi éjszakák arról árulkodnak, hogy bizony ez a nyár sem fog örökké tartani, de hogy emlékét tartósan megőrizzük, valamint elkerüljünk egy lehetséges megfázást, megvehetjük a J. Crew tengerészcsíkos pulóverét. Az illusztris Brenton csíkok modern megközelítését klasszikus fazonnal ötvöző sweater könnyen egy szolgálaton kívüli matróz külsejét kölcsönözheti számunkra, mely benyomást egy kikötőben sétálgatva sokszorosan megerősíthetünk. Ami pedig az ilyenkor kötelező csajozós dumát illeti, egyszerűen megspórolhatjuk, ha egy hajóra biccentve csak elhadarjuk a passzust: „Most kötöttem ki.”

Múltheti Szelektor válogatásunk szín specifikus volt, központban a feketével. Ha klasszikusnak számító fekete darabokból hiányt szenved a gardrób szekrényed, csak olvass tovább! 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában