Vannak dolgok, amikről egy jó szülő sosem beszél. Például, hogy igazából üvölteni tudna, amikor a gyerek összefilctollazza a Del Piero által dedikált Juve-mezét, vagy mosolyogva-gagyogva húzza végig apa slusszkulcsát a plazmatévé képernyőjén. Vagy hogy néha jó lenne gyerekek nélkül lenni egy kicsit, és elpanaszkodni valakinek, mekkora nyomást jelent egy egész család számára jó megélhetést biztosítani. Az ilyen, és ehhez hasonló (ennél súlyosabb) eltitkolt problémák hosszútávon keserűséggé, boldogtalansággá válnak, és megmételyezik még a legjobb házasságokat is. A babble.com alapítói, Rufus Griscom és Alisa Volkman maguk is házasok, és három bűnrossz kisfiú szülei – célkitűzésük pedig az, hogy a gyermeknevelés buktatóira felkészítség generációjukat. Ez a kis előadás nem csak a legfontosabb szülő tabukat feszegeti, hanem a gyermeknevelési kézikönyvekkel ellentétben őszinte és életszagú is. Szeretettel küldjük minden gyakorló vagy leendő szülőnek!
Döntsük le végre a szülői tabukat!
Csepelyi Adrienn 2012. július 16. hétfőMi az, amit a legtöbb szülő soha, de soha nem ismerne be? Meglepő, de általában pont ugyanazok a dolgok, amik szép lassan halálra ítélik a boldog házasságát. Ideje megnyílni!
Ha tetszett, amit olvastál… nyomd meg a Tetszik gombot, és jó cikkből nem lesz hiány!
- Oszd meg a cikket
- -
- - Tweet
- -
-
-
- Player a Facebookon
Szólj hozzá
Utazz a player ajánlásával
Kiváló olvasnivalók a player ajánlásával
- Budapest gasztro: FALNI BUDAPEST – A város legjobb helyei
- A szexi Stella kalandjai vörösekkel, fehérekkel...
- UrbanPlayer – Budapest, Éjszaka, Magas élet (új)
- Izgalmas, gyönyörű nők a Playeren – Asztal egy személyre
- Csabi kipróbálja: vicces/érdekes/új/betyár sportok
- Legendás szélhámosok – Zseniális történetek az átverések világából
- DizájnRADAR – Friss & szép
- GasztroRADAR – Friss & finom
- TechRADAR – Friss & kell
Partnereink a player ajánlásával
- Csajok és Pasik – A legszexibb társkereső
- Machopoker – Online póker
- Sportfogadás tippek – Menj tutira, segítünk! (új)
- Cultivo – Fiatalok, okosak és szépek. Az új generáció sikeremberei! (új)
- Párom.hu – A vezető társkereső
- Recorder – A legfrissebb zenei hírek
- Startlap férfiak
- Carstyling.hu – Átépített autók és minden, ami tuning
- Playstationözz a haverokkal a MOZIVÁSZNON! (új)
Kereskedelmi ajánlatok a player ajánlásával
-
friss és kell
Dell Inspiron 7720 SE 16GB, 1TB HDD, 120GB SSD notebook(x)
348 000 Ft -
friss és kell
Asus X201E fehér 11,6”, 2GB, 120 GB SSD notebook(x)
140 000 Ft -
friss és kell
Samsung ATIV Smart PC 64GB fehér + dokkoló tablet(x)
240 000 Ft -
friss és kell
Lenovo ThinkPad X230 + dokkoló 8GB, 250GB SSD notebook(x)
422 000 Ft
-
Utazás
Elhagyatott, lenyűgöző kastélyok a világban
-
Utazás
Jöttünk, láttunk, leszarjuk – A világ legunalmasabb turistalátványosságai
-
Zene
A Kedvesemtől a gyűlöletig, avagy miért utál egy ártatlan dalt a magyar zenehallgató?
-
Gasztro
Így nyit ki egy orosz kanállal konzervet
-
Film
Reboot-mámor a moziban – Tizenkét régi filmkedvenc, ami nemsokára visszatér közénk
-
Apa kocsit hajt
Szuperközeli felvételeken pusztít a tornádó
A tornádóvadászok tankkal mentek a forgószél közelébe, hogy a lehető legjobb felvételeket készíthessék a dühöngő viharról. Sikerült.
-
Tech
24 karátos arany iPad a hétcsillagos Burj Al Arab vendégeinek
A világ legexkluzívabb szállodája mostantól olyan szolgáltatást kínál, mellyel eddig még a világ egyetlen más hoteljében sem találkozhattunk.
-
Zene
Flitteres ötös – Daft Punk: Random Access Memories-kritika
Az ember mindig a csodát várja a Daft Punktól, akkor is, ha nem azt ígérik. Földbedöngölő dalok helyett „csak” egy szinte tökéletes, de megosztó funklemezt készítettek.
-
Apa kocsit hajt
Videón a három és fél kilométeres hídrobbantás
Tizenhat év alatt kinőtte a kínai Vuhan a városon átvezető felüljárót, ezért felrobbantották.
-
Apa kocsit hajt
Forma–1-es családi autó a Renault-tól – Mégane RS RBR RB8
A 265 lóerős, alkonykék színű Mégane visszafogottan tiszteleg a Red Bull vb-győztes F1-es autója előtt.
-
Apa kocsit hajt
Platós és egyterű BMW Kínából
A BMW szép, de nem elég széles a típuskínálata – gondolták Kínában. És cselekedtek.
további friss cikkek
>-
Apa kocsit hajt
Szuperközeli felvételeken pusztít a tornádó
A tornádóvadászok tankkal mentek a forgószél közelébe, hogy a lehető legjobb felvételeket készíthessék a dühöngő viharról. Sikerült.
-
Tech
24 karátos arany iPad a hétcsillagos Burj Al Arab vendégeinek
A világ legexkluzívabb szállodája mostantól olyan szolgáltatást kínál, mellyel eddig még a világ egyetlen más hoteljében sem találkozhattunk.
-
Zene
Flitteres ötös – Daft Punk: Random Access Memories-kritika
Az ember mindig a csodát várja a Daft Punktól, akkor is, ha nem azt ígérik. Földbedöngölő dalok helyett „csak” egy szinte tökéletes, de megosztó funklemezt készítettek.
-
Apa kocsit hajt
Videón a három és fél kilométeres hídrobbantás
Tizenhat év alatt kinőtte a kínai Vuhan a városon átvezető felüljárót, ezért felrobbantották.
-
Utazás
A világ legcsodálatosabb hegycsúcsai
Nepáltól Franciaországon át Dél-Amerikáig. Hatalmasak, drámaiak, ismeretlenek.
-
Apa kocsit hajt
Forma–1-es családi autó a Renault-tól – Mégane RS RBR RB8
A 265 lóerős, alkonykék színű Mégane visszafogottan tiszteleg a Red Bull vb-győztes F1-es autója előtt.
-
Apa kocsit hajt
Platós és egyterű BMW Kínából
A BMW szép, de nem elég széles a típuskínálata – gondolták Kínában. És cselekedtek.
-
Gasztro
Ilyen a hatékony orosz krumplipucolás
Vízhűtéses és pusztakezes technika, ahogyan csak egy orosz tudja.
-
Sport
Adios, Zsozé! – Az elmúlt másfél évtized leggyengébb Real-edzője csomagol
A Special One és a Real Madrid útjai elválnak. Megnéztük, mit ért el a portugál edzőzseni, és miért lesz jobb a blancóknak nélküle.
-
Apa kocsit hajt
Szárnyaszegett sirály-Merci, nyitott tetős Zsiguli-iker – Az öt legmenőbb kabrió
A szedán kényelmes, a kombi családias, a kupé szép, de igazi sebességélményt egy nyitott tetejű kabrió adhat. És egyébként is: kinek kell klíma, ha van menetszél?
-
Apa kocsit hajt
Száz év luxus a Mercedes Simplextől az S osztályig
A Mercedes százkilenc év alatt összesen tizennégy luxuslimuzint mutatott be. Nézd meg, hogyan változott a stílus 1904-től 2014-ig.
-
Film
Ruszkik. Haza? – The Americans-évadkritika
Az új Homelandet vártuk, de csak egy több mint kellemes sorozatot kaptunk helyette kémekkel, a ’80-as évekkel, helyenként finom erotikával.
-
Apa kocsit hajt
A legendás Pikes Peak-i Peugeot-rekord, ahogy még sosem láttad
Valószínűleg minden autóőrült látta már Ari Vatanen 1988-as hegyi versenyéről készült videóját. Most sokkal jobb minőségben is megnézheti.
-
Szórakozás
Ásványvízreklám közel másfél órányi interaktív filmes kalandjátékkal
Nyolcvanpercnyi film, közel 18 hónap melója. Ezt játszhatod végig néhány percben. Érdemes lesz.
-
Szórakozás
Óriási matricát osztanak a bunkó orosz autósoknak
Le a sztereotípiákkal: Oroszországban sem csak ököllel és fegyverrel lehet kifejezni, ha valamelyik autóstársunk viselkedése nem szimpatikus.
© Copyright 2013 player / media






