Az van, hogy egyedül edzeni tökre kényelmes és nem is kell feltétlenül edzőterembe menned, otthon vagy a közeli parkban is nyomhatod, vagyis egyrészt nem kell utaznod, így pedig elfelejtheted a BKV és a közlekedés minden nyűgét-baját, ami talán a legjobban elveszi a kedved az egésztől, másrészt pedig még kondibérletre sem kell költened.

De valószínűleg a legjobb az egészben, hogy nem kell alkalmazkodnod senkihez sem, akkor és azt és úgy edzhetsz (utóbbival mondjuk csak okosan), amikor és ahogy csak akarsz, plusz az eszközökre és gépekre sem kell várnod, vagyis rögtön újabb stresszfaktort iktattál ki.

Viszont egyedül hajlamos ellógni az ember, mert ugye mindig lehet találni valami indokot. Ilyenkor jön rád hirtelen, hogy el kellene mosogatni a három napja a mosogatóban összegyűlt koszos tányérokat és edényeket, ki kellene mosni a ruháidat és végül is főzni sem lenne rossz másnapra. És már nem is fér bele az idődbe a mozgás. Biztosan voltál már így te is, nem?

A páros/közös edzésnek megvan a maga rituáléja és a hangulata, ami már (a közös utazással) az átöltözéssel kezdődik.  Szóval csapatépítő és összekovácsoló jelleggel bír már csak azért is, mert valljuk be, sokat segít az a tudat, hogy nem egyedül szenvedsz. És az, hogy nem egyedül szenvedsz, még motiválhat is, hiszen van, aki húzzon, vagyis az edzés intenzitása is magasabb lesz, arról nem is beszélve, hogy van, aki kijavíthatja a hibákat, vagy ötleteket adjon.

Szóval akár egyedül, akár párban nyomod, mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya, de a legfontosabb, hogy élvezd, amit csinálsz, ne kényszerből éld meg az edzést, mert akkor te sem tudsz annyit beletenni a dologba, mint amennyit amúgy szeretnél kivenni belőle.

Hát ez a végszó elég coelhósra sikeredett, büszke lehet rám minden anya, és még Oravecz Nóra is.

(Forrás: Biotech)