Milyennek képzelik a jövőt egy olyan országban, amit 1948-ban leválasztottak a világ többi részéről? Olyannak, amilyen 1960-ban volt.

A Koryo Tours egyike azon kevés cégeknek, amelyek turistautakat szervezhetnek az elmúlt években apró lépésekben, de egyre nyitottabbá váló országba. Nemrég felkértek egy észak-koreai építészt, hogy rajzolja meg, milyennek képzeli a turizmus jövőjét Észak-Koreában.

A végeredmény olyasmi lett, amit a Fast Company honlapján a Jetson családhoz hasonlítottak: lebegő lakosztályok, kúp alakú házak, ezernyi szín. Már csak egy repülő autó hiányzik. Vagyis hé, nem! Az sem!

Nem olyasmi, amilyennek a világ többi részén a jövőt képzelik. Ebben nincs semmi meglepő, ugyanis az országban kevesen férnek hozzá az internethez, csak a saját intranetjüket használhatják, amin csak előre jóváhagyott tartalom található. Ennek következtében csak egy nagyon szűrt képet kapnak a külvilágról.

Minden építészt állami egyetemeken képeznek ki, és csak kevesen utazhatnak külföldi tanulmányutakra. Nick Bonner, a Koryo Tours vezetőjének kérésére a dizájner környezettudatos megoldásokban kellett gondolkodnia, és a végeredményt látva kiderült, hogy a legfrissebb technológiákhról fogalma sincs az építésznek.

A Koryo Tours rendszeresen tervez túrákat Phenjanba, az egyik kiemelt programjuk, hogy áprilisban le lehet futni a Phenjan maratont, vagy meg lehet nézni a hírhedt Tömegjátékokat Phenjanban.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art deco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés