Egy utazó blogger hamisítatlan embervadászatot hirdetett az olvasói számára. Aki megtalálja őt a világ bármelyik repterén, azzal rögtön hajlandó jegyet cserélni. Vadászni pedig azért érdemes rá, mert nála mindig első osztályra vagy business classra szóló jegy van.

A fickó neve Gilbert Ott, ő a God Save the Points nevű, repüléssel, utazással foglalkozó blog írója. Itt jelentette be az akcióját, ami egészen az év végéig tart - bár egy interjúban azt mondta, hogy jövőre is szívesen cserél majd jegyet azzal, aki odamegy hozzá. Lássuk, kit is kell keresni!

Ennek a férfinek az arcát érdemes megjegyezni

Ezt a félmosolyt keresd, ha első osztályon utaznál

Egy másik szögből is megmutatjuk

Ha egy repülőtéren megtalálsz engem, akár becsekkoláskor, akár a terminálban, társalgóban vagy a beléptető kapuknál, szívesen helyet cserélek veled, feltéve, hogy ugyanarra a járatra szól a jegyünk

- írta Gilbert a blogján.

Ha tehát meglátod, nincs más dolgod, mint odasétálni hozzá és (angolul) elkérni tőle a jegyét az akciójára hivatkozva. Ha növelni akarod az esélyeid, érdemes néha ránézni az oldalára és a Twitter-csatornájára, ahol folyamatosan utalgat arra, hogy hol tűnik fel legközelebb.

(via) (Instagram)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Automataváltós elektromos kerékpárt mutatott be a Decathlon

További cikkeink a témában