A University of Liverpool kutatói megállapították, hogy két hét elég ahhoz, hogy jelentős mennyiségű izmot veszíts.

Nyilván ez nem jelenti azt, hogy két hét alatt totálisan elveszítenéd a formád, amiért évekig dolgoztál, ám az biztos, hogy már ennyi idő is jelentős visszaesést eredményezhet.

A liverpooli kutatók kísérletében 28 egyén vett részt. Olyanok, akik nem töltik minden idejüket a konditeremben, viszont kellőképpen aktívak és egészséges a testtömeg-indexük. A kísérlet elején felmérték a fittségi szintjüket, csekkolták a zsír- és izomtömegüket. A következő két héten át az étkezési szokásaikon semmit sem változtattak a résztvevők, viszont a mozgást radikális mértékben csökkentették, legalább 80 százalékkal kevesebbet mozogtak. Ennek eredménye meg is látszott...

Az idő letelte után ugyanis a résztvevőkön azt vették észre, hogy az izomzatukból veszítettek, zsírból viszont magukra kaptak egy keveset, főleg a hasi tájékon. Arról nem is beszélve, hogy a koleszterinszintjük is emelkedett.

Szerencsére persze nem tartott túl sokáig, amíg sikerült visszanyerniük régi formájukat.

Az eredmények teljes egészében visszafordíthatóak, tehát nincs azzal semmi gond, ha elmész két hétre nyaralni, aztán ismét folytatod az edzéseket. A gond azzal van, hogy sokan nem térnek vissza a rendes kerékvágásba, a negatív hatások pedig akkumulálódnak. Minél tovább maradsz inaktív, annál nehezebb lesz ismét formába hozni magad

összegezte a tanulságokat Dan Cuthebertson, a tanulmány társszerzője.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ideje boldog születésnapot kívánnunk Lolának

További cikkeink a témában