Ennyi pénzt kellene keresned ahhoz, hogy igazán boldog legyél

Biztosan te is ezerszer hallottad már, hogy a pénz nem boldogít. Önmagában talán tényleg nem, de azért jócskán hozzájárulhat az ember általános elégedettségéhez. Egy friss tanulmány is erre az eredményre jutott.

Ráadásul egy igazán átfogó, hatalmas minta alapján végzett kutatásról van szó, tehát az eredményeit akár komolyan is vehetjük. A Purdue University kutatói 1,7 millió ember véleményét vették számításba, méghozzá a világ minden tájáról, összesen 164 különböző országból. A válaszok alapján az emberek érzelmi jólétét, a napi érzéseiket és az általános elégedettségüket mérték. Mindezek alapján pedig arra jöttek rá, hogy a pénz és a boldogság viszonyát bizonyos küszöbértékek határozzák meg.

Ha a globális nagy egészet vesszük alapul, akkor az évente 95 ezer dollárt (23,6 millió forint) keresők általánosságban a legelégedettebbek az életükkel, ám az érzelmi jólét a 60-75 ezer dollárt (16-17 millió forint) keresőknél volt a legmagasabb.

Az persze nyilvánvaló, hogy a világ különböző tájain egészen másképp alakulnak ezek a számok, hiszen a legnagyobb befolyással az van az emberek érzelmeire és elégedettségére, hogy miképpen viszonyul az ő keresete a környezetében élők bevételeihez képest. Elsősorban tehát a közelünkben élőkhöz viszonyítjuk magunkat, és ennek tükrében ítélkezünk. Ennek megfelelően Kelet-Ázsiában, Nyugat-Európában, Ausztráliában és Új-Zélandon az ideális évi jövedelem 50 ezer dollár, vagyis 12,4 millió forint. A világ többi táján ennél alacsonyabban van a küszöb, kivéve Észak-Afrikát és a Közel-Keletet, ahol 110-125 ezer dollárnyi (28-30 millió forint) éves jövedelemmel elégedettek csak igazán az emberek.

A tanulmányból egyébként az is kiderült, hogy egy bizonyos szint felett már nem boldogít tovább a pénz, sőt. Miután minden szükséges dolgot meg tudsz vásárolni magadnak, a felesleges pénzeddel pedig már nem nagyon tudsz mit kezdeni, akkor egyre erősebbé válnak a társadalmi tényezők, az elvárások, az összehasonlítgatások, ezek pedig jócskán lehúzzák az ember érzelmeit és boldogságát. Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy boldoggá tesz minket a pénz, ha éppen annyi van, hogy kényelmes megéljünk belőle, egy szint felett viszont épp az ellenkezőjét teheti.

(via)

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon