Kicsit, védett, cuki, és 2022-ben büszkén viselheti a címet.

A törpeegeret választotta 2022-ben az év emlősének a Vadonleső Program, amelyet az Agrárminisztérium (AM) és a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. működtet a Magyar Természettudományi Múzeum közreműködésével.

A program önkéntesek bevonásával tizennyolc védett növény- és állatfaj elterjedési és veszélyeztetettségi adatait gyűjti 2009 óta. Nyolc éve indították útjára „az év emlőse” kezdeményezést, amelynek apropóján egész éves eseménysorozattal hívják fel a figyelmet a kiválasztott védett vagy fokozottan védett emlősfaj és környezete fontosságára, jellemzőire.

Mint a közleményben írják, a védett törpeegér – a legkisebb rágcsálónk – mindössze annyit nyom egy levélmérlegen, mint egy zacskó sütőpor. Ez a tömeg gyakrabban használt mértékegységében kifejezve hat-tíz grammot jelent, vagyis egy kifejlett, felnőtt egyed is csak egy deka.

Tudományos neve, a Micromys minutus is 10 és 15 cm közötti, apró termetére utal, bár ennek is a felét önmagához képest hosszú farka adja.

A vörhenyes barna hátú, világosabb barna oldalú, fehér hasú törpeegér elterjedése és állománya Európában visszaszorulóban van, elsősorban a magaskórós mezsgyék, vízparti nádasok, a cserjés erdőszélek és a sűrű sövények számának, kiterjedésének csökkenése miatt. Ezért is esett a választás az idei évben e kevéssé ismert fajra, a döntés lehetőséget ad arra is, hogy sérülékeny élőhelyeinek védelmére is felhívják a figyelmet.

Mint írják, a szegély-élőhelyek megőrzése, fenntartása, a külterjes, kistáblás, búvósávokkal tagolt mezőgazdaság erősítése, a természetes erdőszerkezet fenntartása, valamint az általános rágcsálóirtók visszaszorítása kiemelten fontos a faj védelme érdekében is.

Művészi, akrobatikus, védett

A törpeegér Magyarországon 2012 óta védett állatfaj, pénzben kifejezett értéke 25 ezer forint. Bár az ország egész területén, a számára alkalmas élőhelyfoltokon előfordul, a természetben ritkán kerül szem elé, ezt rejtőszínezetén és apró termetén túl sűrű növényzetű élőhelye is magyarázza. A magas növényzetben, mezsgyesávok magaskórósaiban, nádasokban, sövényekben és bozótos erdőszegélyeken szinte láthatatlan.

Az év emlőse fűfészkében

A sűrű növényzet közé építi művészien kialakított, ökölnyi fűfészkét is, amelyet tavasztól őszig használ. Mozgására jellemző, hogy fürgén, szinte akrobatikusan mászik fűszálakon, a bokrok, cserjék legvékonyabb ágain, de a fák törzsén is felszalad, és jól úszik. Mászás közben rendkívül mozgékony farkával nemcsak egyensúlyoz, hanem ügyesen kapaszkodik is.

(Forrás: Vadonleső Program, MTI, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés