Nincs időd nyugodtan enni, ezért csak kapkodva magadba tömöd a reggelit/ebédet/vacsorát. Mi baj lehet belőle, végül is eszel, energiát viszel, nem? Elmondjuk.

Japán kutatók egy ezer önkéntest felölő vizsgálatban öt éven keresztül tanulmányozták az alanyok étkezési szokásait. A kutatás során három csoport alakult ki:

  • a lassan,
  • a normálisan,
  • és a gyorsan étkezők.

A vizsgálat pedig kimutatta, hogy azok,

akik a lehető legidőtakarékosabban tolták be a falatokat, vagyis zabáltak, nagyobb eséllyel lettek túlsúlyosak, valamint a vércukor- és a koleszterinszintjük is kritikus értékeket mutatott.

A gyors étkezés ugyanis nem hagy elég időt az agynak ahhoz, hogy felfogja, eleget ettél.

Ezt még úgy és azzal is fokozhatod, ha nem az evésre koncentrálsz, mert közben péládul tévézel vagy a telefonodat nyomkodod.

A kutatás szerzője, Takajuki Jamadzsi szerint

azért érdemes rendesen megrágni és kiélvezni az ételt, mert így kisebb eséllyelk fogyasztasztöbbet, mint amennyire szükséged lenne,

Ennek viszont lehet, hogy örülni fogsz:

Káromkodni egészséges a szervezeted számára

Viszont ne vidd túlzásba, mert az a jótékony hatásának rovására mehet.

(Forrás / fotó: MH / Port.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Új helyszínen kóstolhatsz rumot, whiskyt, gint a GoodSpirit show-ján

Ebben a sörfőzdében hamarosan koncerteket tarthatnak

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés