Biztosan te is elgondolkoztál már néhányszor azon, hogy miért is kell ebben a rohadt kocsmában üvöltözni ahhoz, hogy a melletted iszogató haverod megértse a mondanivalódat a zavaróan hangos zene mellett. Íme, itt a válasz rá.

Persze a klubok, bárok, kocsmák tulajdonosai nyilván már ezer éve tisztában vannak ezzel a trükkel, de a lényeg az, hogy a hangosabb zene miatt a vendégek többet fognak inni. Sokkal többet. Ezt ráadásul tudományos kísérlettel is igazolták már.

Ezt a kutatást Franciaországban végezték, miután tudósok egy csoportja - alighanem pár pohár sör fölött egy hangos kocsmában - elhatározta, hogy utánajár a jelenség okának. Néhány korábbi adatra gyorsan rátaláltak, amelyek azt már bizonyították, hogy azokban a klubokban kevesebb időt töltenek a vendégek, ahol egyáltalán nincsen zene, illetve az is kiderült már korábban is, hogy a gyorsabb zene gyorsabb ivásra sarkallja a betérőket. Az tehát tiszta, hogy a szórakozóhelyeken szükség van a lehetőleg pörgős muzsikaszóra, de vajon miért kell bántóan hangosra tekerni?

Nem hallottam mit mondtál, de nevetek, hátha valami poén volt

Ennek felderítése érdekében a kutatók 40 gyanútlan férfit figyeltek meg sörivás közben, változó hangerejű zene mellett. Megvizsgálták az italozási mintákat normál hangerő (72 dB) és hangos zene (88 dB) mellett is, ám a résztvevőknek persze fogalmuk sem volt róla, hogy tulajdonképpen egy virtuális laboratóriumban iszogatnak éppen.

Az eredmény aztán egészen egyértelmű volt, hiszen a hangos zene mellett a sörfogyasztás 31 százalékkal emelkedett, a vendégek többet ittak, ráadásul gyorsabban is értek a végére.

Normál hangerő mellett átlagosan 2.6 sör fogyott, egyenként 14,5 perc alatt, míg hangos zene mellett 3.4 sört ittak meg, átlagosan 11.5 perc alatt. A hangos zene jelentősége tehát beigazolódott, az emberek többet és gyorsabban piálnak miatta, egy bártulajdonos pedig éppen erre vágyik.

A kutatók szerint ennek egyébként két oka is lehet, egyrészt a hangosabb zene éberebbé, izgatottabbá teszi a vendégeket, másrészt kevésbé tudnak egymással kommunikálni, kevesebbet beszélnek, többet isznak. Ilyen egyszerű az egész. Most már legalább tudod, hogy miért akarnak megsüketíteni néhány ivóhelyen.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés