Nem mondhatnánk, hogy a gamerek túlzottan nagy népszerűségnek örvendenének a csajok körében. Ha azzal indítasz egy nőnél, hogy minden szabadidődet anyukád alagsorában töltöd a Call of Duty legújabb részének szentelve, nagy eséllyel nem lesz második randi.

Most azonban olyan hírrel szolgálhatunk, aminek tudatában boldogan fogsz visszaülni a konzol elé. A Journal of Sexual Medicine hasábjain publikált új tanulmány szerint ugyanis

azok a férfiak, akik rendszeresen játszanak, tulajdonképpen tovább bírják az ágyban.

A kutatók 600 férfi szexuális életét vették górcső alá, megkérdezték őket a játékokkal kapcsolatos szokásaikról, majd összevetették az adatokat. Némi meglepetésre azt állapították meg, hogy azok a férfiak, akik naponta legalább egy órát töltenek videojátékozással, kisebb eséllyel szenvednek a korai magömlés miatt.

Van itt azonban még valami, amit nem árt tudni: azok, akik legalább egy órát játszanak naponta, kevésbé élvezik a szexet, mint a nem gamerek. Mindebből arra a következtetésre juthatunk, hogy a gamerek nem is vágynak annyira a szexre, mint az átlagos férfiak, és talán éppen emiatt bírják tovább. Persze azt is meg kell jegyeznünk, hogy ez az egyetlen kutatás még nem elég ahhoz, hogy bármi biztosat levonjunk belőle, ehhez további felmérésekre volna szükség.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában