Az a kütyü, ami csak kenyeret pirít, már a múlté. Az olasz autógyártó megcsinálta a pirítók Veyronját.

Először is az áprilisi milánói szakmai vásáron, az Eurocucinán bemutatott darab teljesen átlátszó, ugyanis üvegből készült. Másodszor képes sonkát, rákot és steaket, szóval sokféle élelmiszert megpirítani, vagyis egy ez all round konyhai eszköz, ami majdnem helyettesít egy grillsütőt vagy egy hagyományos sütőt. A készítők állítása szerint a Bugatti Noun ráadásul egyenletes mértékben, tökéletesen pirítja át, amit beletettünk, nem fog semminek megégni a széle, és nem maradnak nyers, félig átsült területek.

A dizájncsodában nem látni semmiféle fém fűtőszálat, vagyis szinte varázslatnak tűnik a dolog, a megoldás nem más, mint az üvegbe beépített, szemmel szinte láthatatlan félvezetők rendszere. A ketyerét okostelefonos applikáción keresztül irányíthatjuk, megadhatjuk, hogy mennyi ideig piruljon a kenyér vagy a bacon. Az ára elég húzós, 1000 dollár, azaz mintegy 220 ezer forint, és 2015-ben fog debütálni az európai és az amerikai piacokon. Akinek egy Veyron áll a garázsában, az biztos ilyennel készíti majd a reggelihez a pirítóst.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ideje boldog születésnapot kívánnunk Lolának

További cikkeink a témában