A meztelen komló – a Brewdog IPA is Dead sörei négy sziget tobozaiból

Az európiai sörforradalom skót punkjai ugyanazt az IPA-receptet lefőzték négyféle komlóval is. Ez az IPA is Dead, mely az apró zöld tobozok mágikus erejét hirdeti.

Soha el nem dőlő vita tárgya, hogy akár kávéból, akár whisky-ből melyik a jobb: a kevert, vagy a nem kevert. Előbbinél a single origin, utóbbinál a single malt versenyez a blendekkel. A puristák szerint mindig az a jó, ha a főzet a lehető legkevesebb, sokszor földrajzilag is behatárolt területről származó összetevőből készül, mert így megmutatkozik a nedű igazi arca. A racionálisabb fogyasztók viszont értékelik a keverékek barátságosabb, sokszor jóval kerekebb ízvilágát.

Söröknél olyan szempontból érdekes a helyzet, hogy bár jobb esetben dominánsan jelentkezik a komló íze, más típusokkal összehasonlítani már csak azért is nehéz, mert a következő sörben nemcsak a komló, hanem a víz, a maláta és az élesztő is különbözni fog. Nem úgy az IPA is Dead négyesfogatában! Ez már a második ilyen csomag a Brewdogtól, melyben a tavalyi sikere után idén ausztrál, új-zélandi, brit és amerikai komlók fokozzák az izgalmakat.

A válogatás összes IPA-ja Maris Otter, kristály- és Caramalt maláták felhasználásával készül, megegyező élesztővel, 6,7 százalékos alkoholtartalommal. A Brewdog termékpalettáján valahova a Punk és a Hardcore IPA közé lehetne behelyezni, de persze a négy komló akkorát csavar az ízükön, hogy valójában egyikre sem hasonlítanak:

Galaxy, Ausztrália

Illatában a műfajra jellemző gyümölcsösség dominál, színre halvány borostyánsárga, a habja szép. Eddig jó, de az első kortynál világossá válik, hogy a Galaxy nem lesz az est győztese. Legnagyobb gondja, hogy megerőszakolja az ember nyelvét. A Brewdog honlapján beleálmodnak mindenféle trópusi gyümölcsöt, de a dolog jóval egyszerűbb: ez grapefruit, méghozzá egy olyan, amelyikkel fejbe dobtak a piacon. Mindent elnyom a nyers keserűség, aminek a lecsengése is olyan hosszú, hogy percekig forgatom tőle a nyelvem. Emellett kizárt dolog egy baráti beszélgetés, hiszen mindenki a szájában zajló citrusos világháborúval lenne elfoglalva. Ha nem lenne ilyen agresszív, jó sör is lehetne, ám így marad az érdekes kategóriában.

Motueka, Új-Zéland

A természetüknél fogva végtelenül laza új-zélandiak produktuma felüdülést jelent az ausztrálok Russel Crowe-t megszégyenítő ütése után. Tanult kollégám, a Főzdebusz leányzója szerint a Motueka városáról elnevezett főzet olyan, mintha beleharapnál a leveles komlóba. Hogy melyik fajtába, arra nem emlékezett. Abban megegyeztünk viszont, hogy tényleg inkább herbális az élmény, mintsem gyümölcsös. Illatra is olyan, mintha a pohár komlótobozokkal lenne tele. Vagy citromfűvel, mert gyógynövényes jegyeket is találunk az illatban. Íze sokkal lágyabb, szénsavasabb, de egyáltalán nem tolakodó, így olajozottabban csúszik. Ebből meg lehet inni egy hatos csomagot, a 6,7 százalékos alkohol fel sem tűnik. Jó kis sör.

Challenger, Nagy-Britannia

A legnagyobb meglepetés. Az rendben van, hogy brit a komló, és a sör is skót, de hogy erről a palack tartalma is tud, roppant meglepő. A Challenger habja ugyanis olyan gyorsan tűnik el, mintha legalábbis egy dél-londoni munkáskocsma pultjában állnánk, és késelésre hajlamos vendégek morognák, hogy "no head", vagy "top it up!". Tehát igazi angol ale módjára viselkedik, a színe is sötétebb, de a java még csak most jön: tea illata van! Hogy öt órai-e, azt nem tudom, de nagyon szórakoztató, hogy a britek még az IPA citrusosságának kérdését is a jól bevált Earl Grayen keresztül oldják meg. A teafüves vonal végül a keserű irányba tolja az ízét, de jól teszi. A Challenger remek frissítő.

HBC, USA

A legtöbb fórumozó szerint ez a legjobb a négyből, és ez sok szempontból igaz is. A HBC-nek több szintje van, jóval komplexebb, mint a másik három. Ettől függetlenül nem érdekesebb, mint a Challenger, csak más. A HBC-élmény igazából olyan, mint arccal előre egy virágoskertben landolni. Ízében tutti-fruttis édesség (nem meglepő, hiszen amerikai) után jön a keserűség. Ez egy elég jó ív, öröm rajta végigmenni. A HBC-vel talán épp az volt a legnagyobb baj, hogy egy üvegünk volt belőle, így szerintem a felét sem fedeztük fel annak, ami benne van. Nem lepne meg, ha ez később külön tételként is feltűnne a Brewdog kínálatában.

Jó, de hol van a magyar komló?

Újszilvás mellett, egy romos épületben. Magyarországon egyedül itt termesztenek komlót, a volt Magyar Országos Söripari Vállalat 1952-ben épített üzemében. A területen korábban száz hektár fölötti ültetvény volt, ám ezt 1992-ben az utolsó tőig felszámolták, miután kiderült, hogy gazdaságtalan a termelés. Az állam ugyanis kilóra vette a komlót, a piac viszont alfasav-mennyiséggel számolt, és ehhez az Újszilváson telepített régi fajták nem tudtak alkalmazkodni. Fejlesztés helyett maradt a jól bevált sóval behintés.

A Hungarohop Kft. 1996-ban bérelte ki az épületet, a közel negyven hektáros volt az ültetvényen (kb 3000 tő) pedig amerikai Columbus, német Taurus, Magnum és Nugget, szlovén Aurora, valamint két fajta szlovén aromakomló: Bobek és Celeia termett. Itthon a kisüzemi főzdék megrendelésein túl alig került belőlük felhasználásra valamennyi: mivel a nagy hazai főzdék főleg granulátumot használnak, a magyar komló előbb a német nagykereskedőhöz vándorolt, hogy aztán esetleg késztermékként kerüljön vissza az országba. Mivel idén túlkínálat van a világpiacon, a komlóültetvényeket kivegyszerezték, így jelenleg más növények nőnek a komlószárító épülete mellett. A folytatás kérdéses. (Fotó: Folyékony Kenyér)

A Brewdog IPA is dead válogatása a Csakajósörben kapható, a készlet erejéig!

Tetszett? Nézz körül a Sörtúráink közt!

Sok tökéletes dolog született Olaszországban, és ezért nagyon hálásak lehetünk a derék csizmalakóknak. Ha az ötvenes-hatvanas évekre gondolunk, akkor olyan praktikus és briliáns dizájnnal rendelkező tárgyak jutnak eszünkbe, mint egy Bialetti kotyogós kávéfőző, egy Vespa robogó, vagy olyan filmek, mint a Római vakáció, ami ugyan amerikai, de a Cinecittában készült, szóval legalább félig olasznak számít. Mai marhahúsos cannelloninkkal Itália előtt tisztelgünk!

Ez egy masszív fogás, ám mivel ínycsiklandóan néz ki, egy diétázó csaj sem fog nemet mondani rá, szóval remek választás vacsorával egybekötött randira! Ha egy tízes skálán osztályoznánk a nehézségi fokozatát, akkor a cannelloni körülbelül hatost kapna, vagyis kezdők is bátran nekifoghatnak, ha kellőképpen komolyan veszik a feladatot. Ez a töltött tészta – mert ha jobban belegondolunk, akkor az, bármennyire furcsának is hangzik az elnevezés – időigényes vállalkozás, de megéri a veszkődést.

Beszerző körút

Vannak előre gyártott cannelloni alkalmatosságok. Ezek apró cső formájú kis tészták, választhatjuk ezeket is természetesen, de most kipróbálunk egy alternatív megoldást. Mivel a cannelloni gyűrűkbe kínkeserves munka belegyömöszölni a tölteléket, sokkal jobban jártok, ha lasagne lapot használtok. Kezdjük az alapokkal! Mi az, ami nélkül nem érdemes nekifognod ennek a fogásnak? Kell hozzá lasagne lap, (vagy cannelloni tészta) ha ez nincsen, akkor elő kell állni egy B tervvel, hacsak nem tudunk tésztát gyúrni liszt, víz, tojás és só megfelelő arányú összekeverésével. A többi már gyerekjáték: fél kiló darált marhahús, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 10 dkg bacon, 10 dkg gomba (friss vagy konzerv) 5 dl paradicsomszósz, 1 teáskanál szárított oregánó, 2dl tejszín, 2 dl fehérbor, 10 dkg reszelt parmezán.

Action!

Először készítsük el a tölteléket. Kevés olivaolajon pirítsuk meg a kockára vágott vöröshagymát, majd a vékony gerezdekre vágott fokhagymát. Jöhet a gomba is, de közben fakanállal kevergessük a lábasban lévő dolgokat, ugyanis a hagyma könnyen odakap. Pirítsuk meg a darált marhahúst, amíg beszürkül, majd szórjuk rá a szárított oregánót, és sózzuk, borsozzuk. Folyamatosan forgassuk a húst, és az esetleg összeállt húscsomókat nyomkodjuk szét fakanállal. A száraz fehérbort öntsük a húsra, majd adjunk a hőfoknak, egészen addig, amíg a bor szinte teljesen elpárolog. Ezek után jöhet a paradicsom szósz, de ne felejtsük a lángot visszavenni közepes fokozatra. Rotyogtassuk jó húsz percig, vagy amíg a hús átfő, és a ragu besűrűsödik. Néha kevergessük meg, nehogy odakapjon.

Tészta

A lapokat egy nagy lábasban érdemes megfőzni, egyszerre maximum három lapot, ugyanis ha többet rakunk a lábasba, akkor összetapadnak, majd szétszakadnak. Ezekkel a lapokkal szinte hímes tojásként kell bánni, legalábbis akkor, amikor már megfőttek. Egy normális méretű tepsibe józan számítások szerint nagyjából 10 db cannelloni fér el kényelmesen, szóval 3-4 turnusban el tudjuk készíteni őket. Logisztikailag érdemes egy időben kezdeni a ragu és a tésztalapok elkészítését, így időt spórolhatunk.

Rock n’ roll

Tekerünk. Ha kész a tészta, akkor kifektetjük a lapokat, majd egy szelet bacont fektetünk rá, megszórjuk egy kevés reszelt sajttal, és ezután teszünk az egyik felére 2-3 evőkanálnyi ragut. ha eredeti cannelloni gyűrűt használnánk, akkor ezt kapásból nem tudnánk megcsinálni. Ha ez megvan, akkor feltekerjük a cannelloninkat, és félretesszük pihenni, amíg elkészítjük az összes többi tekercset. Ha megvannak a kis gyönyörűségek, akkor a tepsink aljába paradicsomszószt öntünk, majd óvatosan belerakjuk a cannellonikat. Most jön a varázslat: a tejszínt elkeverjük a maradék parmezán sajttal és a cannellonik tetejére öntjük. Utána fogjuk ezt a csodát és berakjuk az előmelegített 180 °C fokos sütőbe és negyven percig sütjük, vagy amíg a teteje picit megpirul. Ecco tutto – vagyis: ez minden!

Bon apétit!

Mondtuk, hogy könnyű lesz, igaz? De ha még ez is túl fárasztó neked, akkor irány a Netpincér, ahol a címed megadása után már választhatsz is a jobbnál jobb opciók között. Mindent bele!

A quiche (ejtsd: kis) egy francia tésztás lepényféleség, amerikaiak szerint igazi csajos kaja, szóval kitűnő választás, ha meg akarjuk lepni valamivel párunkat, vagy le akarjuk nyűgözni azt a szőkét, akit végre sikerült elhívni randizni.

A quiche-t sok mindenhez hasonlítják különböző fórumokon, nevezik francia pizzának, nyitott lepénynek, és a műfaja sem tisztázott, ugyanis van, ahol desszertként emlegetik, máshol főétel, egy harmadik helyen pedig a reggeli étkezés tipikus fogásának nevezik. Mi nem foglalkozunk a címkézéssel, szerintünk a quiche olyan valami, amit meg lehet enni, és finom. A töltelék ezerféleképpen variálható, mi ezúttal egy zöldséges verziót készítünk, hús nélkül, szóval ha vega a szíved választottja, akkor ez nyerő megoldás lehet.

Itt egy vizuális gyorstalpaló:

Kezdjük az alapoknál: ha elkészítésről beszélünk, akkor a quiche két fő részből épül fel: 1. van az alapot jelentő tésztalap, 2. minden egyéb, ami a tésztalapra kerül. Elsőként a tésztát fogjuk elkészíteni, mert ennek kell egy kis idő, hogy megkeljen. A tésztagyúrás általában sok hobbi szakácsnál egy komoly lélektani határt jelent, mert rejtélyes, misztikus dolognak tűnik, amit csak a beavatott kevesek képesek megalkotni egy titokzatos szeánsz során. A helyzet ennél egyszerűbb, ugyanis a tésztagyúrás alapjában véve egy igen mechanikus folyamat: az ember összerakja A-t, meg B-t és C-t, és kész a termék. Jó, jó, tudjuk, a főzés az művészet, meg kreativitás, meg minden, de ezt a szöveget hagyjuk meg a csajoknak.

Part 1. A tészta

Tésztát gyúrni egyáltalán nem nehéz. Kell hozzá pár dolog, például egy konyhai mérleg, ugyanis a tészta esetében a számok fontosak. Harminc dekagramm lisztet morzsoljunk el tizenöt dekagramm vajjal – vajról beszélünk, a margarint dobjuk ki, gyújtsuk fel, lőjük ki a világűrbe –, egy tojás sárgáját, egy csipet sót, majd lassan öntsünk hozzá annyi hideg vizet, amitől a tésztánk még nem lesz nyúlós. Kezdjük egy decivel, ez a minimum, majd a halmazállapotot figyelve öntsünk hozzá egy újabb decit, ha kell. Milyen a kemény tészta? Olyasmi, mint a gyurma, de annál azért egy árnyalatnyival puhább, szétmorzsolhatóbb. A nyúlós tészta meg úgy nyúlik, mint a megolvadt sajt, de ha itt tartunk, az már nem szerencsés. Ebben az esetben a mentőövet pár deka liszt és egy kevés vaj jelenti.

A tésztát tegyük egy tálba, takarjuk le, és tegyük fél órára hűtőbe. Vegyük elő a sütőformát, ami esetünkben egy kerek, általában hullámos szélű frizbihez hasonlító tárgy. (Nagy szupermarketekben is könnyen beszerezhetjük, olyan helyeken van, ahol férfiak általában nem szoktak megfordulni, nevesül a fakanalak, sajtreszelők, és hasonló tárgyak osztályán. Egy kb. egy centi magas peremű, béna fémtálcát keressünk.) A tésztát nyújtsuk ki, szokták mondani a szakácskönyvek, de mit jelent ez? Semmiképpen ne úgy nyújtsuk ki, mintha egy expander lenne! Ehelyett inkább tegyük a liszttel beszórt konyhapultra, és egy sodrófával, vagy akár egy üres borospalackkal (kipróbált módszer, ráadásul egy legénykonyhában előbb fogunk üres borosüveget találni, mint sodrófát, nem igaz?) és nyújtsuk ki. A tészta ne legyen papírvékony, inkább jó félcenti-centi vastag. Ezt követően tegyük be a sütőformába. Ha ezzel megvagyunk, akkor veregessük vállon magunkat, bontsunk ki egy üveg pezsgőt, mert megcsináltuk!

Vaksütés

Nem, a vaksütés nem azt jelenti, hogy innentől kezdve letakart szemmel sütünk tovább. Ennyire még a franciák sem furcsák. A vaksütés azt jelenti, hogy a tésztát töltelék nélkül elősütjük, hogy amikor élesben megy majd a dolog, akkor ne púposodjon fel, és ne ázzon szét a később belépakolt tölteléktől. Halmozzunk valami olyan súlyt a közepére, ami nem olvad meg, például egy marék szárazbabot. Az elősütés 190 °C fokon történjen, kb. 10-15 perc elég is lesz. Utána vegyük ki.

Part 2. A töltelék

Amíg vaksül a tészta, addig forrásban lévő vízbe dobjunk bele falatnyi darabokra vágott brokkolit, majd 2 perc után vegyük ki és öblítsük le hideg vízzel. Erre azért van szükség, hogy lehűljön, és ne főjön tovább magában. Keverjünk össze másfél deci főzőtejszínt, két tojást, meg 15 deka szétmorzsolt rokfort sajtot, majd sózzuk, borsozzuk. A brokkoli darabokat tegyük bele a tésztalapba, majd öntsük fel a sajtos-tejszínes keverékkel, utána vágjuk be az egészet a 180 °C fokos sütőbe és hagyjuk ott negyven percig, vagy amíg a teteje megbarnul.
Kifejezetten olcsó fogásról beszélünk, ráadásul a quiche jól elvan hűtőben is, és hidegen is fogyasztható. A tészta miatt időigényes az elkészítése, ráadásul a mosogató is meg fog telni, de megéri a fáradságot, mert a végeredmény mutatós és ízletes.

Hozzávalók

30 dkg liszt
15 dkg vaj
3 tojás
1 brokkoli
150 g tejszín
15 dkg rokfort

frissen őrölt bors

Bon apétit!

Mondtuk, hogy könnyű lesz, igaz? De ha még ez is túl fárasztó neked, akkor irány a Netpincér, ahol a címed megadása után már választhatsz is a jobbnál jobb opciók között. Mindent bele!