Idén nyáron, elutazás nélkül, Budapesten, az A38 Hajó teraszán élvezheted az görög hangulatot: igazi tengerparti bútorok, METAXA koktélok, görög burger és egyéb finomságok várnak.

Aki ismeri a hajót, annak nem kell kétszer mondani, hogy különleges helynek számít a budapesti szórakozóhelyek között, de ha még nem jártál a vizen eddig, akkor itt az ideje bepótolni, ráadásul most bérletet is nyerhetsz tőlünk!

Mi is az a Metaxa?
Az egyik legismertebb görög ital. A borostyánsárga ital egy különleges borpárlat és aszúbor keveréke, több éven át tölgyfahordókban érlelve és csodás fűszerekkel, egészen lágyan ízesítve.

Kétezer óra napfény!
A METAXA a nap és a naplemente itala is, mivel úgy tartják, hogy a szőlőt, amelyből készítik, 2000 óra napfény éri. Nemcsak jéggel, hanem long drinkként is kitűnő, például gyömbérrel (SUNGINGER) vagy tonikkal (SUNTONIK) felspriccelve.

Egy kis történelem, hogy művelt legyél, ha Vágó István megkérdezi egyszer sok pénzért...
Spyros Metaxa 1880-ban érkezett Attikába, azzal a feltett szándékkal, hogy a görög borkészítés hagyományait saját, eredeti ötleteivel „fűszerezve” valami igazán különleges italt alkosson. A megálmodójáról elnevezett, bársonyosan selymes ízű görög párlat nyolc év kísérletezés után, 1888-ban jelent meg először a piacon, és szinte azonnal világsikert aratott. A METAXA egy igazán exkluzív, elegáns és kiváló minőségű ital: a fiatal és ambiciózus Metaxász ugyanis azt találta ki, hogy a zamatos, görög nap érlelte szőlőfajtákból készült borait összeházasítja. Több éves próbálkozás után született meg a speciális fűszereket tartalmazó, nem mindennapi eljárással lepárolt és érlelt, azóta is töretlenül népszerű METAXA.

A bársonyosan lágy ital alapanyagául szolgáló három, magas cukortartalmú szőlőfajtából készült különleges bort lepárolják, majd kézzel készített, több méter magas tölgyfa hordókban minimum három évig, de akár több évtizedig is érlelik – az évek számát a csillagok jelzik a palackon. Ezután az Égei-tenger vidékéről származó, csodás zamatú muskotályborokkal, természetes karamellel és desztillált vízzel elegyítik. A keveréket gyógynövényeken és rózsaszirmon szűrik át – ez adja az ital egyedülállóan selymes ízét –, és további hat hónapig érlelik.Palackozás előtt 48 órán keresztül -6°C-os hőmérsékleten hűtik a folyadékot, majd újra átszűrik.

Egy kis érdekesség: állítólag a gyár alapjainak kiásásakor ókori pénzérmék kerültek a napvilágra. Az ezeket díszítő szalamiszi harcos lett a METAXA szimbóluma. Az ital egyébként viharos gyorsasággal aratott sikert előbb Athénban, majd I. György angol király udvarában, s hamarosan a szerb, az orosz, és az etióp uralkodók körében is.


Ide a Napozóbérletet!

Most már csak az van hátra, hogy megkóstold a görög nyarat a hajón! Csupán csak az a kérdés, hogy tiéd lesz-e a Napozóbérlet, amivel 5 pohár Metaxa Sunginger lesz a tiéd?

Ehhez annyi a dolgod, hogy megírod nekünk a választ a [email protected] email címre 2016. augusztus 10-ig, mégpedig arra a kérdésre, hogy mely ország adta nekünk ezt az italt.

A tárgysorba ezt írd: Metaxa. Ezen kívül a becsületes neved írd még meg, és ha rádkacsint a szerencse, akkor lesz egy ilyened:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés