A steak sütés már-már tudomány, aki dobott már ki marhahús, csak azért, mert túlsütötte, vagy mert épp nem pácolta be rendesen, az pontosan tudja.

És ha valamiből, hát jó marhahúsból nálunk erősen hiány van. Aki teheti, inkább eladja külföldre az értékes húsokat, oda, ahol sokszorosát hajlandóak fizetni érte, nem pedig szemérmetlen lopással vádolják a hentest.

És ha már hentes, akkor azt is muszáj elmondani, hogy talán pár olyan húsbolt van az országban, ahol igazán minőségi húst adnak - olyat, ami szabad szemmel is jól láthatóan egészséges, friss, akár csak a következő videóban.

Persze mi is tudjuk, hogy nem mindenki engedheti meg magának a Kobét vagy a Wagyut, de szerencsére az olcsóbb, de azért emberi fogyasztásra alkalmas marhahúsokra is akadnak technikák, amivel sokkal omlósabbá, ízesebbé lehet tenni őket.

Az alábbi videóban például alacsony sótartalmú szójaszósz, bors, zúzott fokhagyma és némi olaj keverékébe teszik a steak-alapanyagot, légmentesen, minimum egy órára, de akár egy éjszakára is.

Az igazán jó húst viszont kár lenne elrontani fűszerekkel - elég némi frissen őrölt bors és só, aztán irány a sütő vagy a serpenyő.

Az amerikai bontási technika szerint egyébként tizenkét fontos része van a marhának:

  • Chuck: nyak vagy tarja
  • Rib: hátulsó mellkas. Ezen belül is rib roll (magas hátszín), rack és short ribs (oldalas), rostélyos (rib-eye)
  • Short loin: lapos hátszín. Szeletekre vágva striploin. Részei: csontos hátszín (top loin), puha hátszín (bottom loin)
  • Sirloin: keresztfartő (a lapos hátszín vége)
  • Tenderloin: bélszín (vesepecsenye)
  • Top sirloin: szűzpecsenye
  • Bottom sirloin: felsál
  • Round: marhafartő. Az első részét magyarul feketepecsenyének (round flat), a hátsót fehérpecsenyének (eye of round) hívjuk.
  • Brisket: szegy
  • Plate: szegy hátulja
  • Flank: hasaalja, "a szegények steakje"
  • Shank: lábszár

Talán nem titok, hogy steaknek legjobb a bélszín, a hátszín és a rib. A többi a Tasty videójából kiderül:

(via Tasty)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés