Baracskay Angéla – Eljön a cukrászat ideje is!

3 desszert és egy beszélgetés az új cukrászgeneráció egyik reménységével.

Outsider a gépházban

Baracskay Angéla nem képzett cukrász, nem végzett szakirányú iskolát, ennek ellenére az új hazai cukrásznemzedék egyik legígéretesebb tehetségének tartják. Látogatásunkkor éppen egy málnás tejcsokoládé mousse-os sachertortát rakott össze, és díszített fel macaronokkal a Lila Körte Café gépházában, három méterrel a talajszint alatt. – Sosem arra törekedtem, hogy előrébb jussak, én dolgozni szeretek – kezdi Angéla ars poeticáját. – Nem vagyok végzett cukrász, és a Pataki cukrászdában, az előző munkahelyemen éreztették is velem a kollégáim, hogy akkor mit is keresek ott? Ennek ellenére itthon nem végezném el a képzést, mert azt hiszem, hogy ez az oka annak, hogy nem sémákban gondolkodom. Kis ecsettel természetes alapanyagokból készült ételfestéket szór a tortára, majd jön két vaníliarúd, és kész. – A torták díszítésétől teljesen extázisba jövök! Ez a legjobb része!

Mit ér az ember, ha cukrász?

Pár perccel később már a Lila Körte Café egyik kényelmes kanapéján ülünk, édességeket kóstolunk, közben Angéla nagy lendülettel mesél készítményeiről. Elsőként a Jázmin fantázianevű kreációba nyúlunk bele, ami kókuszropogós, mangó és jázmin összjátékán alapszik, és egyszerűen remek. Miközben a séfek és a gasztronómiai kultúra körül az elmúlt pár évben nagyon komoly hype van (a trend Széll Tamás Bocuse d’Or szereplésében csúcsosodott ki) addig a cukrászszakmát elkerülte a rivaldafény. – Ez egy érdekes téma, de pár héttel ezelőttig nem is foglakoztam vele. Kolonics Zoli, a Gerbeaud cukrászmestere a legjobb példa, ugyanis még a Bocuse d’Or előtt részt vett a cukrászok csúcsversenyén, a Coupe du Monde de la Pâtisserie-n, ahol nagyon jó eredményt elérve 4. lett. Ennek ellenére alig írtak róla. De eljön majd a cukrászat ideje is! Vagyis az övé, mert ő az aki itthon A cukrász és nemzetközi szinten is felsőkategóriás, ha lehet így fogalmazni.

Csoda csatosüvegben

Angéla formatervezőnek készült, és közgazdaságtant is tanult, amikor úgy döntött, hogy a gasztronómia felé fordul. Legnagyobb sikerének egy Nespresso rendezvényt tart, amelynek keretében 9 kávés desszertet kellett megalkotnia. Nem követi a trendeket, az általa kitalált ízek mellett egyetlen egy vezérlőelv irányítja és az a szezonalitás. Egy apró csatosüveg felé nyúlok, ami mind külsejében, mind beltartalmát tekintve igazi különlegességnek bizonyul. A szegedi paprika crumble kecskesajttal, Caramelia csokoládés zselével magyaros különlegesség, amit Angi Segal Viktornak talált ki. Ez most a legmerészebb alkotása, amit a megszokott dolgokat favorizáló nagyközönség még nem fedezett fel, de felszólítunk mindenkit, aki ide látogat, hogy keressék a befőttesüvegbe pakolt ínyencséget, nem fogják megbánni. Mondanunk sem kell, Angi nem tartozik a fanatikus édességfalók közé, ennek ellenére vannak pillanatai, amikor meghalna egy krémesért. A harmadik desszertet fülemülének hívják, pisztáciakeksz, tejcsoki és mousse. A külseje zöldalma ízű, ennek megfelelően a fanyarság is megjelenik benne, a közepe sós karamellkrém pirított pisztáciával. – Ebben sok íz jelenik meg, de mégis összhang van benne – magyarázza Angi. – Kolonics Zoli eljött tesztelni, és szerinte ez a csillagos ötös a többi között.

A szenvedély kötelező

Angi nyáron a TVPaprikával kezd majd forgatni, először Béres Alexandra és Kovács Lázár partnereként a Fitt-térítőkben, később pedig saját műsorral fog jelentkezni. Angela’s taste nevű gasztroblogján nem csak édes oldaláról mutatkozik be, igaz, vallja be töredelmesen, az elmúlt hetekben nem volt ideje foglalkozni vele. Annak ellenére, hogy a karrierje úgy tűnik, sínen van, (bár a Lila Körte nem az övé, ahogyan az a Magyar Konyhában nemrégiben megjelent) Angi egyáltalán nem szeretne a babérokon ücsörögni. – Egy kontakt birtokában most azon vagyok, hogy később kimehessek stázsolni egy nagy párizsi céghez, a Ladureéhez. Nem egyszerű, mert a cukrászok sokkal jobban őrzik a titkaikat, mint a séfek. És ráadásul komoly összegeket is elkérhetnek, hogy az ember dolgozhasson nekik, 1000 euró az alap. Úgy érzem, hogy kezdek picit megfenekleni, szóval fejlődni kell, nincs megállás. Ebben a szakmában abban a pillanatban, hogy hátradőlsz, meghaltál.

(Fotó: Tóth István)

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon