Dwayne Johnson se maradhat ki a piabizniszből, saját tequilát készül piacra dobni

Lassan már nem is tudjuk nyomon követni, hogy melyik sztár milyen alkoholhoz adja a nevét. Úgy tűnik, tényleg jó pénz van a szeszben, talán nekünk is el kéne kezdeni valami jóféle pálinkát forgalmazni.

Először ugyebár arra kaptuk fel a fejünket, amikor érkezett a hír, hogy George Clooney mekkorát kaszált a saját tequila-márkájával, majd következett Ryan Reynolds, aki résztulajdonossá vált az Aviaton Gin-ben, legutóbb pedig arról írtunk, hogy Matthew McConaughey milyen bourbont fejlesztett ki.

És akkor most itt van nekünk Dwayne Johnson, aki minden jel szerint saját tequilát készül piacra dobni. A TMZ értesülései szerint a színész cége már benyújtotta a papírokat, hogy levédesse a "Mana" márkanevet, amit aztán a piás üvegekre nyomhatnak majd.

Dwayne azt már korábban is kifejtette, hogy amikor egy-egy csalónapján szeszt fogyaszt, akkor bizony a tequilát részesíti előnyben, azt azonban nem gondoltuk, hogy egyszer saját biznisze is lesz. Pedig a szemfülesebb rajongói már régen kiszúrhatták az erre utaló jeleket. Az alábbi posztot 8 hónappal ezelőtt tette közzé, érdemes megnézni az utolsó hashtaget.

Evolution of the bull. Blood, sweat & years. After 3 sessions and 22hrs of tattooing with world renowned @NikkoHurtado, the story's almost done.. Every detail is a reflection of my own personal history. From the cracks and heavy damage in the bone representing life's hard lessons I've learned over the years. Just like scars and wrinkles - I'm so grateful to have 'em because they're earned. To the horns, not pointing up or out to the side, but pointing straight ahead representing relentless energy and forward progress. The core and anchor of this image is in the eye. Look closely and you'll find the life, energy, power and you'll feel the MANA (spirit). The eye tells the story of a disruptive positive energy always ready to dent the universe. Depending on the light and angle, sometimes the energy's subtle and sometimes it's glaring. But it's always alive and ready to disrupt the universe and love and protect my family and all things I love with intense passion and gratitude. Cheers to living, learning, evolving and growing. And to the positive disrupters ready to dent the universe. #EvolutionOfTheBull #TheDisrupter #TheMana #NowLetsBreakOutTheTequila

therock (@therock) által megosztott bejegyzés,

#NowLetsBreakOutTheTequila. Igencsak árulkodó. És hogy miért éppen "Mana" néven fut majd? Ez a kifejezés a polinéziai kultúrában (ami a színész számára sokat jelent, a tetoválásaiban is megjelenik) egyfajta továbbítható, örökölhető természetfeletti erőt jelent. Mi szívesen legurítunk majd pár pohárkával ebből a tequilából, hátha ránk is átszáll egy kevéske A Szikla erejéből és elszántságából.

(via)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon