A Hamburger története című mélyenszántó dokumentumfilmben sikerült 8 bites szintre levinni a húsos szendvics sztoriját.

A nagy mondás az, hogy a hamburger története egészen Dzsingisz kánig nyúlik vissza, igaz, az a két perces részletből nem derül ki, hogy miért is. A mongolok a nyereg alatt puhították a marhahúst, majd – mondja a szakértő:

„…ők hozták nyugatra. Ők ismertették meg az oroszokkal. Így születtek meg olyan ételek, mint a tatár bifsztek. És elkezdtek kereskedni, és a kereskedelem révén eljutottak Németország északi részébe. És így jutunk el Hamburgba! Itt szolgálták fel a Hamburg steaket. És aztán nyilvánvalóan megkezdődött a bevándorlás az Egyesült Államokba. Sok bevándorló készített hamburgi stílusú steaket.”

Így jut el egy amerikai gasztrószakértő Dzsingisz kántól tíz másodperc alatt a 19. századvégi New Yorkig. Öt mondatba belehúzott az arc kábé olyan hétszáz évet. Értjük, hogy a televízióban sűríteni kell az információt, de ez azért egy kicsit erős lett. Elképzelem, ahogy a Moszkvában élő oroszok meglepődnek, amint a mongolok jóvoltából életükben először meglátják a marhahúst.

"– Nahát! Nem hittük volna, hogy ezt az állatot meg is lehet enni. Mi itt eddig csak malacot ettünk, meg csirkét, kacsát, libát, mókust, vakondot, de ki hitte volna, hogy ez a nagy izé is ehető. Köszönjük, mongolok!

A helyzet az, hogy senki sem tudja pontosan, hogy ki készített először hamburgert, és pontosan mikor. Legalább féltucatnyi verzió létezik, Louis Lassentől Charlie Nagreenen át Fletcher Davisig, de egyik mellett sem szól egyértelmű bizonyíték. Ezek a különböző legendák egyedül abban egyeznek meg, hogy az 1880-as évekre teszik a marhahúsos szendvics létrejöttét, vagyis ha valaki a hamburger történetéről szeretne értekezni, akkor azt inkább itt kellene kezdeni, nem a kb. 1155-ben született Dzsingisz kánnál a bdsrstnt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában