A csirke nem pusztán egy étel, hanem egy kész életforma. Egy magyar, egy mexikó és egy amerikai remekművel jövünk.

A csirke nem pusztán egy étel, hanem egy kész életforma. Egy magyar, egy mexikói, egy amerikai és egy kozmopolita remekművel jövünk.

Csípős Buffalo-csirkeszárnyak

A csípős csirkeszárny tulajdonképpen a legférfiasabb nyalóka, ami létezik: húsos és csíp, és az ember egy csontról szopogathatja le. A trükk itt a pácban rejlik, ha azt jól eltaláljuk, akkor nyert ügyünk lesz. és ne valami zacskós bolti páccal próbálkozz, mert a kezedre csapunk, inkább rakd össze a következő ízfürdőt!

Keverjünk össze apróra vágott fokhagymát, almaecetet, Worcestershire-szószt, olivaolajat, frissen őrült fekete borsot, sót és mézet. Ebbe pácoljuk be a tanyasi csirkéket, majd tegyük be a hűtőbe az éjszakára. Aztán öntsük le a páclét róla, de ne dobjuk ki, mert még szükségünk esz rá. Utána már nincs más dolgunk, mint 180 fokra előmelegített sütőben megsütni a csirkeszárnyakat. Fél óra elteltével egy kevés páclével kenjük be a csirkeszárnyakat, majd süssük őket tovább újabb 30 percig. Néha forgassuk meg őket, hogy minden oldaluk süljön. Az a jó, ha a pác ropogós bevonatot képez a szárnyak felületén.

Hozzávalók: három gerezd fokhagyma, két evőkanál olivaolaj, három evőkanál almaecet, egy evőkanál paprika, egy evőkanál Worcestershire-szósz, két teáskanál só, három evőkanál méz, másfél kiló csirkeszárny.

És még valami: megmutatjuk, hogyan kell helyesen enni a csirkeszárnyat!

Nyomd meg a tovább gombot, jön a következő finomság!

Paprikáscsirke

Ez egy klasszikus magyar étel (lásd fentebb a képen), olyasmi, ami egyre többet tűnik fel csúcsgasztró éttermek étlapján is, például a Bock bisztrók egységeiben gyakran találkozhatunk velük, hogy csak egy példát ragadjunk ki. A receptek összetétele kábé családonként változó, a tökéletes felé több út vezet, úgyhogy kísérletezzünk.

Vöröshagymát vágjunk apróra, kevés zsírban dinszteljük üvegesre. Öntsük fel féldeci vízzel, majd szórjuk bele a pirospaprikát, és keverjük el. Tegyük bele a combokat, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy majdnem ellepje őket, és küldjük rá a sót-borsot is, majd főzzük a combokat 40-45 percen át, vagy amíg szép puhára főnek. A tejfölt keverjük össze egy fél kanál liszttel, és egy kevés szafttal, majd öntsük rá a combokra. Keverjük el, kicsit rottyantsuk össze és meg is volnánk. Tésztával, vagy friss nokedlivel tálaljuk. Bon apétit!

Hozzávalók: öt-hat csirkecomb, három evőkanál zsír, fél fej vöröshagyma, fél evőkanál liszt, három dl tejföl, két evőkanál pirospaprika, só, bors.

Nyomd meg a tovább gombot, jön a következő finomság!

Csirkés quesadilla

Egy darabka Mexikó következik. Nagyon egészséges fogás, semmi zsírban úszó hús vagy krumpli, ellenben sok zöldség, és némi kukoricalisztből készült tortillalap. Az alapanyagokat fel kell vágni, a a tanyasi csirkéket csíkokra vágni, és kevés olivaolajon megsütni, de nem szabad túlzásba vinni a dolgot, ne pirítsuk meg, ne szárítsuk ki. Aztán félbehajtjuk a tortillalapot, és a felébe belepakoljuk az okosságokat, megkenjük egy kis tejföllel, és egy serpenyőben kicsit összemelegítjük. Ezt sem szabad sokáig, mert a tortillalap gyorsan ropogósra sül, és az nem jó, hacsak nem akarunk csipszet enni. A tetejét megkenhetjük paradicsomos salsával, tejföllel. Zseniális kaja és a belevalókat ízlésünk szerint kombinálhatjuk. Mi most egy bézik alappal jövünk.

Hozzávalók: adagonként három evőkanál bab, kockára vágott paprika, paradicsom, uborka, két evőkanál kukorica, egy csirkemell csíkokra vágva, három evőkanál tejföl, két evőkanál salsa-szósz, kevés reszelt cheddar sajt.

Sörös grill csirke

És végül mg egy férfias recept Bereznay Tamástól! A sót 2 dl hideg vízben feloldjuk majd összekeverjük a sörrel. A megtisztított, kötözött csirkét, egy tálba tesszük, ráöntjük a sört és legalább 6 órán át állni hagyjuk. A sörből kivéve szárazra töröljük és 220 fokra előmelegített sütőben 50-60 perc alatt készre sütjük.

Hozzávalók: 1 db tanyasi csirke / kb 1,2 kg /, 2 ek tengeri só, 1 liter sör, olívaolaj, kakukkfű

És most jön a ráadás: milyen csirkét is válasszuk, ha jót akarunk magunknak! Kattints a tovább gombra!

A csirkés ételek legfontosabb alapanyaga maga a csirke, így nem mindegy, hogy milyen is az a csirke, amit választunk. Ha tehetjük, válasszunk szabad tartásban nevelt csirkéket, mivel azok íze összehasonlíthatatlanul jobb, mint a ketreces tartású állatoké, amelyek kábé két lépést sem tudnak tenni életükben, és antibiotikummal és táppal telepumpálva élik le rövidke életüket.

Mostanában jelent meg a piacon a Tanyasi Csirke nevű projekt, amely tulajdonképpen forradalminak is tekinthető, mivel ez az első igazán komoly hazai kísérlet, ami megpróbálja a szabad tartásban nevelt szárnyashúst eljuttatni a vásárlókig.

Miben mások ezek a csirkék? Tovább élnek, ráadásul a szabadban, ahol saját maguk kapirgálják ki a betevőjüket, ez az életmód pedig sokkal egészségesebb csirkét, és sokkal finomabb húst jelent – kissé ragadozószerű a megközelítés, de hát ez van. Itthon egyébként a tanyasi csirke a teljes csirkefogyasztás 1 százalékát teszi ki, ez az arány Franciaországban 30, német nyelvterületen 10, Angliában 7 százalék.

Szóval ha jót akarunk magunknak, akkor tanyasi csirke.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában