Ilyen a gyártelepi halas capriccio – A budaörsi Dokk büfé

Lehangolóbb környezetet aligha tudunk elképzelni egy büfének - vagy tulajdonképpen bármilyen helynek -, de az M1 autópálya közelében, egy budaörsi gyártelepen belül elhelyezkedő Dokk büfé környezete bizony messze van a festőitől. Ezzel nagyjából a legrosszabbon túl is vagyunk, ugyanis hal témában a budaörsi halpiac étkezdéjére nehéz lesz ráverni.

Ha valamiféle optikai tudathasadással megfeledkezünk az ipartelepről – a pult elé belépve ez tulajdonképpen nem is lehetetlen feladat – máris szinte úgy érezhetjük magunkat, mintha egy karibi tengerparti büfében ülnénk, Jose süti a friss halakat a forró vaslapon, amiket pár perce fogtak ki az óceánból. Jó, tudjuk, a legközelebbi tenger innen olyan 600 km légvonalban, de grillezett lazaccal a szádban ez a távolság jelképesre zsugorodik.

A berendezési tárgyak néha rejtőjenőien túlzóak, de egy hűtőházzal, raklaphegyekkel, meg targoncával a közeledben kellenek is az erős hatások. Jól esik a szemnek a hordóba töltött jégben pihenő kagyló, a falra lógatott, halakat ábrázoló festmények, a dézsás pálma, meg a matrózblúzos hölgy a pultban. Ha háttal ül az ember a gyártelepnek, akkor majdnem teljes a tengerparti ambient, már csak egy kis homok hiányzik a lábunk alól.

Hamarosan meg is érkezik a grillezett lazac, szép vastag szelet, rozmaringgal fűszerezve, nagy adag sült krumplival. Szaftos, friss darab méghozzá jól átsütve, a szelet széle kissé kérges, de a végeredmény ötös, pedig a vaslapnál álló úr szakmányban – vagy inkább a hely szelleméhez igazodva – nagyüzemben–, gyártja az adagokat. Miközben kezd dél lenni, egyre többen tűnnek fel a pultnál, pár perc alatt pedig kígyózó sor alakul ki, így aztán végképp meggyőződöm róla, hogy alig egy hónappal (!) a nyitás után a Dokk már zarándokhely, amit a minőségi halak szerelmesei áhítattal keresnek fel.

 A főtt garnéla darabja nagyjából 200 Ft, négyet rendeltem, de kissé alábecsültem az étvágyamat, legközelebb nyolc alatt nem szabad megállni. Az apró, zöldfűszeres rákocskák kiválóak, zamatosak, és már előre tudom, hogy mennyire bánni fogom, amikor legközelebb mélyfagyasztott verzióval próbálkozom.

Az intézményt a PLPSeafood működteti, a halpiac – ami tulajdonképpen egy szimpla üzlet, de ennél többet a hazai vásárlóközeg nem indokol - tavaly nyitott. A boltba friss halszállítmány érkezik minden nap az Adriáról, Északi-tengerről, Atlanti-óceánról és az egzotikus tengerekből. Ezek egy részre kerül a sistergő vaslapra. Van itt Szent Jakab kagyló, vongole, pisztráng, kardhal, szépia és így tovább, de ha a teljes kínálatra vagyunk kíváncsiak, akkor érdemes követni az intézmény Facebook oldalát, ahol akciókat is meghirdetnek. Hasznos dolog figyelni, ugyanis néha friss, jó minőségű árut csíphetünk meg majdnem ugyanolyan árfekvésben, mintha teszkós mirelitet vennénk.A garnélákért, krumpliért, lazacért 3100 forintot fizettünk, és ha belegondolunk, hogy innen kb. 300 méterre légvonalban a McDonald’sban is elvertünk volna ennyit két menüre, akkor nem ér azt mondanunk, hogy ez a hely drága. Igaz, ha belehúzunk, és scampit nyomunk proseccóval, akkor nem állunk meg egy tízes alatt. (Aki meg nem akar 0.33-as kólára 490-et költeni, az igyon vizet, több szempontból is jobban jár.) A Dokk büfét egyszer mindenképpen ajánlatos kipróbálni - akár még alternatív randi helyszínként is működik, ha bevállalósak vagyunk – halimádók pedig minden bizonnyal rendszeres vendégek lesznek itt. A Dokk büfé a halpiac „látványpéksége”, itt lehet élőben tesztelni az üzletben kapható árukat. Mivel a kaja remek, nyilván sokan kapnak kedvet ahhoz, hogy falatozás után otthon is elkészítsenek egy tonhalfilét. A trükk egyszerű és működik, ilyen csalit mi is bármikor szívesen bekapunk.

Dokk Büfé
Budaörs, Törökbálinti utca 23.

Értékelés 5 pontból

Kiszolgálás: 4
Ár-érték: 4

[stamp_4]Vannak egyéb remek helyek is, amiket teszteltünk: disznótoros és vietnami gyöngyszemek, kurd gyrososmexikói tacqueria, artisztikus környezetben működő kávézó, és egzotikus hangulatú hummuszbár, autentikus japán vendéglő és magyaros tejbár csak itt, csak most, csak nektek!

Kaja, drogok, botrányok, siker. Elmondjuk, hogy miért ő a legkirályabb szakács, aki valaha írt.

Punk a konyhában

Anthony Bourdainnek nincsenek Michelin-csillagjai, sőt, mi több, soha nem is volt neki. Gasztronómiai kvalitásai alapján nem tartozik az elitbe, nem mutat új irányt a kulináris élmezőny számára, mivel sosem foglalkoztatta a kísérletezés. Bourdaint egy dolog érdekli: az evés, és valószínűleg szakács is azért lett, hogy minél többet tudjon meg arról az univerzumról, ami az evést körülveszi. 2000-ben írt bestsellere, A konyhafőnök vallomásai (Kitchen Confidential) minden idők legjobb könyve, amit szakács írt. Amíg a híres séfek és tévészakácsok évente jelentetik meg szakmányban gyártott, igényes, de halálosan unalmas illusztrált receptkönyveiket (van még olyan dolog, amiről Jamie Oliver nem adott ki könyvet?) , addig emberünk totálisan szétfeszítette a műfaji kereteket és megalkotta az évtized leghatásosabb alkotását, ami gyökeresen átalakította a közvélemény képét arról, hogy mi egy étterem és micsoda egy séf.

És hogy mi a trükk? Pofonegyszerű és brutálisan nehéz dolog: az őszinteség. Bourdain, a konyhai zsoldos és veterán olyan őszinte kitárulkozással írta meg a könyvet, mintha a halálos ágyáról diktálta volna. Hogyan szoktak lopni az éttermi dolgozók, miért drogoznak a séfek, hogyan szokott rá a kokainra, és milyen mélyre nyomta a drog, miért mentek tönkre éttermek, amikben dolgozott, ki kefélt kivel, miért nem szabad New York-ban hétfőn halat rendelni, milyen formában adják ki a romlott árut az éttermek, kiteregetett mindent, amiről a séfek, és étteremtulajdonosok a sírig hallgattak volna.

Bourdain később bevallotta, hogy némiképpen tartott a szakma fogadtatásától, de érdekes módon csak hátba veregetéseket kapott, és hirtelen a világ összes séfjének – legyen az Michelin-csillagos szent, vagy egy oklahomai hamburgerező szakácsa – automatikusan barátjává vált.

Bourdain a CIA soraiban

A CIA ezúttal nem az amerikai hírszerzést, hanem a Culinary Institute of Americát jelenti, amely az Egyesült Államok, sőt az amerikai kontinens legkomolyabb gasztronómiai iskolája. Kellőképpen nagy arccal fogott neki az életnek, ám a terepen, ami nem a New York-i csúcséttermeket jelentette, hanem huszadrangú BBQ grilleket, pizzériákat New Jersey-ben majd Floridában, az öreg rókák gyakran porig alázták a zöldfülű és szemtelen Anthonyt, aki szépen lassan beleszokott a gépházban töltött mindennapokba.

A könyvével egy csapásra híressé váló Tony nem is rejtette véka alá, hogy bár tiszteli a trendsetter séfeket, igazán csak a szakmai iparosait, a napi több száz tányért felrakó, névtelen zsoldosokat becsüli. Húszas éveiben belecsúszott az alkoholizmusba, aztán a munkahelyi pörgés miatt mindenféle bogyókat kezdett fogyasztani (ami Bourdain szerint gyakori jelenség a konyhákon), sok kokót szippantott fel, aminek következtében mára úgy néz ki, mint aki szétesett, de aztán gondos kezek összerakták. Rengeteg viszontagság után végül mégis sikerült tisztességes New York-i séffé válnia. Nagyjából 40 évesen higgadt le, lehorgonyzott a Brasserie Les Halles nevű manhattani intézményben, 2000-ben pedig megjelent a később 28 nyelvre lefordított A konyhafőnök vallomásai, ami új fejezet kezdetét jelentette, ugyanis kiderült, hogy Bourdain jobb író, mint séf, és jobb műsorvezető, mint író.

Punkrock mindhalálig

A Les Halles azt a konyhát viszi, ami a legközelebb áll hozzá, a franciát. Bisztrókonyha, de magas fokon, ráadásul Bourdainnek az étterem vezetői teljes szabadságot adtak. Már jópár éve nem vesz részt a napi robotban, tévéműsorokat forgat, és könyveket ír. 2010 őszén egy szép emlékű tévéműsor kapcsán volt szerencsém megfordulni a Les Halles konyhájában, legnagyobb szívbánatomra Bourdain nem volt benn, de jobbkeze, A konyhafőnök vallomásai elején is feltűntetett Carlos Llaguno igen, a derék dél-amerikai tag gyártott is egy remek borsos bélszínt. Amikor a forgatás után Bourdainról kérdeztem, mosolyogva ennyit mondott: – He’s a cool guy. A „laza srác” olyan menüt rakott össze, ami francia, ugyanakkor New York-i, ugyanis van itt boeuf bourguignon, de foie gras hamburger is (20 dollár, 4400 forint) – ilyet egy franciaországi francia sem tenne a libamájjal, legalábbis ezen a szinten.

Éppen nem szólt a zene, de a könyve óta tudjuk, hogy Bourdain konyhájában bárki hozhatta a saját zenét, igaz, ha valaki Billy Joelt tett fel, az a legenda szerint azonnali kirúgással járt. Tony a punkrockra esküszik, kedvence a New York Dolls, The Stooges, The Voidods és a Ramones. The Nasty bits című könyvét egyenesen Joeynak, Dee Deenek és Johnnynak, az együttes tagjainak ajánlotta.

Tévésztár

A konyhafőnök vallomásai egyenes folyományaként a Food Networkön megkapta első tévéműsorát, így folytathatta azt a két tevékenységet, amit a legjobb szeret: evett és mesélt. A 2002-es A bolygó amerikai (A cook’s tour) gasztronómiai világjárás Japántól Ausztráliáig, tacótól a hernyókig. Közben a Fox A konyhafőnök vallomásai címmel beindított egy sorozatot, amelyben a Bradley Cooper alakította főszereplőt, Jack Bourdaint teljes egészében hősünkről mintázták. 2005-ben leszerződött a Travel Chanellel, ahol nekikezdett Fenntartások nélkül (No reservations) című sorozatának. Bourdain körül mindig izzik a levegő, így nem csoda, hgy 2006 júliusában keményen belenyúlt. Bejrútban forgattak, és szokás szerint arra készült, hogy egy kamerától kísérve végigeszi a várost, amikor kitörték az évtized legsúlyosabb harcai Izrael és Libanon között. Tengeri és légi blokád, és a város stratégiailag fontos pontjainak bombázása. A világ leglazább séfje hirtelen egy háború közepén találta magát. A stábot a helyi segítők magukra hagyták, Bourdainék pedig ott álltak magukban, egy idegen városban, amit lőttek. Amíg a hoteljükben rostokoltak, Bourdain a feszültséget úgy vezette le, mint egy igazi szakács: bekéredzkedett a konyhára és főzött. Pár nappal később evakuálták őket, és egy amerikai hadihajó segítségével hazatérhettek. A tévéműsor negyede sem készült el, szóval a tévéséf és stábja úgy döntött, hogy készítenek egy filmet arról, hogyan nem készült el a film. A bejrúti epizód végül akkorát ütött, hogy Emmy díjra jelölték, ez pedig olyasmi, ami korábban egy tisztességesen végigforgatott műsorával sem történt meg.

Bolygó amerikai

Bourdain jelenleg is utazik, tegnap Barack Obamával evett a vietnami Hanoiban, Facebook profilján szépen szemmel lehet követni, hogy merre jár (tavaly megfordult nálunk is.) Híres arról, hogy bármit megeszik, valószínűleg még nem utasított vissza semmilyen helyi fogást. A legkeményebb cuccok: fókaszem, balut, egy egész kígyó,(ami még élt!), illetve az általa is legszörnyűbbként aposztrofált szavannai varacskosdisznó ánusz, illetve a grönlandi rohasztott cápahús.

Elmondása szerint a legundorítóbb kaja, amit valaha fogyasztott mégis a McNuggets. Nem rejti véka alá, ha kedvel valakit (pl: Thomas Keller, Ferran Adria, Mario Batali), de azt sem tartja meg magának, ha valakitől rosszul van (Alain Ducasse, egy tucatnyi kevéssé ismert tévéséf és az ABBA). Vigyázat, szókimondó szövegek!, olvasható műsorai elején, mivel nem állnak tőle távol a káromkodások és a szexista poénok.

Nem baj, Tony, mi így szeretünk.

Állítólag a tökéletes reklámhoz három dolog kell: kisgyerek, kutya és egy jó nő. Egy másik iskola szerint ezekből elég az egyik, szóval a gyereket meg a kutyát most hagyjuk. „Sex sells”, avagy formás női idomokkal bármit el lehet adni, természetesen kaját is.

Bikini, hambi, erotika

Nina Agdal 18-as karikáért kiáltóan falja a szaftos burgert. Ketchup és ajaknyalogatás lassítva: megéheztünk...

Nem látja a krumplit, érted?!

A Nando’s-nál rájöttek, hogy mi kell a népnek. Ha reklám, akkor legyen vicces és legyen benne két nagy mell. A történet egyszerűen fergeteges (nem az) és abban is biztosak vagyunk, hogy ha létezne Szőke Nők Világszövetsége, akkor tiltakozna a hirdetés miatt, elvégre meglehetősen rossz fényben tüntetik fel sorstársukat.

Tuti ziccer: fagyi

Bizonyos hölgyek nem tudnak nem erotikusan fagylaltot fogyasztani, de az szabad szemmel is látható, hogy a reklámban szereplő szőkeség erősen rájátszik a műveletre. Nem vagyunk benne száz százalékig biztosak, hogy ez egy valódi, létező terméket népszerűsít, de attól még működik.

Egy bombanő a vízben

Ez a reklám a szexista hirdetések iskolapéldája. A szinopszis elfér egy névjegykártyán: a srác ül a strandon, megiszik egy láda sört. Amikor az utolsó üveghez ér, kijön egy bombázó a vízből, és megissza a sörét. Vége. A reklámban látható hölgy annyira híres, hogy neve is van: Zilda Williams. A reklám egyébként nem egy sörmárkát, hanem egy sörökkel foglalkozó szájtot hirdet.

Saláta szexin

A Carl’s Jr. amerikai gyorséttermi hálózat olyan reklámokat csinál olyan csajokkal, hogy az kriminális, 18-as karikáért és egy vödör jégért kiált. Ebben a filmjükben Kim Kardashian falja a salátát nagy kedvvel.

Állatvédők beindulva

A radikális állatvédő szervezet,a PETA szereti az ütős reklámkampányokat, és ennek rendre bizonyítékát is adja. Ez a betiltott reklám a vegetarianizmust népszerűsítette volna, és tökéletes bizonyítéka annak, hogy ők is bíztak a jól bevált hatásmechanizmusban: szexszel az állatvédelmet is el lehet adni. Kérdés, hogy mit szóltak volna a nők jogait védő szervezetek a női nemet szexuális tárggyá lealacsonyító megközelítés ellen. A poén az, hogy a werkfilm forróbb, mint maga a reklám.

Emily is felszállt a burgervonatra

Hát ez valami mesés volt, nem? Szerintünk a burgerfogyaztási mutatók a plafont verték ezutána reklám után.

Ennél szebben nem lehet kólát inni

Cindy Crawfordnak nem kell bikinire vetkőznie, nem kell ráznia a melleit vagy a hátsóját, elég, ha csak beletúr a hajába és néz. Bármilyen hihetetlen, ez a reklám több szakmai díjat is bezsebelt, és beválasztották minden idők legjobb Super Bowl döntőn vetített reklámja közé.