Kulináris felnőttfilm a belvárosban - Ilyen az új Bamba Marha

Két éve azt írtuk, hogy a Bamba Marha a burgerek operaháza, és ezt azért tettük, mert itt a burger műfajt crescendóban játsszák, folyamatosan üveghangon gitároznak, tövig nyomják a pedált. Ha van burgerpurizmus, a Bamba Marha annak a túloldalán áll.

Mivel már jártam ezen a helyen, nem számítottam meglepetésre, aztán mégis sikerült elérniük, hogy elkerekedjen a szemem, és hangos ó-ó-k szaladjanak ki a számon. Mindez azért történt, mert az elmúlt időszakban négy új versenyző is feltűnt az étlapon.

Jancsa János

Menü a Bambában

Hedonista csendélet burgerekkel. Ismeretlen fotóművész alkotása a XXI. század elejéről

Ilyennek láttuk az első Bambát:

Megnyílt a burgerek operaháza az Oktogonon - Látogatás a Bamba Marha Burger Bárban

És ilyen az új Bamba.

Amikor az első Bamba megnyílt, ez az operettes harsogás kissé túlzásnak tűnt, de aztán kiderült, hogy nekik van igazuk, ez a tuti stratégia, és érdemes olyan étlapot tartani, amin kilenc burgerből nyolc olyan színes, rikító és ripacs, mint egy feltüzelt Sas József a Mikroszkóp Színpadon.

Négysajtos Bamba Burger

A Jalapeno burgerben háromféle jalapeno található: szósz, savanyított verzió és sajttal töltött jalapeno popper. Mondanunk sem kell: amibe ennyi csípős paprikát tettek, az három hullámban szőnyegbombázza az ízlelőbimbóinkat, de kinek a pap, kinek meg a papné erőspistába forgatva. A Player erősügyi felelőse, Totyi természetesen ezt a versenyzőt szemelte ki magának, és nem is csalódott, szóval, aki szereti, ha az ebédje kicsit megizzasztja, annak jalapeno burger.

A Jancsa Jani, a Bamba Marha saját, külön bejáratú burgerpápájának áldásával készített finomságok között a legperverzebb és legmegosztóbb versenyző kétségtelenül a Mamma Mia. Miért? A munkacíme az volt, hogy Lasagne burger, így már lehet sejteni, hogy nagyjából miről is van szó. A húspogácsa mellett került bele besamel mártás, bolognai ragu és olvasztott mozzarella sajt.

Nagyon kellemes meglepetés, hogy annak ellenére, hogy a burgerek összetettek és hatalmasok, két kézzel foghatóak, nem hullnak atomjaikra, ha hozzájuk nyúl az ember. Ilyen volt az általam tesztelt jalapenós, chipses remekmű is.

Így van, nem esik szét

Vegák sem maradnak éhesen: íme a kecskesajtos burger

Egy klasszikus a Ponyvaregényből: Big Kahuna

Az este nyertese az időszakos szereplő, a Sloppy Joe lett, ami a szerkesztőség egybehangzó véleménye szerint egy olyan cucc, ami miatt már egymagában érdemes felkeresni az Október 6 utcai egységet. Ez a szaftos lucskos csoda úgy néz ki, mint egy konyhai baleset, szétbogozhatatlan gruppenbe szaladt össze a hús, a hagymakarika, a gouda sajt, a ragu, a káposzta saláta, és ez a pikáns orgia mindennek a tetejébe kurva finom. Ez nem szerelem, ez szex. Period.

A szószok terén is történtek újítások: van baconös majonéz, egy klasszik amerikai ízvilágot képviselő zöldfűszeres majonéz és még a kókusz chili majonéz. Utóbbi a burgerpápa szerint azért remek, mert az első kettő hozzávaló remekül passzol egymáshoz, a chili pedig ad egy pikáns csavart az egésznek.

Még mindig étlapon a bamba kultikus desszertje: a baconbe csavart oreo

A Bamba Marha az a focista, akinek nem jó a biztos gólhelyzet, ezért aztán még a gólvonalon is cselez egyet. Aki unja a sima sajtburgereket, és valami különlegesre vágyik, az mindenképpen jelölje be a Google Mapsen a folyamatos kísérletezés állapotában leledző Bamba egységeit, akár az Október 6 utcában, vagy a Deákon, vagy az Oktogonon. Nem fogja megbánni.

(Fotó: Creartphoto)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon