Egy igazán nívós, valódi ízélményt nyújtó étel és a menü szó a lehető legritkábban találkozik egy mondatban, bár Budapest azért elkezdett ráfeküdni erre a vonalra. De akad egy hely, ahol egy harmadik komponens is a színre lép.

És ez az összetevő megfizethetetlen, nem lehet megoldani egy szuper séf leigazolásával, az árak mozgatásával, kedves pincérekkel.

Ez pedig a környezet, maga az atmoszféra.

A Bestia mindezeket tudja, mert itt van ni, ott a Bazilika mellett, nézd csak, merrefelé:

(AFP)

Ez a bisztró jellegű étterem a Konyhafőnök című műsor egyik zsűritagjáé, Wossala Rozináé, akit már keveseknek kell bemutatnunk, ám ha mégis, akkor a vele készített interjúnkból felkészülhetsz belőle. Na meg a Bestiából, ami Pest egyik legjobb bisztrója lett, kultikus pontjává vált a fővárosnak, és most úgy két hete pedig húztak egy olyat, ami miatt mi itt a szomszédban lengetjük a kalapunkat, mintha nem lenne holnap.

Ez a kúl étterem ugyanis elindította a menüztetést.

Persze tudjuk, ez önmagában azért nem egy olyan infó, amitől gondolkodás nélkül lefosod a bokádat, azonban a fentebb említett okok miatt fennállhatna a veszélye. Amennyiben amellett döntesz, hogy élesben is kipróbálod a menüt a Szent István téren, akkor rájössz, nem estünk túlzásba.

Mi minden áldott nap turistának érezzük magunkat azzal, hogy az iroda a Bazilikával szemben van, és nemcsak azért, mert külföldiül többen beszélnek errefelé, hanem mert gyönyörű a környék, élmény elsétálni egy üveg sörért vízért vagy elmenni löncsölni egyet.

A kajafelhozatalra nem panaszkodhattunk eddig sem, azonban hogy az egyik legfinomabb ételeket kiadó bisztróba már menüt is lehet enni, össznépi boldogsággal töltötte el a szerkesztőség nem home office-ban dolgozó tagjait. Ami egyébként átlagban növekedett is az elmúlt két hétben.

Például ilyen vöröslencselevest ehetsz chorizo karikákkal első fogásnak, amolyan étvágygerjesztőnek.

„Oké, oké, haver, hát biztosan finom, de ez egy full átlagos leves hatását kelti, azért ezt tudják máshol is” – mondhatnád. De ezt is?

Eleve szemérmetlenül jól tolják ezt a barbecue-témát itt, az oldalas és a csirkeszárny miatt (is) tömve van az étterem esténként.

Azonban most már, hogy megérkezett a nyár, és menüben megkapod, itt és így is elköltheted az ebéded a híres bbq társaságában:

Ezzel a fekvéssel és kilátással nem tud vetekedni egyetlen városi étterem sem, és bizony van még egy rossz hírünk a fanyalgóknak: abszolút nem drága a menü, a két fogásért 1450 forintot kell otthagynod, a háromért 1950-et. Azzal kalkulálj, hogy bestiáék alapból behúzzák a jattot, rajta van a számlán, ez mondjuk mérsékelten szimpatikus, de tudjuk, efelé tart a trend.

A heti kínálatot nem boncolom agyon, hiszen ez folyamatosan rotálódik, de mindenképp érdemes tudnod, hogy a három starter mellett négy főételből választhatsz, ami jelen esetben szinte teljesen lefedi magyar ízpalettát és igényt: lecsó, házi halrudacska és csirkeosztriga pörkölt nokedlivel.

Persze tisztában vagyok vele, hogy tudsz ennél olcsóbban is kajálni, de a fagyasztott (g)cordon bleu, a bolognai penne és a rántott ömlesztett sajt mellett néha praktikus megkínálni a szervezett minőségi, már-már fine dining szintű ételekkel is, nem beszélve a lélek táplálásáról, amit a környék biztosít.

Ui: van egy életképünk is, ami bizonyító erejű a helyszínt, ellenben félrevezető a minőséget illetően. Nem, nem az étel miatt fura az arcberendezés, simán csak elkalkuláltam magam, illetve a fókuszt, nem számítottam rá, hogy a leves mellett magam is a képre kerülök. De így legalább hitelesebb a sztori, még ha kínos is.

(Fotó: Nagy Gergely és a szerző)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés