Menő vagy nem

Arra az egyszerű kérdésre keressük a választ, miért menő az egyik hely, és miért nem menő a másik. Mivel gasztronómiáról beszélünk, jogos feltételezés lenne, ha azt gondolnánk, az ételek miatt, de paradox módon nincs sok köze hozzá, a válasz sokkal összetettebb. Vegyünk egy példát: akik ezt a cikket olvassák, feltehetően érdeklődnek az ország gasztrokultúrája iránt, így joggal feltételezhetjük, hogy hallották már Buda legújabb halas vállalkozásáról, a Nemo Fish & Chips & Salad bárról.

Túl sokat még nem tudunk a hely kulináris színvonaláról, mivel amikor tesztelésre mentünk volna, kiderült, hogy csak este 6-kor nyit, plusz már csak előzetes bejelentkezés után lehet bejutni. Ami persze nem lehetetlen dolog, de hirtelen sokkal jobban kezdett el érdekelni, mitől lett ekkora hájp, felhajtás e street food-egység körül? Mitől volt az, hogy májusban, öt hónappal a nyitás előtt már 1500-an lájkolták a Facebook-oldalukat?

Bár még fogalmam sincs milyen a hal, azt tisztán lehet látni, hogy a Nemo nagybetűs péer-diadal, a sikeres kommunikációs hadjárat iskolapéldája, aminek köszönhetően 110 százalékon pörög a hely, eladnak minden tányért, sőt, többet is eladhatnának, ha. Láthatóan nem voltak felkészülve erre az őrületre, különben lenne nagyobb fritu és több hal, és hatékonyabb infrastruktúra, és ötször több bevételük lenne, kaszálnának, mint Heisenberg a Kék éggel, mert most nincs az a halmennyiség, ami elég lenne Budapest streetfood-érzékeny közegének.

Eredeti koncepció a Nemo? Nem különösebben, ez kérem műfaját tekintve egy klasszikus halétterem. A dizájn? Kedvesen, igényesen néz ki, de semmi extra. Zseniális az étel? Még nem tökéletes, mert keresik a beszállítókat, ahogy azt a Városban.blog.hu posztjában is olvashattuk (próbaüzem van, ahogy Facebook-oldaluk is hirdeti, lesz ez még jobb is). Még a névválasztás sem túl eredeti, mert Nemóból van Angliától Új-Zélandig három halrajnyi. Akkor meg mi ez a hisztéria?

Megint a bloggerek, júzerek, hipszterek

A facebookos kommunikációból kihozták a maximumot, de ez nem garancia a sikerre. Ha az olvasók hiteles véleményt keresnek, akkor a non profit bloggereknek hisznek, és még inkább a haverjaiknak, meg a haverok haverjaiknak, akik a Facebook, Twitter, Foursquare, Insta információs sztrádán osztják meg, hogy menő a Nemo. Az első két komolyabb poszt a Nemóról a Városban.blog.hu-n, a Burger.blog.hu-n jelent meg, aztán jött a We Love Budapest fővárosorientált honlap, a Nosalty, a Funzine meg a HVG (a Playert is elérte a kommunikáció, mivel már akkor írtunk róla, amikor még meg sem nyitott.) A pho leves földrengésszerű, Budapest gasztronómiai térképét átrajzoló hódítása kapcsán már szóltunk arról, hogyan működik az a hatásmechanizmus, ami kúllá tesz egy helyet, és tulajdonképpen itt is hasonló történik.

Kereslet van,

azaz a főváros népe bizonyos periódusokban, amikor nincsenek telítődve a kulináris vegyértékei mással, vevő új street food-egységekre. Miért pont street food? Az ok gazdasági: egyszerűen erre van pénzünk. Nagyjából kétezer forint az, amit el tudunk költeni egy ebédre havonta két–három alkalommal, illetve a street food-intézmények (levesbárok, tésztázók, hamburgerezők, mexikói, vietnami, török büfék) felelnek meg leginkább a közösségi hálón legaktívabb korosztálynak, ami nagyjából a 17–25-ig lenne. Nem véletlen, hogy a blogoszférában a nagyérdemű nem bisztrókat és éttermeket hájpol, illetve a Costes és az Onyx degusztációs menüjéről készült fotót oszt meg – azaz nagyon pontosan meg lehet határozni, hogy potenciálisan mi arathat sikert a közösségi hálón, és mi az, ami kevésbé számolhat ezzel a kommunikációs plusszal. A trend alapján azt lehet jósolni, hogy a street food-forradalom tovább fog folytatódni, mert meg fog tudni élni még a városban olyan intézmény, ami három–hat fős személyzettel dolgozik (akik között a tulajok is ott vannak rendszerint), és persze színvonalas, egzotikus, blablabla, viszont az éttermeknek keményen kell izzadniuk, hogy a jóval kisebb sugarú fizetőképes kört magukhoz vonzzák.

nemo#hal#kajalas#menoseg

A Nemo sok energiát fektetett a közösségi kommunikációba, megfelel egy street food-egység kritériumainak, plusz az időzítés is ideális volt. Jókor jó helyen, szokták az ilyesmire mondani, ami például nem feltétlenül igaz a Madame Noi nevű vietnami étteremre, hiszen idén már ez a hetedik olyan intézmény, ahol pho levest lehet kapni. Árkategóriáját tekintve is drágább, plusz pho levest posztolni már nagyon 2013. március. Halas hely viszont a Halkakas óta nem nagyon ütött be, vagyis jelenleg van sportértéke olyan képet feltolni a Facebookra, hogy bébipolipot, vagy fish n’ chipset tolunk be az arcunkba. Instagram-hashtag: nemo#hal#kajalas#menoseg.

A következő halas büfé/bár viszont úgy járhat, mint a Soup Culture, amit nyitása után több fórumon is a Leves.-hez hasonlítottak, ami azonnal meg is akadályozta, hogy kultikus zarándokhellyé váljanak. A januárban nyitott Október 6. utcai intézmény azóta is elvan, köszöni szépen, de valószínűleg nem a trendkövető gasztroturistákból, hanem a környék irodistáiból tartja fenn magát.

Tényleg ennyire kellett egy halas hely Budára?

Nem. Illetve igen, de nem a hal mint élelmiszer, alapanyag hiányzott ennyire, hanem egy sztori. Fogyasztók vagyunk, akiknek naponta gigabájtnyi információra van szükségünk, és kell a gasztroinput is. Ha valami megfelel az aktuális trendeknek tartalmilag, külalakilag, és a megfelelő pillanatban érkezik, azaz nem unalmas, hanem kurrens, akkor az jó eséllyel pörög a közösségi hálón. Ugyanakkor Budapest kicsi is, mert nem fér meg két sztori egymás mellett. Aki a Nemóval együtt nyitott, annak annyi, a hangos premier elmarad.

Prognosztizálható, hogy két–három hónap múlva újabb helyért lelkesedünk majd, szeretjük, lájkoljuk, megosztjuk, bejelentkezünk onnan stb., aztán újabb két–három hónap múlva ismét megtesszük ezt egy másik helyen. De lehet, hogy nem kell annyit várni rá, akár már a napokban megnyílt Padron Tapasbár is lehet imádatunk újabb tárgya, de lehet, hogy az Atelier-be fog mindenki vándorolni bagelt enni, és tele lesz kerek zsidó pékárúval a Facebook-feedünk.

Egyébként a bagel

szerintünk iszonyat hipszterpotenciált rejt magában, simán lehetne a következő next big thing a megfelelő tálalásban. De hogy mi lesz az, szinte lehetetlen megjósolni. Street food lesz, kis egység, szerethető, ami azt sugallja, hogy értünk van, és akik csinálják jó fejek. Kozmopolita lesz, és aligha hamburgeres, és biztosan nem vietnami, nem halas, nem mexikói. Mondjuk egy jó olasz hely már régen nyitott: egy kis lyuk jó árú tramezzinikkel, téglalap alakú pizzával, mesés eszpresszóval. Vagy a cronut.

Vagy lehet, hogy valami új irány lesz, mondjuk az itt élő tibetiek nyitnak egy kis büfét, ahol lehet momót kapni meg tukpát. Az szerintünk nagyon menne, Free Tibet (nem lehetetlen: már írtunk a kurd hazafiak által vezetett giroszosról, ahol tibetiek is dolgoznak). Vagy jön, amit a világevő Jókuti András vizionál évek óta, vagyis egy perui büfé, ahol ceviche módra készült ételeket gyártanak inka népviseletbe öltözött séfek. De jöhetne egy hazai ízekkel operáló street food-hely, mert olyan nem nagyon van. Mindegy, valami úgyis lesz, és akkor majd örülünk neki.

És még valami:

itt van a Nemo tanítani való Facebook-kampánya, amire minden bizonnyal felkapta a fejét a hazai vendéglátós szakma, hogy hogyan is volt ez pontosan. Egész kis teamek állnak cégek, éttermek Facebook-oldalai mögött, és vért izzadnak, hogy lájkokat, megosztásokat szerezzenek, forgalmat generáljanak, és közbe olyan könnyednek tűnjenek, mint George Clooney szmokingban. Volt szerencsém egy rövid ideig részt venni egy gyorséttermi hálózat Facebook-komunikációjának megtervezésében. Több ember dolgozott rajta, és komoly, hetekig tartó tanácskozás folyt arról, milyen típusú posztok legyenek, naponta hány alkalommal kell megszólítani a júzert, és melyik napszakban, mennyi legyen a kép és szöveg aránya stb. Nem csak vendéglátóipari egységeknek, de éttermek kommunikációját végző pr-ügynökségeknek is ajánlott tanulmányozni a hangvételt, a fotókat, a szöveget, a posztok időzítését, satöbbi. És tudod ki áll a Facebook-oldal mögött? Nem egy sajtóügynökség, nem egy pr-guru, hanem a tulajdonos. Ha megunta a Nemót, szerintünk elmehet kommunikációs tanácsadónak.

(Fotó: hivatalos Facebook-oldal)