Zsiványul férfias élmény egy üveg tradícióval – Ismerd meg a Monkey Shoulder whiskyt

A maradandó dolgok olyanok, amelyek nem csupán kiállják a minőség időpróbáját, de képesek önmagukat lazára véve azonosulni a változó időkkel. Ennek a minőségi, férfias és hanyagul elegáns galvanizálásnak a tökéletes példája a legkedvesebb majomvállas whiskynk, amit ha megismersz, nagy összegben fogadunk, hogy azonnal a rajongója leszel.

Az ízről 

Sajnos nincs az a 3D-s nyomtató, amivel most a gépeden keresztül át tudnánk neked adni, milyen is a Monkey Shoulder élmény, így amíg nem szerzel be egyet a csodálatos dizájnú palackból, addig kénytelen vagy a leírásunkra hagyatkozni. A majomváll-whiskyt egy hétfői szerkesztőségi megbeszélés keretein belül kóstoltuk meg először (igen, tudjuk, baromi Madmenesek vagyunk) és akkor teljesen a szívünkbe (vagy a szájpadlásunkba, nyelőcsövünkbe és a májunkba, szabadon választhatsz) zártuk. Akkor így jellemeztük – és mivel azóta az utóbbi két hónapban apránként el is fogyasztottuk az egész üveget, a leírás még inkább áll:

„A legwhiskysebben kinéző, gyönyörű dugóval lezárt versenyző izgalmas élménynek ígérkezett: a majomváll whisky egy triple malt; három Speyside kevert maláta alkotja. Illatra fantasztikusan vaníliás és karamellás jegyeket éreztünk, amire elismerően hümmögtünk már elöljáróban – az íz pedig ugyancsak nem okozott csalódást. Sőt. Nekem ez lett a kedvencem: az elegáns és nagyon többrétegű italban egymás után bontakoztak ki a mélységek – az édes vonal teljes, letisztult harmóniában egyesült az erős ízekkel. Egy igazán összetett, kellemes és nagyon gazdag whisky, amit csakis ajánlani tudok, mert mindent hoz, amit a whisky-élményben szeretek. Hiába, a skótok zsigerből vágják ezt a whisky-dolgot.”

A legelső Triple Malt

Egy napon, a legendás maláta mester, David Stewart döntött úgy, hogy megalkotja a világ első tripla malátáját, összekombinálva a három legkitűnőbb Speyside-i lepárlóüzemből származó single malt whisky-t. És de jól tette! A monkey Shoulder-ben egyetlen csepp gabona whisky sincsen, és a kiválasztott malátákat elsőként ex-bourbon hordókban érlelik. A bodnármesterek (ez is milyen gyönyörű szakma, valahogy az egész whiskykészítés egy fantasztikus mitológia) úgy alkották meg ezeket a hordókat, hogy azok selymes és gazdag vaníliaízt adnak a pihenő maláta whiskynek.

A három Speyside malátát aztán elegyítik egy kis házasító hordóban, ahol együtt ejtőzhetnek, és vágyakozó pillantásokat vethetnek egymásra nem kevesebb, mint 3-6 hónapon keresztül – mi pedig rájuk, hogy végre megkóstolhassuk. A lepárlás és érlelés után Skóciában palackozzák a Monkey Shouldert – a száz százalékos skót maláta pedig ezután világhódító útjára indul, hogy a legvagányabb bárokban felhajthassuk őket vagy az otthonunkban körbecsodáljuk a haverokkal.

A hagyományról 

Ha csak ennyit tudna, már ez is elég lenne – de a Monkey Shoulder nem csak egy kiváló whisky urbán zsiványoknak, hanem tisztelettel adózik a régi malátakeverők előtt is; nevével a lepárló maláta mestereinek állít emléket, akik a mai napig kézzel forgatják az árpa malátát falapátjaik segítségével. Ebben a szakmában gyakori jelenség, hogy a munkások a folytonos hajlongás és monoton mozgás miatt erős vállfájdalomtól szenvednek – ezt az izomlázat hívták ’monkey shoulder’-nek, azaz ‘majomváll’-nak, mivel a karjukat jellegzetes módon, lógatták lefelé, akár egy majom.

Szinte látjuk magunk előtt: ahogy a szeszgőzben fáradtan, de mégis jókedvűen énekelve végzik a munkát és néha nap végén, talán ugyanabból a whiskyből egy tábortűz körül felöntöttek a garatra. Habár a malátázó emberek azon kevesek közé tartoznak, akik továbbra is manuálisan forgatják a malátát, a munkakörülmények már megváltoztak annyira, hogy a fájdalom szerencsére már csak a múlté. De a név maradt; a Monkey Shoulder név szeretetteljes tisztelgést jelent a régi és mai munkásemberek kemény élete előtt.

És ami neked szól

...az a legjobb whisky-élmény: mert egyszerre iszol egy prémium minőségű, felsőpolcos italt, amiben a három pazar maláta mellett még igazi, színes-szagos-kemény tradíció is keveredik – miközben nem kell kínosan feszengve ízlelgetned és okosságokat mondanod róla, mert mindezek nélkül, önmagában is varázslatosan karcos, intenzív és férfias élmény.

A minőségi whiskyzés sokszor szivarozós-gentleman's-clubbos, elitista dolognak tűnik – pedig a különleges, elit élményhez nem kell régi sznobériák sallangja; a teljesen urbán közegben is fogyasztható whisky kiállta az idő próbáját és nem kell öregnek lenned, hogy élvezd az italt és tiszteld a hagyományt. A Monkey Shoulder nem várja, hogy vigyázzban állva tudálékoskodó arccal forgasd a poharad (mondjuk megéri egy picit gyönyörködni benne a fényben, valami brutálszép színe és állaga van), hanem azt szeretné, hogy a régi mesterek kemény munkájának borostyánszín, folyékony nektárját olyan lazán fogyaszd, ahogy csak a lezser majomvállaid engedik.

Cheers! Avagy skótosabban: Slàinte!

Player Autószalon

A Business Insider kiderítette, melyik márkát szerzi be a US Army. Hordóban, nem palackban.

Ez pedig a Jack Daniel’s Single Barrel, amit 1998 óta hordóban is be lehet szerezni a By the Barrel akcióval (a hordóban 250 palacknyi whiskey van, az ára 9-12 ezer dollár, azaz kb. két és fél millió forint körül mozog.)

Igazság szerint az amerikai hadsereg kereken tizenhat éve az amerikai whiskeys cég legnagyobb vásárlója, és ezt a cég egyik mesterlepárlója, Jeff Arnett kottyintotta el.

Navy SEAL csapatok a BI cikke szerint rendszeres és lelkes vásárlói ennek az italnak, azt pletykálják, hogy a bin Ladent levadászó csapat a sikeres akció után is rendelt hat darab ilyen hordót. A MacDill Air Force Base is a visszatérő és nagybani vásárlók között van, ami bizonyítja, hogy a hadsereg különböző egységeinél is népszerű a márka.

A vásárlás a következőképpen zajlik: a vevő a cég Lynchburgi (Tennessee állam) lepárlójában megkóstól három hordót, kiválasztja a kedvencét. Ezt követően a cég palackozza a hordót (kb. 250 palackot), beszámozza őket, és az üres hordót is elküldi a vevőnek.

Player Autószalon

Kaja, drogok, botrányok, siker. Elmondjuk, hogy miért ő a legkirályabb szakács, aki valaha írt.

Punk a konyhában

Anthony Bourdainnek nincsenek Michelin-csillagjai, sőt, mi több, soha nem is volt neki. Gasztronómiai kvalitásai alapján nem tartozik az elitbe, nem mutat új irányt a kulináris élmezőny számára, mivel sosem foglalkoztatta a kísérletezés. Bourdaint egy dolog érdekli: az evés, és valószínűleg szakács is azért lett, hogy minél többet tudjon meg arról az univerzumról, ami az evést körülveszi. 2000-ben írt bestsellere, A konyhafőnök vallomásai (Kitchen Confidential) minden idők legjobb könyve, amit szakács írt. Amíg a híres séfek és tévészakácsok évente jelentetik meg szakmányban gyártott, igényes, de halálosan unalmas illusztrált receptkönyveiket (van még olyan dolog, amiről Jamie Oliver nem adott ki könyvet?) , addig emberünk totálisan szétfeszítette a műfaji kereteket és megalkotta az évtized leghatásosabb alkotását, ami gyökeresen átalakította a közvélemény képét arról, hogy mi egy étterem és micsoda egy séf.

És hogy mi a trükk? Pofonegyszerű és brutálisan nehéz dolog: az őszinteség. Bourdain, a konyhai zsoldos és veterán olyan őszinte kitárulkozással írta meg a könyvet, mintha a halálos ágyáról diktálta volna. Hogyan szoktak lopni az éttermi dolgozók, miért drogoznak a séfek, hogyan szokott rá a kokainra, és milyen mélyre nyomta a drog, miért mentek tönkre éttermek, amikben dolgozott, ki kefélt kivel, miért nem szabad New York-ban hétfőn halat rendelni, milyen formában adják ki a romlott árut az éttermek, kiteregetett mindent, amiről a séfek, és étteremtulajdonosok a sírig hallgattak volna.

Bourdain később bevallotta, hogy némiképpen tartott a szakma fogadtatásától, de érdekes módon csak hátba veregetéseket kapott, és hirtelen a világ összes séfjének – legyen az Michelin-csillagos szent, vagy egy oklahomai hamburgerező szakácsa – automatikusan barátjává vált.

Bourdain a CIA soraiban

A CIA ezúttal nem az amerikai hírszerzést, hanem a Culinary Institute of Americát jelenti, amely az Egyesült Államok, sőt az amerikai kontinens legkomolyabb gasztronómiai iskolája. Kellőképpen nagy arccal fogott neki az életnek, ám a terepen, ami nem a New York-i csúcséttermeket jelentette, hanem huszadrangú BBQ grilleket, pizzériákat New Jersey-ben majd Floridában, az öreg rókák gyakran porig alázták a zöldfülű és szemtelen Anthonyt, aki szépen lassan beleszokott a gépházban töltött mindennapokba.

A könyvével egy csapásra híressé váló Tony nem is rejtette véka alá, hogy bár tiszteli a trendsetter séfeket, igazán csak a szakmai iparosait, a napi több száz tányért felrakó, névtelen zsoldosokat becsüli. Húszas éveiben belecsúszott az alkoholizmusba, aztán a munkahelyi pörgés miatt mindenféle bogyókat kezdett fogyasztani (ami Bourdain szerint gyakori jelenség a konyhákon), sok kokót szippantott fel, aminek következtében mára úgy néz ki, mint aki szétesett, de aztán gondos kezek összerakták. Rengeteg viszontagság után végül mégis sikerült tisztességes New York-i séffé válnia. Nagyjából 40 évesen higgadt le, lehorgonyzott a Brasserie Les Halles nevű manhattani intézményben, 2000-ben pedig megjelent a később 28 nyelvre lefordított A konyhafőnök vallomásai, ami új fejezet kezdetét jelentette, ugyanis kiderült, hogy Bourdain jobb író, mint séf, és jobb műsorvezető, mint író.

Punkrock mindhalálig

A Les Halles azt a konyhát viszi, ami a legközelebb áll hozzá, a franciát. Bisztrókonyha, de magas fokon, ráadásul Bourdainnek az étterem vezetői teljes szabadságot adtak. Már jópár éve nem vesz részt a napi robotban, tévéműsorokat forgat, és könyveket ír. 2010 őszén egy szép emlékű tévéműsor kapcsán volt szerencsém megfordulni a Les Halles konyhájában, legnagyobb szívbánatomra Bourdain nem volt benn, de jobbkeze, A konyhafőnök vallomásai elején is feltűntetett Carlos Llaguno igen, a derék dél-amerikai tag gyártott is egy remek borsos bélszínt. Amikor a forgatás után Bourdainról kérdeztem, mosolyogva ennyit mondott: – He’s a cool guy. A „laza srác” olyan menüt rakott össze, ami francia, ugyanakkor New York-i, ugyanis van itt boeuf bourguignon, de foie gras hamburger is (20 dollár, 4400 forint) – ilyet egy franciaországi francia sem tenne a libamájjal, legalábbis ezen a szinten.

Éppen nem szólt a zene, de a könyve óta tudjuk, hogy Bourdain konyhájában bárki hozhatta a saját zenét, igaz, ha valaki Billy Joelt tett fel, az a legenda szerint azonnali kirúgással járt. Tony a punkrockra esküszik, kedvence a New York Dolls, The Stooges, The Voidods és a Ramones. The Nasty bits című könyvét egyenesen Joeynak, Dee Deenek és Johnnynak, az együttes tagjainak ajánlotta.

Tévésztár

A konyhafőnök vallomásai egyenes folyományaként a Food Networkön megkapta első tévéműsorát, így folytathatta azt a két tevékenységet, amit a legjobb szeret: evett és mesélt. A 2002-es A bolygó amerikai (A cook’s tour) gasztronómiai világjárás Japántól Ausztráliáig, tacótól a hernyókig. Közben a Fox A konyhafőnök vallomásai címmel beindított egy sorozatot, amelyben a Bradley Cooper alakította főszereplőt, Jack Bourdaint teljes egészében hősünkről mintázták. 2005-ben leszerződött a Travel Chanellel, ahol nekikezdett Fenntartások nélkül (No reservations) című sorozatának. Bourdain körül mindig izzik a levegő, így nem csoda, hgy 2006 júliusában keményen belenyúlt. Bejrútban forgattak, és szokás szerint arra készült, hogy egy kamerától kísérve végigeszi a várost, amikor kitörték az évtized legsúlyosabb harcai Izrael és Libanon között. Tengeri és légi blokád, és a város stratégiailag fontos pontjainak bombázása. A világ leglazább séfje hirtelen egy háború közepén találta magát. A stábot a helyi segítők magukra hagyták, Bourdainék pedig ott álltak magukban, egy idegen városban, amit lőttek. Amíg a hoteljükben rostokoltak, Bourdain a feszültséget úgy vezette le, mint egy igazi szakács: bekéredzkedett a konyhára és főzött. Pár nappal később evakuálták őket, és egy amerikai hadihajó segítségével hazatérhettek. A tévéműsor negyede sem készült el, szóval a tévéséf és stábja úgy döntött, hogy készítenek egy filmet arról, hogyan nem készült el a film. A bejrúti epizód végül akkorát ütött, hogy Emmy díjra jelölték, ez pedig olyasmi, ami korábban egy tisztességesen végigforgatott műsorával sem történt meg.

Bolygó amerikai

Bourdain jelenleg is utazik, tegnap Barack Obamával evett a vietnami Hanoiban, Facebook profilján szépen szemmel lehet követni, hogy merre jár (tavaly megfordult nálunk is.) Híres arról, hogy bármit megeszik, valószínűleg még nem utasított vissza semmilyen helyi fogást. A legkeményebb cuccok: fókaszem, balut, egy egész kígyó,(ami még élt!), illetve az általa is legszörnyűbbként aposztrofált szavannai varacskosdisznó ánusz, illetve a grönlandi rohasztott cápahús.

Elmondása szerint a legundorítóbb kaja, amit valaha fogyasztott mégis a McNuggets. Nem rejti véka alá, ha kedvel valakit (pl: Thomas Keller, Ferran Adria, Mario Batali), de azt sem tartja meg magának, ha valakitől rosszul van (Alain Ducasse, egy tucatnyi kevéssé ismert tévéséf és az ABBA). Vigyázat, szókimondó szövegek!, olvasható műsorai elején, mivel nem állnak tőle távol a káromkodások és a szexista poénok.

Nem baj, Tony, mi így szeretünk.

Player Autószalon