A sorozat

Valószínűleg Jacques Tati óta kevesen tettek többet a burlesque műfaj népszerűsítéséért és életben tartásáért, mint Benny Hill illetve Mr. Bean, azaz Rowan Atkinson, de az aranyérem az utóbbit illetné, mivel ő a lehető legkevesebb szó segítségével építette fel jeleneteit. Hősünket – ahogy mondani szokás – nem a szépségéért szeretjük, sokkal inkább legendás mimikájáért, és azért, mert zseniálisan csavarta ki a jellegzetes angol szokásokat a tizennégy részt megélt széria epizódjaiban. A szerencsétlen flótás valahogy úgy csöppen a civilizált világba, mint Kaspar Hauser, aki felnőttként született, mivel évekig a világtól elzártan tartották fogva, majd kirakták őt az utcára. Nem derül ki, hogy van-e anyja vagy apja, barátnője ugyan feltűnik néhány részben, de sajnos titokzatos mítosz maradt, hogyan jöttek össze, ráadásul a fehérnép kénytelen elfelejteni a közös élet gondolatát az anti Rómeóval, akinek fogalma sincs, hogy kell egy kapcsolatban viselkedni. A mackójával viszont fantasztikusan jól elvan és a kocsija is elég menő.

Jelenet

Mr. Bean-nek nyilvánvalóan sok mindent nem mondtak el kiskorában, ami megkönnyítette volna az életét. Nem tudja például, hogy van okosabb megoldás is a nappali kifestésére, mint mindent becsomagolni, beleértve a szőlőfürtöt is, szemenként, majd felrobbantani a festékes dobozt, továbbá azt sem közölte vele senki, hogy a tatárbifszteket rendesen össze kell keverni a többi hozzávalóval, hogy elviselhető legyen az íze. Atkinson karakterének amúgy már korábban is meggyűlt a baja az étkezéssel: magányos piknikjét egy darázs zavarta meg, a parkban sajátosan elkészített szendvicsét egy apró tüsszentés végezte ki, az otthon sütött hatalmas pulykát sikerült a fejére húznia, míg a kiránduláson elfogyasztott romlott kagyló is okozott néhány kellemetlen percet neki, de semmi sem übereli ezt az éttermi geget, amiben szülinapján egy adag tatárbifsztekkel lepi meg magát emberünk, mert az drága, tehát jó kell hogy legyen. Ez egyébként így is van, de önmagában a nyers húsnak nincs túl jó íze, ezért Bean minden létező helyre beszúr pár kanállal a fogásból, beleértve a prímás gatyáját is, hogy csak a végső nagy leleplezésnél derüljön fény arra, hány helyre tud beférkőzni ez a sunyi eledel.

Recept

A tatárbifsztek fejedelmi kaja, rendesen megdolgoztatjuk vele a gyomrunkat és az átlagember ritkán fogyaszt ilyet, de egyáltalán nem annyira nehéz elkészíteni, mint sokan elsőre gondolnák és igazából a húson kívül másra nem is kell sokat költenünk, szóval ha jobban utána számolunk, néhány egyszerűbbnek látszó fogás jóval költségesebb. A lényeg az aprólékos elkészítésen és legjobb minőségű alapanyagokon van, kezdve főszereplőnkkel, a tiszta marhabélszínnel, amit először meg kell tisztítani az inaktól, hártyától, majd apróbb darabokra vágni és háromszor átdarálni, így válik pépszerűvé, ami a bifsztek lényege. A kenhető állagúra darált húshoz adjunk tojássárgát, fél kiló húsba kábé két darab tojást is belepakolhatunk. Mivel nem randikajáról van szó, ezért ne spóroljunk a hagymával, de a legjobb, ha a lilahagymát reszeljük, vagy mixerrel apró darabokra zúzzuk, továbbá fokhagymát is nyomhatunk a húsba, bár a pirítósra is kenhetünk belőle, szóval ízlés szerint adagoljuk. Az tuti, hogy egy jó bifsztek elfogyasztása után nem kell vámpírtól tartanunk. A bekevert adaghoz adjunk kicsi mustárt, sokan pirospaprikát is szórnak rá a színe miatt, sőt, ketchupot is, hogy édeskésebb legyen, de ettől egy mesterszakács nyilván agyvérzést kapna. A só és a bors persze nem maradhat ki, majd egy alapos keverés után a kész kaja mehet a hűtőbe, hogy legalább egy napig ott pihenjen, amíg tökéletesen összeérnek az ízek. Másnap egy pohár vörösbor társaságában tálaljuk, pirítós kenyérrel!